A fogyasztóvédelmi hatóság legutóbbi jelentése szerint a reklamációs jegyzõkönyvekkel kapcsolatban feltárt hiányosságok 68 százaléka abból adódott, hogy egyáltalán nem is vettek fel jegyzõkönyvet, noha ezt rendelet írja elõ. A többi esetben a jogszabályban felsorolt tucatnyi kötelezõ tartalmi elem valamelyike hiányzott: összességében a felvett jegyzõkönyvek 23 százaléka volt hibás.
Az elkövetett hibák többségükben banálisak: a hiányos jegyzõkönyvek 51 százalékát érintette például az a probléma, hogy nem tüntették fel benne azt a kötelezõ tájékoztatást, hogy az ügyfél jogvita esetén békéltetõ testülethez fordulhat. Szintén gyakran, az esetek 29 százalékában hiányzik a fogyasztó hozzájáruló nyilatkozata adatainak kezeléséhez, 27 százalékban pedig az igény rendezésének módját hagyták ki. De gyakori eset volt az is, hogy a fogyasztó neve, címe vagy éppen a bejelentés idõpontja hiányzott a jegyzõkönyvbõl.
„A Panaszkezelõ.hu oldalt azért hoztuk létre, hogy a jövõben gyökeresen csökkenthetõ legyen ezeknek a problémáknak a gyakorisága – magyarázza Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértõ, a szolgáltatás ötletgazdája. – A bárki által, az alapszolgáltatások tekintetében ingyenesen elérhetõ rendszert használóknak a jövõben nem kell tartaniuk a hibás jegyzõkönyvek miatt kiszabott bírságoktól. Használata nem igényel különösebb fogyasztóvédelmi tudást, sem bármilyen program külön telepítését: egy bolt a felületen korlátlan számú jegyzõkönyvet tud vezetni és felhõalapon tárolni, akár valamennyi kolléga is jogosultságot kaphat a használatára.”
A Panaszkezelõ.hu oldalán létrehozott jegyzõkönyvek hiánytalanul tartalmazzák valamennyi kötelezõ formai elemet. Hatósági címadatbázisa alapján a vásárló lakcíme alapján mindig automatikusan feltünteti a 20 békéltetõ testület, illetve az idéntõl már fogyasztóvédelmi hatóságként is funkcionáló 197 járási hivatal közül az adott esetben illetékest. A jegyzõkönyv egy példányát jogszabály szerint haladéktalanul át kell adni vagy igazolhatóan el kell küldeni a vásárlónak. A Panaszkezelõ.hu elektronikus jegyzõkönyvei könnyen elküldhetõ és nyomtatható PDF fájlként készülnek el.
„Elkötelezettek vagyunk a magyar kiskereskedelmi kultúra fejlesztése mellett, ezért ezt a szolgáltatást mindenkinek ingyen biztosítjuk, aki egy bolt panaszkezelését kívánja megbízhatóan megoldani – hangsúlyozta Siklósi Máté. – Természetesen gondoltunk a nagyobb, extra szolgáltatásokat igénylõ érdeklõdõkre is, õk ugyanitt adott díjért bõvített szolgáltatásokat is el tudnak érni.”