Múlt keddi felhõszakadás: a bejelentések száma megközelíti a 8 ezret
2017.05.29
Közel 8 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz a május 23-i, kedd délutáni felhõszakadást követõen: a károk becsült értéke elérheti az 1,2-1,3 milliárd forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szombaton.

A legtöbb kárt a felhõszakadás és az azt követõ beázás miatt jelentették be az ingatlanok tulajdonosai. Gyakoriak voltak a tetõsérülések, illetve panelhézag-beázások is, az elsõ összesítések alapján azonban a legtöbb kárt az alacsonyabban fekvõ ingatlanokat, illetve pincéket, garázsokat ért elöntések okozták.

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy mind területileg, mind idõben szokatlanul koncentráltan jelentkezett a csapadék. A káresemények 75-80 százaléka a fõvárosban történt, 15 százaléka Pest megyében, és mindössze 5-10 százalékuk az ország többi területén.

Az elsõ összesítések szerint a felhõszakadás egyértelmûen a Budapest észak-déli vonalat érintette, a kelet-nyugati kerületekben jóval kevesebb kárt okozott a nagy mennyiségû csapadék.   

A kárstatisztikák alapján a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi években a korábbinál gyakrabban fordultak elõ szinte monszunszerû esõzések Magyarországon is, amikor az egyébként ilyenkor szokásos mennyiségû csapadék idõbeli és térbeli koncentrációt mutatott.

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhõszakadásokkal tarkított idõjárási periódusa a május-augusztusi idõszak. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot.

Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegû kárt okoztak a nyári viharok és esõzések. 

Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegû kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerzõdést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. 

Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegû díjért megköthetõ. A piacot 15 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük 37-féle típusú szerzõdés ma is elérhetõ.