A fókusz elsõsorban a kardiovaszkuláris eredetû rosszulléteken, szívrohamokon van, nem pusztán azért, mert jellemzõen ezekre vezethetõ vissza az ilyen típusú balesetek jelentõs része, hanem mert az elõzetes tanulmányok alapján ezek detektálhatók a legjobban a rendelkezésre álló technológiák segítségével. Igen ambíciózus terv, ennek megfelelõen kihívásokkal teli. Egyfelõl meg kell oldani egy teljes funkcionalitású, de a sofõrre közvetlenül nem csatlakozó EKG beépítését, ami ráadásul képes kiszûrni a kocsi belsõ terében elõálló zajokat, mozgást is. Gondoskodni kell az elektromos interferencia kérdésérõl is, hiszen míg ez egy kórházi rendelõben könnyen megoldható probléma, egy személyautóban már sokkal többféle zavaró tényezõre kell tekintettel lenni.

Az eddigiekbõl az sem teljesen világos, hogy a jármû a riasztáson túlmenõen milyen balesetmegelõzési funkciókkal rendelkezik majd. Átveszi az irányítást és biztonságosan leparkolja magát, esetleg riasztja a mentõket? Már csak azért is fontos lenne ezekre a kérdésekre válaszolni, mert a legoptimistább elõrejelzések szerint is leghamarabb 2030-ra készülhetnek el az elsõ prototípusok, erre az idõszakra pedig már több gyártó is önjáró autókat tervez piacra dobni. Ettõl még persze van értelme az egészségügyi monitorozásnak, ugyanakkor a fejlesztés eredeti kiváltó oka, azaz a balesetmegelõzés okafogyottá válik.