Mint ismeretes, a 24 emeletes Grenfell Towerben egy az alsóbb szintekrõl kiinduló tûz elképesztõ gyorsasággal átterjedt a ház többi részére, rengeteg felsõ szinteken lévõ embert csapdába ejtve. A halálos áldozatok száma jelenleg 79, de továbbra is zajlik a keresés, illetve az azonosítás. Lényegében minden nagyvárosban, ahol többtíz emeletes épületek találhatók, jól meghatározott építési és tûzbiztonsági szabályok vannak érvényben. Ezek bizonyos részletekben eltérnek ugyan, de egy alapvetõ szabály szinte valamennyiben visszaköszön: tûz esetén, hacsak nem a közvetlen környezetében – vagyis azonos, illetve szomszédos szinten – következett az be, a lakók legjobb cselekvési terve, ha a helyükön maradnak, és várják az utasításokat. A Grenfell Tower esetében ennek a szabálynak a követése gyakorlatilag egyet jelentett egy halálos ítélettel.
Ennek ellenére tûzbiztonsági szakértõk továbbra is azon az állásponton vannak, hogy a szabálynak van értelme, mivel lehetõvé teszi a veszélyben lévõk tervszerû és gyors evakuálását, a pánikszerû, tömeges menekülés helyett, ami elképesztõen veszélyes lehet. A problémát szerintük az okozza, hogy a Grenfell Tower esetében egyáltalán nem érvényesült a magasházak esetében általánosnak mondható többrétegû védelem elve. Ez lényegében egy többszörös túlbiztosítást, biztonsági redundanciák tudatos alkalmazását jelenti, így például több lépcsõház, automatikus tûzoltó rendszer, tûzálló nyílászárók, tûzálló építési anyagok kerülnek beépítésre. Száz százalékos védelem nyilvánvalóan nincs, de az ilyen megoldások együttes alkalmazása elegendõ idõt ad az érintetteknek ahhoz, hogy egy ideig ne mozduljanak a lakásukból, és mikor annak eljön az ideje, fegyelmezett, rendezett módon hagyhassák el az épületet.

Ez nem csak teória, a szabály ignorálása rengeteg elkerülhetõ halálesetért felelõs, még a legutóbbi években is. 2014-ben például egy New Yorki férfi fulladt meg, miközben 38-ik emeleti lakásából próbált meg lemenekülni a lépcsõházon át, ami viszont egy bizonyos ponton teljesen megtelt füsttel. A tüzet eloltották, a férfi lakása teljesen érintetlenül megúszta az esetet. Ami igazán õrjítõvé teszi a londoni katasztrófát, az éppen ezeknek a védelmi megoldásoknak a részleges vagy teljes hiánya, ami miatt a normális esetekben nagyon is fontos szabály betartása az eredeti szándékkal teljesen ellentétes hatást ért el. Az épületben csak egyetlen lépcsõház volt, a burkolat kifejezetten gyúlékony anyagból készült, a tûzoltórendszer pedig egyáltalán nem mûködött. Még ilyen körülmények között is megdöbbentõ, hogy a negyedik emeletrõl kiinduló tûz lényegében 17 perc alatt elérte a huszonegyedik emeletet, esélyt sem hagyva azoknak, akik a hatóságok tanácsát követve a helyükön maradtak.

A tragédia egyik legveszélyesebb hozadéka, hogy a jövõben még gyakoribbak lesznek a New Yorki lépcsõházban megfulladó férfiéhoz hasonló halálesetek, ugyanakkor egy ilyen elképesztõ katasztrófa még hosszú évekig eleven emlékével a hátunk mögött ki hibáztatná azokat, akik hasonló esetben a menekülést választják? Érthetõ, de roppant veszélyes hozzáállás, különösen annak ismeretében, hogy egy Greenfell Towerhez hasonló eset kockázata rengeteg régebbi építésû épületet fenyeget. Ha a hatóságok nincsenek tudatában az egyes épületek kiemelt kockázatosságának és rossz tanácsot adnak, ha a városvezetés nem képes saját hatókörében megszûntetni, vagy más módon kikényszeríteni ezek feloldását, akkor nincs olyan alap, amire hivatkozva kivehetnék a döntést az egyén kezébõl.