A kihívások ellenére is történnek innovációk a magyar biztosítási piacon
2023.06.19

2022 egy kihívásokkal teli év volt a biztosítási piac számára, elég az inflációra, a háborúra, az emelkedő kamatkörnyezetre, a történelmi léptékű aszályra vagy a biztosítók által befizetett extraprofit adóra gondolni. Mindezek ellenére a biztosítók nem tétlenkedtek, számos újítással jelentek meg a piacon, hiszen az innováció és az ügyfélélmény a növekedés motorjai.

A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2022-ben 7,6 százalékkal növekedett. Az életbiztosítási terület 1,9 százalékkal, a nem-élet terület 12,7 százalékkal tudott bővülni. A legtöbb termék- és szolgáltatásinnováció is a nem-életbiztosítási területen született.

Lakásbiztosítások: nem csak az MFO jelenti az újítást

Az elmúlt években a lakásbiztosítási piacon a legnagyobb változást a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) bevezetése jelentette, melyet ma már összesen 12 biztosító kínál. Tavalyi évben négy, idén egy, a K&H Biztosító pályázatát bírálta el pozitívan az MNB.

A Genertel Biztosító MFO pályázatának pozitív elbírálása után két új lakásbiztosítással jelent meg a piacon tavaly júniusban, a Genertel Start Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás és a Genertel Lakásbiztosítás. Ezek 20 alapkockázatra és gyakori kárra nyújtanak fedezetet, melyhez igény szerint 34 különböző kiegészítő biztosítás is választható, teljes körű védelmet nyújtva a vagyontárgyakon túl a családok és akár a házi állatok számára is. A Signal Iduna jelezte, hogy várhatóan jövőre ők is elindítják MFO terméküket.

De nem csak MFO termékeket fejlesztettek tavaly a hazai biztosítók. A K&H stratégiájának szerves részét képezik a fenntarthatósági és különösen az éghajlati célkitűzések. Ennek jegyében olyan innovatív biztosítási termékeket is kidolgoztak 2022-ben, amelyek révén ügyfeleik is hozzájárulhatnak egy fenntarthatóbb világhoz. Ilyen újítás, hogy új lakásbiztosítás kötésekor kedvezmény vehető igénybe a BB vagy annál jobb energetikai besorolású épület esetén. Szintén újdonság a korszerűbb technológia szerinti helyreállítás támogatása. Ez azt jelenti, hogy meghatározott biztosítási események esetén a biztosító megtéríti a korszerűbb technológia alkalmazása miatti többletköltségeket, értékemelkedést a beruházás 10%-a, de legfeljebb 4 millió forint összegig. Emellett a tavalyi harmadik negyedévben számos limitemelés és fedezetbővítés történt az ügyfelek magasabb biztosítási védelme érdekében.

A Generali Házőrző Lakásbiztosításához kapcsolódó idei, friss újítása az előzetes kiegészítő védelem záradék szolgáltatásának bővítése, ami jelenleg a piacon egyedülálló megoldást kínál a más biztosítónál egyéni lakásbiztosítási szerződéssel rendelkező, de alulbiztosított ügyfelek számára. Az Előzetes kiegészítő védelemnek köszönhetően, ha valaki az évfordulóval tervez biztosítót váltani, de addig még hónapok vannak hátra, akkor a Generali Biztosítónál úgy köthet lakásbiztosítást, hogy a lakásbiztosítás fedezetet nyújt azokra a károkra a biztosítási összeg erejéig, amikre a meglévő lakásbiztosítás nem, de a Generali Házőrző Lakásbiztosítás kiterjed. Az ingyenes fedezet a Generali lakásbiztosítás megkötését követő hónap elsejétől a társbiztosítónál lévő lakásbiztosítás évfordulójáig szolgáltat. 

Gépjárműbiztosítások: elektromosban erősítenek

Idén áprilisban már 71 ezernél több gépkocsi közlekedett zöld rendszámmal Magyarországon, amelyből több mint 39 ezer tisztán elektromos. A környezetkímélő hajtású járművek jelentős előretörése figyelhető meg tehát a hazai utakon. Erre természetesen már a biztosítók is felkészültek: a hazánkban gépjárműbiztosítást kínáló 12 társaság nagyobb hányada kínál kgfb, illetve casco biztosítást az elektromos modellek döntő többségére, de itt is történtek újítások az elmúlt egy évben.

Az Allianz a gépjármű biztosítások területén új, elektromos járművekre szabott fedezeteket vezetett be. Példáulaz útközben lemerülő akkumulátor esetén az Allianz Autóm biztosítási csomagjaiban elérhető közúti assistance szolgáltatás részeként a biztosító töltőautót küld a helyszínre (ha elérhető), vagy vállalja a vontatás megszervezését és költségét a legközelebbi megfelelő töltőállomásig. Amennyiben valamilyen meghibásodás vagy baleset történik, akkor vagy megjavítják a helyszínen az autót, vagy ha ez nem lehetséges, biztonságos helyre vontatják, és megbízható, az Allianz partneri hálózatában elérhető szakszervizbe viszik. A biztosító az utasok bármely más helyre történő szállításának megszervezését és költségét is fedezi 50-100 km-es távolságon belül, továbbá csereautót biztosít legfeljebb négy napra, ha a javítás valamilyen okból nem lehetséges. Az Allianz biztosítása azokra az esetekre is fedezetet nyújt, ha a töltőkábel, a falitöltő, az adapterek vagy a jármű más töltőberendezése, továbbá, ha az akkumulátora véletlenül megsérül, tűz éri vagy ellopják, az akkumulátor esetében akkor is, ha azt külön lízingeli az ügyfél.

A K&H a már említett fenntarthatósági és éghajlati célkitűzéseinekjegyében pedig kedvezményt vezetett be az elektromos és hibrid autók kötelező gépjárműbiztosításánál.

Egyéb lakossági biztosítások

A fejlesztések természetesen nem csak teljesen új termék formájában mutatkoznak meg, hanem az ügyfelek igényei alapján végrehajtott fedezet bővítések és módosítások is ide tartoznak. Ilyen például a K&H törlesztési biztosítása, amelynél munkanélküliség vagy keresőképtelenné válás esetén a korábbi 2 hónapos önrészvállalás kötelezettség csökkentésre került, hogy megkönnyítsék a nehéz helyzetbe került ügyfeleik életét. Továbbá akár 10 hónapra garantálja a biztosító a törlesztőrészletek megfizetését, ami az egyik leghosszabb időtartam a mostani piaci környezetben.

Életbiztosítások: felértékelődő biztonság

A járványhelyzet, a háború, az infláció miatt az elmúlt években felértékelődött a biztonság és tervezhetőség szerepe. Ennek következtében megnőtt az ügyfelek öngondoskodási igénye, amit a kockázati életbiztosítások növekvő népszerűsége is igazolt. Ezen a területen is hajtottak végre újításokat a hazai biztosítók.

Az Union Biztosító is azt tapasztalta, hogy a koronavírus megjelenésekor a kockázati típusú biztosítások (élet és baleset) kerültek előtérbe a magtakarítási típusú termékekkel szemben, amely trend az utóbbi hónapokban a gazdasági környezet kedvezőtlenebbre fordulásával tovább erősödött. Ennek megfelelően a társaság 2024-ben arra koncentrál, hogy tovább erősítse ezeket a termékvonalakat, elsősorban a balesetbiztosításai megújításával, valamint a tavaly bevezetett kockázati biztosításukhoz kapcsolódó folyamatok erősítésével.

A K&H szintén a tavalyi évben cserélte kockázati életbiztosítását új konstrukcióra, amely az egészséges életmódot ösztönzi. Új tarifakategóriák bevezetésével a nemdohányzó ügyfelek kedvezményt kapnak a kockázati életbiztosítások díjából.

Egészségbiztosítás: itt a legnagyobb a mozgolódás

Az emberek mindennapi életében egyre komolyabb fókuszt kap az egészségügyi ellátások kérdésköre. Meglátszik ez a hazai egészségbiztosítási díjbevétel növekedésében is, ami tavaly 34,6 százalék volt a MABISZ tagok körében. Ennek ellenére az ágazatban egyértelműen van még tér a fejlődésre, a Generali kutatása szerint ugyanis a magyarok leginkább az egészségbiztosítás által fedezett eseményektől tartanak, miközben ezen a területen az egyik legalacsonyabb a biztosítással való lefedettség. Nem véletlen, hogy a cikkben szereplő biztosítók közül a legtöbben ezen üzletágukat fejlesztették az elmúlt egy évben.

A Generali Biztosító már említett, januári kutatása alapján az emberek több mint 80%-a szerint jól jöhet egy, a magánrendelésekhez gyors és akadálymentes hozzáférést kínáló egészségbiztosítási csomag, és főként a hirtelen bekövetkező balesetek és betegségek (40%), a rendszeres szűrővizsgálatok (23%) és a bizonyos kor felett gyakrabban előforduló kórképek (20%) indokolják döntésüket. Az érdeklődés tehát egyre inkább nő, és a hazai lakosság közel negyede már szerződött is valamelyik biztosítóval. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók a rákos elváltozásoktól tartanak a leginkább (34%), ezért ezen a területen inkább a magán egészségbiztosítók szolgáltatásait részesítik előnyben. Ezen kutatási eredmények alapján született meg idén a Generali CliniCare egészségbiztosítási terméke. Ennek egyik szolgáltatási területe az onkológiai segítség, amely rosszindulatú elváltozás gyanúja esetén megszervezi és kifizeti a szükséges onkológiai vizsgálatokat szolgáltató partnereinél, majd a páciens számára a legmegfelelőbb kezelési terv is elkészül és amennyiben a daganatgyanú beigazolódik, egyszeri vagy havi rendszeres kifizetést biztosít. Emellett a biztosított betegek célzott pszichológiai tanácsadást is igénybe vehetnek, bárhonnan elérhető online konzultációt iktathatnak be orvosaikkal és személyre szabott dietetikai tervvel nyerhetik vissza erejüket, hogy legyőzhessék a betegséget. A Generali CliniCare egészségbiztosítás másik szolgálgatási területe a műtéti segítség, amely a műtétet megelőző vizsgálatokat, magát a beavatkozást, majd az első kontrollvizsgálat megszervezését és finanszírozását foglalja magában.

Tavaly indította el az Allianz az első kizárólag fekvőbeteg-ellátásra is fedezetet nyújtó egyéni egészségbiztosítását a magyar piacon. Az Allianz Egészségprogramban a biztosító szolgáltató partnere a Teladoc Hungary Kft., amelyen keresztül magas szintű ellátásszervezést kínál ügyfeleinek. A biztosítás keretében a biztosító a szerződési feltételek szerint megfizeti az ügyfél által igénybe vett orvosi szolgáltatás költségét az ellátást követően. Az Allianz járó-, fekvőbeteg, valamint kombinált csomagjai éves időszakra megállapított fix havidíjért nyújtanak minőségi magánorvosi ellátást, olyan szolgáltatások formájában, mint a különböző szűrővizsgálatok, orvosi call center, diagnosztikai ellátás, egynapos sebészeti ellátás, műtétet megelőző vizsgálatok, második orvosi vélemény, fekvőbeteg-ellátás, rehabilitációs ellátás vagy orvosi asszisztencia.

A Signal Iduna szintén tavaly dobta piacra Testreszabott Védelem névre keresztelt új modulos balesetbiztosítási termékét, olyan választható kiegészítőkkel, mint kockázati életbiztosítás, kritikus betegségek biztosítása, rákdiagnosztika és nagy értékű diagnosztikai szolgáltatások. Idei évre pedig plusz új kiegészítőkkel terveznek megjelenni.

A szegmensben piacvezető és piacformáló Unionegészségbiztosítási üzletága évek óta dinamikusan fejlődik, azonban az egészségügyi szolgáltatói hátterük fejlesztésével, további vidéki akvizíciókkal, illetve a termékhez kapcsolódó, a biztosítási terméken túlmutató addicionális szolgáltatások fejlesztésével, az ellátásszervezési tevékenység hatékonyabbá és ügyfélbarátabbá tételével további versenyelőnyt kívánnak elérni.

Megtakarítási termékek

Az elmúlt időszak árfolyamváltozásai, a hozamkörnyezet a megtakarításokra is hatást gyakoroltak, melynek következtében egyre többen gondolkoznak devizaalapú befektetésben pénzügyi jövőjük biztosításához. Erre reagálva tavaly novembertől az Allianznál már nemcsak forintért, hanem euró alapon is lehet nyugdíjcélú biztosítást kötni.

A K&H a megtakarítási életbiztosításai esetén is környezeti és társadalmi felelősségvállalást helyezi előtérbe, így új „zöld” eszközalapot is bevezetett ügyfeleinek: a felelős befektetés eszközalap két különböző verzióját óvatos, illetve dinamikus befektetők számára. A felelős befektetés az elérhető hozam mellett figyelembe veszi a befektetés környezeti és társadalmi hatásait és ennek megfelelően alakítja ki az eszközalap mögöttes eszközének portfólióját.

A Signal Iduna biztosítónál új megtakarítási termék nem készült ugyan, de az UL típusú szerződésekben történt ráncfelvarrás.

Digitalizációban is erősítenek a biztosítók

Más iparágakhoz hasonlóan a biztosítóknak is egyik központi törekvése a digitalizáció, nemcsak az ügyfélélmény, de a működési hatékonyság növelése szempontjából is. Ezen a területen az önkiszolgáló tranzakciók (szerződéskötés, kárrendezés), a papírmentesség, valamint a modern fizetési megoldások jelentik a legfőbb fejlesztési irányokat.

A K&H is a biztosítások intézését megkönnyítő digitális fejlesztéseket hajtott végre, melynek eredményeként ügyfeleik már kockázati életbiztosítást is köthetnek a K&H mobilbankban, áttekinthetik ezen a felületen valamennyi biztosításukat, valamint kárbejelentést tehetnek és a kárügyintézést is nyomon követhetik. Ráadásul a szükséges dokumentumok kezelése is könnyedén elérhető a K&H mobilbanki applikációján keresztül. A K&H Csoport célja, hogy minél több szolgáltatást elérhetővé tegyen egyetlen platformon, így ezen a téren további fejlesztéseket terveznek.

Az Allianz a termékfejlesztésben fordult tavaly a technológia felé. Az utasbiztosításoknál blokklánc-technológiát és az okosszerződéseket kezdtek alkalmazni, amely lehetőséget biztosít az ügyfeleknek, hogy menetrendszerinti járatuk késése, törlése vagy útvonalának módosítása esetén azonnali kártérítéshez juthassanak. A fejlesztésnek köszönhetően nincs szükség kárbejelentésre, a kifizetés automatikusan történik meg a járat törlését vagy késését követően a szerződéskötéskor megadott bankszámlaszámra, akár az eredeti érkezési időponttól számított 24 órán belül. A kényelmes, ügyfélbarát, gyors és biztonságos folyamatot a technológiai háttér garantálja.

Vállalati biztosítások

A nem-élet termékek közül a vállalati vagyonbiztosítások (kivéve KKV-k) díjbevétel növekedése tavaly is kiemelkedő, +20,2%-os volt a MABISZ tagok körében. Ebben a termékkörben is történtek fejlesztések az elmúlt egy évben.

Idén június közepén a Generali általános felelősségbiztosításánmódosított, amely a piacon egyedülálló, termékbe épített kártérítési jogvédelmet tartalmaz, emellett egyszerűsödött és szélesebb szolgáltatási tartalmakkal is gazdagodott ez a termék. A biztosítás jogvédelmi szolgáltatást nyújt akkor is, ha a vállalkozást éri személyi sérülés és/vagy dologi kár, hogy az ügyfél megkapja a jogos kártérítést. Ha a vállalkozás okoz kárt, úgy jogos kár esetén a felelősségbiztosítás nyújt fedezetet a károsultnak, ha pedig a kár megalapozatlanság miatt elutasításra kerül, viszont a károsult perre viszi az ügyet, úgy a biztosítás jogvédelmi szolgáltatása szintén elérhető.

Tavaly indította útnak új moduláris vállalkozásbiztosítását az Allianz. Az Allianz Cégem Vállalkozásbiztosítás 4 könnyen átlátható csomagot kínál, amiből a vállalkozás az igényeihez leginkább illő megoldást választhatja. A csomagok számos vagyon- és felelősségbiztosítási fedezetet, illetve assistance szolgáltatást is tartalmaznak. Már a legkisebb (Komfort) csomag is komplett felelősségbiztosítási védelmet jelenthet tevékenységtől függően, de a nagyobb csomagokban már az olyan gyakori események is biztosítottak, mint a vízkár, az üvegtörés, a betöréses lopás rablás, vagy az irodai eszközök törése. A legnagyobb (Max) csomagban pedig a megszokott kiegészítő fedezetek mellett az adatmentés-, helyreállítás is a biztosítás részét képezi. Érdekesség továbbá, hogy a home office és a távmunka is a munkáltatói felelősségbiztosítási fedezet részét képezi.