Szochomentes életbiztosítások: közel 40 százalékkal nőtt meg a kötési aktivitás
2023.06.22

Azok a megtakarítással kombinált életbiztosítások, amelyeket egy héten belül elindítanak, még biztosan mentesülnek a kamatjövedelemre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól. A változás előtti hetekben megélénkülő ügyfélérdeklődés hatására a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által megkérdezett közvetítők a júniusban szokásosnál csaknem 40 százalékkal több új életbiztosítási szerződés megkötéséről számoltak be.

Az új adóteher elsősorban azokat a szerződéseket érinti, amelyeket a szerződő a jövőben valamilyen ok miatt néhány éven belül megszüntet. A hosszú távú öngondoskodás a továbbiakban is kedvező feltételekkel biztosítható: egyszeri díjas megtakarítások esetében az 5 évig, rendszeres díjas megtakarításoknál a legalábbi 10 évig fennálló szerződések esetén a biztosítói kifizetés teljesen adómentes, a július 1. után kötött szerződések esetében is. Tehát nem csak a most 13 százalékos szociális hozzájárulási adó takarítható meg így, de a 15 százalékos kamatadó is.

A gyakorlatban azonban számos ok miatt válhat szükségessé a biztosítás tervezetnél korábbi megszüntetése, így aki minden eshetőségre gondolva meg szeretné spórolni a szochofizetést, annak célszerű a tervezett biztosítói megtakarítását még júniusban elindítania, hiszen a gyorsaság most akár több százezer forint adómegtakarítást is jelenthet” - hívta fel a figyelmet Sebestyén András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja.

Már egy kisebb összegű egyszeri díjas megtakarítás esetében is jól érzékelhető a különbség: Egy 3 millió forintos egyösszegű díjbefizetéssel induló megtakarítás három év után történő megszüntetése egy június 30 után megkötött szerződés esetében mintegy 44 ezer forinttal nagyobb adóterhet eredményezhet a kifizetés során.

A közvetítők az elmúlt hetekben a szokásosnál közel 40 százalékkal nagyobb szerződéskötési aktivitást tapasztaltak, és június utolsó napjaiban az érdeklődés várhatóan még tovább fokozódik majd. Fontos azonban időben lépni, mert egyes biztosítók az aláírt ajánlatok végső benyújtási határidejeként június 29-ét jelölték meg, hozzájuk ekkorra már be is kell érkeznie az aláírt dokumentumoknak. A megfelelő konstrukció kiválasztásának, illetve az adminisztrációs terhek könnyítése érdekében az utolsó napokban célszerű tapasztalt közvetítő segítségére támaszkodni.

A biztosítói megtakarítási termékek hosszú távon mutatják meg igazi előnyeiket, ezért a legtöbb biztosító és minden felelősségteljes pénzügyi közvetítő legalább 15 éves tartási időtávra ajánlja ügyfeleinek ezeket az életbiztosításokat, de nem ritka a 20-30 éves megtakarítási idő sem. A legtöbb szerződést ma Magyarországon eddig is ilyen magas tartási idővel kötik meg az ügyfelek.

A megtakarításos életbiztosítások a június 30-át követő időszakban más megtakarítási lehetőségekhez képest még versenyképesebb megoldást jelentenek majd azoknak, akik hosszú távon tennének félre nyugdíj vagy általános céljaik megvalósításához rendszeresen, akár kisebb összeget is, de nem akarnak, vagy nem tudnak napi szinten foglalkozni megtakarításukkal – tette hozzá a FBAMSZ elnökségi tagja.