Döntött az osztalékpolitikájáról a CIG Pannónia
2017.08.25
Részvényenként legfeljebb 10 forint osztalék fizetését tervezi a 2017-es üzleti év eredményébõl a CIG Pannónia, utána pedig az adózott nyereség legfeljebb felét kívánják szétosztani a részvényesek között, amennyiben a feltételek ezt lehetõvé teszik – errõl döntött a biztosító igazgatósága.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága döntést hozott a társaság jövõbeni osztalékpolitikájáról. Mint ismeretes, a biztosító 2010-es tõzsdére menetele óta nem fizetett osztalékot részvényeseinek. A 2014-ben végrehajtott stratégiaváltáskor a menedzsment célul tûzte ki, hogy – szemben a korábbi évek növekedésközpontú üzletpolitikájával – a tulajdonosi érdekek hangsúlyosan jelenjenek meg az üzletpolitikai döntésekben. Ennek megfelelõen a biztosító kizárólag azokra a piacokra kezdett fókuszálni, ahol piacképes és nyereséges termékekkel, illetve szolgáltatásokkal tud versenyezni, továbbá kõkeményen racionalizálta a mûködési költségeit.

A 2014-es stratégiaváltás eredményei kézzelfoghatóak: a biztosító stabilan nyereségesen mûködik (az idei elsõ félévben adózott eredménye közel 2,5 milliárd forint volt), új termékekkel, új piacokon jelenik meg, az átalakított értékesítési csatornák teljesítménye javul, a mûködési költségek tartósan alacsonyak. A stratégiaváltás után két évvel a CIG Pannónia már olyannyira megerõsödött, hogy tavaly felvásárolhatta az MKB egykori élet- és vagyonbiztosítóját.

Mindezek kellõ alapot nyújtanak arra, hogy a CIG Pannónia egy újabb, a részvényesek számára fontos lépést tegyen meg: az igazgatóság legutóbbi ülésén elfogadta a társaság jövõbeni osztalékpolitikáját. Ennek értelmében a társaság a 2017-es üzleti év után, amennyiben a feltételek engedik, részvényenként 10 forint osztalék fizetését tervezi. Ezt követõen a tárgyévi, osztalékfizetésre rendelkezésre álló adózott eredmény legfeljebb 50%-át kívánják osztalékként kifizetni a részvényeseknek.

„2014-ben azzal a céllal vágtunk bele a CIG Pannónia átalakításába, hogy minél elõbb osztalékfizetésre alkalmassá tegyük a mûködésünket. Megvágtuk a költségeket, profiltisztítást hajtottunk végre, stabilan nyereségessé tettük a mûködésünket. Az elmúlt évek összes döntésében szerepet kapott a tulajdonosi érdek, hogy minél hamarabb eljöjjön ez a pillanat, amikor az osztalékfizetésrõl dönthet az igazgatóság. Megyünk tovább az elkezdett stratégia mentén, a tulajdonosi érdekek figyelembe vételével.” – jelentette ki Kádár Gabriella, a CIG Pannónia vezérigazgatója.