Egyre nehezebb az egyetemistáknak is
2017.09.11
Húsleves, rántott hús, csirkepörkölt és fasírt – ez a négy legnépszerûbb étel az anyukák körében, akik egyetemista gyermeküknek csomagolnak útravalót. Így jól lehet spórolni, hiszen egy év alatt így is közel egymillió forintot költ élelmiszerre egy átlagos magyar egyetemi hallgató. Vannak elõrelátók, akik idõben belevágnak, hogy félretegyenek gyermekeik, unokáik tanulmányaira. Ennek egyik eszköze az életbiztosítás. A CIG Pannónia saját adatai szerint a szülõk gyermekük 6 éves korában kötik meg a biztosítást és kezdenek el az egyetemi évekre megtakarítani. Õk átlagosan évente 172 ezer forintot tesznek félre a gyereknek.

A felsõoktatási tanulmányok és az azzal párhuzamosan megkezdett önálló élet jelentõsen megterhelik mind a hallgatók, mind a családjaik pénztárcáját. Különösen igaz ez azokra, akik otthonuktól távol folytatják tanulmányaikat. Õk azok, akik legfeljebb hétvégente élvezhetik a mamahotelek által biztosított kényelmet.

Anya fõztjével spórolnak

Mindenki az albérletárak alakulásával van elfoglalva most, hogy indul a szemeszter a felsõoktatásban. Holott enni is kell: élelmiszerekre a CIG Pannónia Életbiztosító 2016-os adatai szerint egy hallgató egy év alatt átlagosan közel egymillió forintot költ, amely összes költségeinek mintegy negyedét teszi ki. 


Sokan ezen a tételen próbálnak spórolni. Amellett, hogy igyekeznek olcsón étkezni, a hétvégére hazajáró diákok a következõ hétre elegendõ, elõre lefõzött ételekkel megpakolt táskákkal térnek vissza kollégiumi szobájukba vagy albérletükbe.

A CIG Pannónia Életbiztosító által megkérdezett hallgatók válaszai alapján a legjellemzõbb „anyu fõztje” ételek közé tartozik a húsleves, a rántott hús, a csirkepörkölt, és a fasírt. Elmondásuk szerint mindez nem csak kiadásaikat, hanem az olykor elõtörõ honvágyukat is csökkenti.

Kisiskolás korban érdemes elkezdeni

A CIG Pannónia egy korábbi, egyetemisták körében végzett felmérése alapján a diákok csupán 2%-ának szülei tesznek, vagy tettek félre pénzt azzal a szándékkal, hogy a késõbbiekben gyermekük életkezdését támogassák . Az idõben elkezdett, kifejezetten az egyetemi évekre szánt elõtakarékossággal azonban elkerülhetõ, hogy a családnak túlzott anyagi terhet jelentsen a gyermek diplomaszerzése, vagy hogy a családban bekövetkezett esetleges tragédia miatt már ne tudják anyagilag támogatni. A CIG Pannóniánál elérhetõ, életkezdést támogató Pannónia Mentor Életbiztosítást kötõk átlagos életkora 42 év, míg a kedvezményezettként megjelölt gyermekek átlagosan 6 évesek. Ezek a szülõk, nagyszülõk átlagosan 171.800 forintot tesznek évente félre, amely már elegendõ arra, hogy a gyermek gondtalanul indulhasson neki a diplomaszerzésnek.

„Tisztában vagyunk azzal, milyen komoly anyagi megterhelést jelent a család számára a gyermekek felsõoktatási tanulmányainak finanszírozása, éppen ezért kívánjuk az erre való felkészülést Mentor Életbiztosításunkkal segíteni. Sokan csak a tanévkezdéskor szembesülnek az egyetemi élet jelentõs költségeivel., pedig az idõben elkezdett rendszeres megtakarítással a családi kassza nagyobb megterhelése nélkül lehet jelentõsebb tartalékot képezni ezekre az évekre.” – tette hozzá Fekete Zsuzsanna, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Marketing és kommunikációs igazgatója.