A megállapodást elõkészítõ tárgyalások még 2015-ben, az Obama-adminisztráció idején kezdõdtek meg, tétje a az Atlanti-óceán mindkét partján tevékenykedõ biztosítók helyzetének, tevékenységének egyszerûbbé, hatékonyabbá tétele volt. A most aláírt együttmûködés egyártelmûvé teszi a két államközösség felügyeleti szerveinek hatáskörét, azaz az európai központú biztosítókra elsõdlegesen az európai, az amerikaiakra az amerikai szabályozói környezete releváns. Megszûnnek továbbá azok a járulékos fedezeti és tõkekövetelmények is, amik komoly versenyhátrányt jelentettek eddig az USA-ban tevékenykedõ európai viszontbiztosítóknak, különösen a Szolvencia II. életbelépését követõen. 

A felek szerint a megállapodás jelentõs elõrelépés az USA és az EU biztosítási területen történõ együttmûködésében, hiszen egyértelmû szabályozási környezetet teremt az érintett biztosítók és viszontbiztosítók számára, ezzel párhuzamosan azonban a fogyasztók védelme egyáltalán nem sérül. Az európai szervezetek egyértelmûen üdvözölték a megállapodást, az USA-ban azonban többen is nemtetszésüknek adtak hangot. A NAMIC (Kölcsönös Biztosítótársaságok Nemzeti Szövetsége) szerint például egy kitalált problémára jelent megoldást az egyezmény, azaz hogy elfogadják-e egyenértékünek az uniós szabályozók az amerikai szabályozási környezetet a sajátjukéval. Az egyes amerikai államok szabályozó testületei sem fogadták kitörõ örömmel, az általános vélekedés szerint a paktum kiskapuként szolgálhat az EU számára, hogy saját megkötéseit alkalmazza amerikai vállalatokra.