Több mint ötezer gyerek vett részt a Biztonság Hete rendezvénysorozaton
2017.09.25
A múlt heti Biztonság Hete témahéten több mint ötezer látogató – többségében felsõ tagozatos gyerek - vett részt. A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kezdeményezésére az ORFK Országos Balesetmegelõzési Bizottságával közösen szervezett témahetet „nagyon jó kezdeményezésnek” minõsítette Palkovics László oktatási államtitkár. A remények szerint jövõre akár szélesebb körben is meg lehet majd rendezni a programokat, állapítja meg a MABISZ sajtóközleménye.

Szeptember 18-22 között tizenegy budapesti és Pest megyei helyszínen két tucat iskola kb. 5200 tanulójának a figyelmét hívták fel látványos bemutatókkal és elõadásokkal a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelõzésének fontosságára és módjára a rendõrség, a katasztrófavédelem, a mentõszolgálat, a vöröskereszt és számos egyéb, önzetlenül közremûködõ szervezet szakdolgozói valamint biztosítási szakemberek. (Az együttmûködõk listája a mabisz.hu honlapon tekinthetõ meg.) „Az idei év elsõ nyolc hónapjában a tavalyi hasonló idõszak 367 fõjével szemben már 377-en szenvedtek halálos kimenetelû közúti balesetet. Magyarországon az utakon egymillió lakosra vetítve az európai uniós átlagnál többen halnak meg, hatvanöten szemben az ötvennyolcas átlaggal” – indokolta a Biztonság Hete kezdeményezés létjogosultságát Pandurics Anett, a MABISZ elnöke az esemény apropóján rendezett sajtótájékoztatón. Emellett évente közel háromszor annyi személy veszti életét otthonában, mint közúti balesetben. A balesetek ranglistáját is a háztartási sérülések vezetik, õket követik a munkahelyi, közlekedési, majd a sportbalesetek.

A legtöbb baleset ugyanakkor tudatos magatartással, megfelelõ odafigyeléssel és néhány alapszabály betartásával megelõzhetõ. Éppen erre kívánta ráirányítani a figyelmet – és elsõsorban a gyerekek révén a családok figyelmét – a MABISZ és az ORFK OBB közös kezdeményezése, a Biztonság Hete, amelynek keretében a legfiatalabb generációk játékos formában kaphattak ízelítõt a biztonságos élet alapjairól. A témahét apropóját az adta, hogy szeptember 20-a 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. Szeptember 21-e pedig egy új európai kezdeményezés napja, az Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül, angol rövidítéssel az EDWARD Day, amelyet 2016-ban a TISPOL (European Road Police Network) hirdetett meg. 

A témahét egyes helyszínein készült filmek, beszámolók a www.baleset-megelozes.eu és a www.mabisz.hu honlapokon, valamint a Biztonság Hete YouTube csatornán tekinthetõk meg. Az elsõ alkalommal tartott rendezvénysorozat iránti érdeklõdés alapján pedig a szervezõk abban reménykednek, hogy sikerül hagyományt teremteni. „Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés a jövõben is folytatódik, az ideinél még szélesebb, idõvel országos szinten” – jelentette ki Pandurics Anett. Palkovics László, az Emberi Erõforrások Minisztériumának oktatásért felelõs államtitkára is „nagyon jó kezdeményezésnek” minõsítette a Biztonság Hetét a múlt heti tájékoztatón. „Az iskola a biztonságra nevelés legfontosabb terepe, egyúttal biztonságos közeg a gyerekek számára, ezért az ottani biztonságot az iskolán kívülre is ki kell terjeszteni” – tette hozzá. Egyben bejelentette, hogy mivel a felelõs közlekedésre nevelést gyermekkorban kell elkezdeni, a jogosítványt szerzõ fiatalok KRESZ-oktatását pedig hatékonyabbá kell tenni, ezért a kormány azt szeretné, ha az elsõ jogosítványhoz tartozó KRESZ-vizsgát mindenki ingyenesen tudná letenni.

A szeptemberben kezdõdött tanév, illetve az esetleg bekövetkezõ balesetek kapcsán a MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy az állam által minden 3 és 18 év közötti gyermekre kötött balesetbiztosítás nem csupán az óvodákban, iskolákban elszenvedett balesetekre vonatkozik, hanem azon túl is, egész évben és a nap 24 órájában. Játék, sport, közlekedés, nyaralás során vagy az otthonukban szerzett sérülésekre is, és a Föld valamennyi országára érvényes. Mivel viszont korhoz, és nem iskolába járáshoz kötött, a közoktatásban idén vagy jövõre végzõ diákok jelentõs része kimarad belõle. A biztosítottak száma évrõl évre változik, a 2017/2018. tanévi statisztikai adatok alapján például az óvodákban és a nappali rendszerû általános iskolai, szakiskolai, gimnáziumi és szakközépiskolai oktatásban a gyermek- illetve tanulólétszám közel 1,494 millió fõ. Átlagosan naponta több mint 30 gyermek balesetét jelentik be a szüleik az állami ifjúsági balesetbiztosítás keretében, ezek 85 százaléka csonttöréshez vagy csontrepedéshez kapcsolódik. Az állami mellé köthetõ a biztosítótársaságoknál egyéni és csoportos balesetbiztosítások is. Ezek többféle baleset után és az államinál magasabb összegeket fizetnek, így égési sérülésnél is, baleset miatti mûtét esetén, sõt kórházi napi térítés is elérhetõ. A szolgáltatás összege függ a választott csomagtól. A legolcsóbb csomag már évi 600 forinttól kérhetõ, a legdrágább éves díja 12 ezer forint. És míg az állami biztosításból 18 évesen kikerülnek a tanulók, üzleti biztosítás 23-25 éves korig köthetõ rájuk.