Maria sokba került - 85 milliárd dollár is lehet a végsõ kárérték
2017.09.26
40 és 85 milliárd dollár közé teszi a Maria hurrikán pusztítása következtében keletkezõ összesített, biztosított kárértéket az AIR Worldwide elsõ becslése.

A legsúlyosabb csapást Puerto Rico szenvedte el, az elszenvedett károk 85 százaléka ide összpontosult. A pontos értéket nehéz lesz felmérni, hiszen a Maria sok esetben ugyanazokon a területeken pusztított, ahol pár héttel korábban az Irma hurrikán, de bõségesen akad olyan hely is, amit utóbbi elkerült, elõbbi azonban már nem. Az elképesztõ mértékû kárösszeg egyik oka, hogy az AIR belekalkulálta a nagy területen pusztító katasztrófák egyik jellemzõ velejáró jelenséget, az úgynevezett "kereslet megugrást". 

Ez lényegében azt jelenti, hogy ilyen esetekben roppantmód megnõ az élõmunka és az építési anyagok iránti kereslet, ami az egekbe tolja az árakat, ennek következtében pedig az újjáépítés költségei, egyben a kárösszeg is lényegesen magasabb lesz. A jelenség különösen valószínû abban az esetben, ha rövid idõtávon belül több kiemelkedõ katasztrófa is pusztít, márpedig ez tipikusan ilyen helyezt, hiszen rövid idõn belül csapott le a Harvey, az Irma és a Maria is.

Nem tartalmazza ugyanakkor a becslés az infrastrukturális károkat, a veszélyes anyagok eltakarításának költségeit, a vandalizmusból származó károkat, és egyéb biztosítási fedezettel nem rendelkezõ tényezõket. Ez talán még rémisztõbb képet fest a pusztítás nagyságáról, jelenleg csak Puerto Ricoban 3 millióan vannak áram, ivóvíz és gázszolgáltatás híján, a legalapvetõbb fogyasztási cikkekbõl is elképesztõ hiány van, teljes települések szigetelõdtek el, és a helyzetet tovább súlyosbítja hogy a kommunikáció is nehézkess, lévén a mobilt továbbítóállomások 95 százaléka elpuszult.