Még nem látni a fényt az alagút végén: továbbra is csökkenõ díjbevételek
2011.11.21
A rossz gazdasági környezet továbbra is rányomja bélyegét a hazai biztosítási piacra: 2011 elsõ háromnegyed évében 2,2 százalékkal csökkent a biztosítók díjbevétele – jelentette be a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idei elsõ kilenc hónap adatain alapuló gyorsjelentésében.

A 2011 elsõ háromnegyed évében a hazai biztosító társaságokhoz befolyt 623,4 milliárd forint több mint 14 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbi hasonló idõszakétól. A 2011-es év eddig eltelt kilenc hónapjában a befolyt díjak 51,9 százaléka, 323,4 milliárd forint az életbiztosításokból, 48,1 százaléka, 300 milliárd forint pedig a nem életbiztosítási üzletágakból folyt be a társaságokhoz.

Az életbiztosítási díjbevételek összege gyakorlatilag az egy évvel korábbival azonos, és az állomány kétharmada továbbra is befektetéshez kötött, unit-linked biztosítás. Az életbiztosítási díjbevételekbõl 117,5 milliárd forint – a teljes életbiztosítási díjbevétel több mint 36 százaléka – egyszeri és eseti befizetésekbõl származott. „Célunk, hogy a folyamatos díjas termékek minél nagyobb arányban szerepeljenek az életbiztosítási díjbevételeken belül, mivel ezek szolgálják a valóban hosszú távra szóló öngondoskodást” – jelentette ki Molnos Dániel, a MABISZ fõtitkára.

A nem életbiztosítási üzletágak idei elsõ háromnegyed éves 300 milliárd forintos díjbevétele 14 milliárd forinttal – 4,4 százalékkal – volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A díjbevételek csökkenését döntõen a gépjármû-biztosítások díjainak mérséklõdése okozta. Ugyanakkor mindenképpen pozitív jelenség, hogy közel 49 ezerrel növekedett a tûz- és elemi kockázatokat lefedõ biztosítások száma a piacon. „A növekedés azt jelzi, hogy a hazai lakosság egyre inkább felismeri, hogy az öngondoskodásnak a család vagyontárgyaira is ki kell terjednie. A hazai lakásállomány 73 százaléka rendelkezik biztosítással, ami európai mércével mérve is jónak számít”- hangsúlyozza Molnos Dániel.

A gépjármû-biztosításokon belül a cascóból befolyt 55,7 milliárd forint 4,9 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi hasonló idõszakétól. Ugyanakkor örvendetes, hogy a casco-biztosítások darabszáma a 2010. szeptember végi 791 ezerrõl 814 ezerre nõtt. „A casco-átlagdíjak a 2010-es, 99 ezer forintot meghaladó éves átlagos szintrõl 91 654 forintra mérséklõdtek. A piacon ugyanis egyre több rész-cascót és a kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítással együtt, csomagban értékesített „csomag”-cascót értékesítenek a biztosítók. Bár ezek a termékek csak korlátozott szolgáltatást nyújtanak, jó jelnek tartjuk a casco szerzõdésszámának növekedését, különösen, hogy a casco-biztosítási penetráció még így is alig 20 százalékos Magyarországon. Ez az arány pedig meglehetõsen alacsony a nyugat-európai országokéval összehasonlítva\" – mutat rá a MABISZ fõtitkára.

A kgfb-díjak is lejtmenetre kapcsoltak: az egy évvel korábbi 29 ezer forint helyett az idei elsõ háromnegyed év végén 23 486 forint volt egy „átlagos” gépjármû éves kötelezõje. A díjak csökkenése mögött pozitív jelenség, hogy a személyi sérüléses balesetek száma folyamatosan csökken, így az alacsonyabb kárkifizetés alacsonyabb díjakat tud eredményezni.

A kgfb-piac fontos idei eseménye, hogy a szövetség tovább finomította, még inkább felhasználóbaráttá tette a 2010-ben elindított Díjnavigátorát. Az eszköz célja a fogyasztók valóban hiteles, üzleti érdekektõl mentes tájékoztatása. „Nem véletlen, hogy a Díjnavigátor Európa olyan nagy piacain is érdeklõdést keltett, mint a német vagy a francia. A társ szövetségek jelezték, szeretnék közelebbrõl megismerni az európai fogyasztóvédelmi törekvések élvonalába tartozó Díjnavigátort” – emlékeztet rá Molnos Dániel.