![](https://mabisz.hu/szemle/wp-content/uploads/szemle/img-7648.jpg)
Az MNB engedélyét követõen a Cégbíróság 2018. március 31-i hatállyal bejegyezte a három magyar VIG biztosító egyesülését. Míg az Erste és a Vienna Life a személybiztosítási területen mûködik, az Union Biztosító az élet- mellett a nem-életbiztosítások szegmensében is jelentõs piaci jelenléttel bír. A 2017. év végi elõzetes adatok alapján a három biztosító összesített díjbevétele tavaly meghaladta a 76 milliárd forintot, ebbõl 31,1 milliárd forint a nem-élet-, 45,3 milliárd az életbiztosításokból befolyó összeg. Az új Union Biztosító ezzel várhatóan a teljes magyar biztosítási piac hatodik, míg az életbiztosítási szegmens ötödik legnagyobb szereplõje lesz.
Az egyesülésre vonatkozó döntés a VIG azon stratégiai irányába illeszkedik, amely - Horvátország, Lengyelország és Szerbia mellett - Magyarországot is azon piacok közé sorolja, ahol a cégcsoport középtávon legalább 10 százalékos részesedést kíván elérni.
„Az elmúlt közel egy év során sikeresen elõkészítettük erõforrásaink egyesítését, melynek eredményeként egy új üzemméretben sikerült kialakítani mindazokat a folyamatokat, amelyekkel a korábbinál is hatékonyabban tudjuk mindhárom korábbi biztosító ügyfeleinek igényeit kiszolgálni. Az Union Biztosító az egyesülést követõen mindhárom biztosító szerzõdéses kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti, így azok változatlan feltételek és kondíciók mellett érvényesek" – jelentette ki Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: az Union név egyesülést is jelent, így az új biztosító egy vállalatban egyesíti a három társaság legfõbb értékeit, legjobb termékeit és szolgáltatásait a teljes körû ügyfélkiszolgálás érdekében.