Lantos Csaba milliárdos befektetõ megválik a Róbert Károly Magánkórház Zrt.-tõl. Pedig az intézmény egyáltalán nem gyengélkedik: az indulás évében, 2007-ben 400 millió forintos éves árbevétellel kezdett, ami mára 2 milliárd forintra duzzadt, nyeresége pedig az elõzetes számok szerint elérheti a 140 millió forintot. „Egy invesztíció átlagos idõtartama öt–hét év, utána érdemes kiszállni. Az egészségügyi befektetés megtérüléséhez azonban számos ok miatt több idõre van szükség. Úgy ítéltem meg, hogy most érkezett el az a pillanat, amikor megéri eladni” – vont mérleget Lantos.

A vevõ MedAlliance Holding Zrt. csak idén január elején alakult meg, ám a tõkét összeadó magyar részvényesek közül többen is különbözõ területek – pénzügy, jog, könyvvizsgálat, befektetés – jegyzett szakértõi. A Zrt igazgatósági elnöke, Fábián Lajos majdnem egy évtizedig vezette az elsõsorban kelet-európai piacokra fókuszáló, svéd tulajdonú Medicover multinacionális egészségügyi szolgáltatót és biztosítót. Számos magántulajdonú egészségügyi intézmény felépítésében, majd irányításában is részt vett. Jelenleg is van külföldi tisztsége: Szerbia legnagyobb magánegészségügyi hálózata, a Medigroup cégcsoport elnöke.

„A kelet-közép-európai térség országai nagyon hasonló utat jártak és járnak be az egészségüggyel való küzdelemben. Különbözõ mértékben és tempóban, mindenütt teret nyert a magánellátás. A csehek és a szlovákok átfogó reformokat hajtottak végre, szektorsemlegessé tették az ellátás finanszírozását, azaz egyformán díjazzák a magántulajdonú és a közintézmények teljesítményét. A román és az ukrán túlélés záloga a zsebbõl fizetett ellátás, a lengyeleknél és nálunk lépésenként hódít teret a magánszektor. A különbség csak a tempóban van, a lengyelek javára” – vázolta röviden két évtizedes megfigyelésének tapasztalatait Fábián Lajos. Éppen ezért meggyõzõdése, hogy Magyarországon sem lesz másként, a jelenleg meglehetõsen széttördelt, a koncentrációnak csak halvány jeleit mutató piac jelentõs fejlõdés elõtt áll.

Az utóbbi idõk fejleményei valóban ezt sejtetik. Az ország legnagyobb árbevételû, magántulajdonú, járó- és fekvõbetegeket kezelõ gyógyintézményében, a Budai Egészségközpontban tavaly többségi részesedést szerzett az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor Bonitás 2002 Zrt.-je. Néhány héttel ezelõtt az eddig kizárólag képalkotó diagnosztikában utazó, külföldi tulajdonú Affidea Kft. felvásárolta a járóbeteg-rendelõket mûködtetõ Fõnix-Med Zrt.-t. Az elmúlt napokban minden hírverést mellõzve húszágyas mozgásszervi, ortopédiai kórházat nyitott egymilliárd forintos befektetéssel Knoll Zsolt traumatológus, sportsebész. Továbbá az év végén megnyílhat a 150 ágyas, vadonatúj kórház a Duna Medical Center égisze alatt.

Bár a kormány eddigi hivatalos kommunikációja szerint az „egészségügy nem üzlet”, valójában nagyon is az. Elsõsorban a fõvárosban és a környezõ településeken, de a nagyobb vidéki városokban is. Az ott élõk kénytelenek voltak azzal szembesülni, hogy ha nem akarnak egy-egy vizsgálatra vagy diagnózisra hónapokat várni, jobban teszik, ha magánrendelõbe mennek. Mivel a közép-magyarországi régióban a legnagyobb a fizetõképes kereslet, ott izmosodik a leggyorsabban a kínálat is. Jól jellemezheti a helyzetet, hogy tavaly minden tizedik fõvárosi újszülött a Róbert Károly Kórházban jött világra – annak ellenére is, hogy ez nagyjából félmillió forintos, vagy annál is nagyobb kiadás a családoknak. 

Amíg a kórháza elkészül, egyelõre 15 ággyal, két mûtõvel és számos szakrendelõvel üzemel a Duna Medical Center, amelyik tavaly már 60 ezer alkalommal látott el betegeket, és 1,5 milliárd forintos bevételt könyvelt el. A fõvárosban átlagosnak mondható, 25 ezer forintos vizitdíj mellett is egyre többször fordul elõ, hogy a magánintézmények sem tudják azonnal fogadni a jelentkezõket. A keresett, jó hírû rendelõkben megesik, hogy mammográfiára, vagy mondjuk diabetológiai, belgyógyászati konzultációra két hetet is várni kell. „Az üzletiesedés nem mehet a szolidaritási elv rovására, minden állampolgárnak meg kell maradjon a joga egy biztonságos és stabil ellátási szinthez” – tette le a voksát Fábián Lajos a társadalmi igazságosság mellett.

Hivatalos adatok híján csupán felmérések szolgálnak becsléssel a hazai magántulajdonú egészségügyi piac méretérõl. Például az Union Biztosító tavalyi, 1300 fõ kikérdezésén alapuló kutatása szerint a 25–55 év közöttiek 57 százaléka vett már igénybe magánorvosi ellátásokat, egy év leforgása alatt fejenként átlagosan 57 ezer forintért. Különbözõ források összességében évi 300 milliárd forintra teszik a magánszolgáltatásokra kifizetett pénzt. Ez azonban annak fényében meglehetõsen elrugaszkodott nagyságúnak tûnik, hogy a közfinanszírozott járóbeteg-ellátás – laborral, CT- és MR-vizsgálatokkal együtt – tavaly alig több mint 200 milliárd forintból mûködött.

A rendkívül széttagolt, máig a lakásrendelõk dominanciájával mûködõ magánszolgáltatói piac elaprózottságát jól jellemzi, hogy a 10–12 legnagyobb vállalkozás együttes árbevétele nagyjából 25 milliárd forintra tehetõ. További megbízható tájékozódási pont lehet, hogy a legnagyobb forgalmú egészségpénztár, az OTP ügyfelei tavaly 2,2 milliárd forintot költöttek pénztári megtakarításukból egészségügyi szolgáltatásokra – miközben gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre ennek a háromszorosát.

A nagyobb intézményi befektetõk ingerküszöbét ez a nagyságrend nem éri el – véli Fábián Lajos. Romániában és Lengyelországban is legalább három, egyenként 100 millió eurósnál nagyobb forgalmú egészségügyi magánszolgáltató mûködik. Az egy vagy néhány orvossal egzisztáló rendelõk nemcsak az adóhatóság figyelmét, hanem a szakmai kontrollt is jó eséllyel kikerülik. A legnagyobb magánszolgáltatók által alapított Primus egyesület független minõségbiztosítási rendszert, védjegyet szeretne létrehozni mindazon magánszolgáltatók részére, akik-amelyek megbízható színvonalon és számlaadással dolgoznak. Az egyesület vezetõi azt remélik, olyan nagy lesz a védjegy ázsiója, hogy az valamennyire kifehérítheti a legalábbis részben szürke magánegészségügyet, és a betegeknek is ad némi fogódzót a megfelelõ orvos megválasztásához.

A Budapestre koncentrálódó, és messze nem egyenszilárdságú kínálat a biztosítók dolgát is megnehezíti, hiszen olyan szolgáltatást csak meglehetõsen szûk körben lehet értékesíteni, amely betegség esetén a lakóhelytõl távoli településen nyújt megfelelõ egészségügyi ellátást. Márpedig országos hálózatot egyelõre csak a Medicover Zrt. birtokol, amely egy azonos nevû svéd biztosítótársasággal mûködik együtt. Áthidaló megoldás lehet például az Union biztosító konstrukciója, amely kizárólag a Duna Medical Center szolgáltatásainak igénybevételére köthetõ meg. A szabályozás viszont a biztosítóknak kedvez, mivel a munkáltatók csak akkor kaphatnak adókedvezményt a dolgozóik egészségügyi ellátására, ha azt nem a szolgáltatóknál rendelik meg, hanem kockázati típusú biztosítást kötnek rá.

Az egészségügyi magánvállalkozások tulajdonosi hátterét tekintve sem érhetõ tetten számottevõ koncentráció. Az anyagi hátteret többnyire bank vagy magánbefektetõ adja, ehhez a legtöbb esetben szakmai, jellemzõen orvosi mûködtetés és invesztíció társul. Ahogy ez a Budai Egészségközpont esetében történt, ahol Varga Péter Pál gerincsebész, az intézmény alapítója és szakmai vezetõje 40 százalékban tulajdonos, és Csányi cége birtokolja a 60 százalékot. Jelentõsen árnyalja a képet, hogy a legnagyobb árbevételû egészségügyi magánszolgáltatók forgalmuk meghatározó, de legalábbis jelentõs részét közfinanszírozott betegek gyógyításából kasszírozhatják. Így például a Budai Egészségközpont gerinc- és más ortopédiai mûtéteket, az Affidea CT- és MR-diagnosztikát, a Synlab laborvizsgálatokat, a Kaáli Intézet lombikbébi-kezelést végez „nem fizetõs” betegeknek.

Ugyanígy, korántsem csak közalkalmazottakkal és közfinanszírozott betegekkel mûködnek az állami egészségügyi intézmények. Fizetõs VIP-osztály van az Uzsoki kórházban, és pénzért lehet várakozás nélkül MR-vizsgálatra menni a Semmelweis Egyetemen is. Maguk az orvosok is régóta piacosodnak. Kevés olyan kórház van, ahol nem magánvállalkozóként dolgoznának a közalkalmazotti bérnél jóval magasabb tarifáért az olyan hiányszakmákban, mint az aneszteziológia, patológia, radiológia. A munkaerõhiány meglepõ módon már a magánszférát is nehéz helyzetbe hozza. „Az új, szuper gépek, berendezések beszerzése nem okoz gondot, a neves szakemberek is szívesen jönnek hozzánk dolgozni. Az igazi nehézséget az idegen nyelvet is beszélõ, jól képzett nõvérek felkutatása jelenti. Ilyen munkatársakat még a közalkalmazottinál magasabb bérért se kapunk” – panaszolta Hartman Gábor, a DMC orvos igazgatója.

„A magánegészségüggyel mindenki jól jár, hiszen aki a jövedelme után járulékot fizet, és mégsem az állami intézményt veszi igénybe, spórol a tb-kasszának, ugyanakkor segít itthon tartani a szakembereket” – ért egyet az eladó Lantos Csaba és a vevõ vezetõje, Fábián Lajos. Vannak azért kevésbé elõnyös vonásai is a magán- és az állami tulajdon szervezetlen-tervezetlen együttélésének. Az már köztudott, hogy ugyanarról a szûkös munkaerõpiacról veszik fel alkalmazottaikat, így a kínálat nem növekszik, csak átrendezõdik. A KSH fogyasztási adataiból pedig az derül ki, hogy a felsõ két jövedelmi decilisbe tartozók fizetik a hálapénz 60 százalékát. Ha õk kivonulnak az állami rendszerbõl, a közfinanszírozott ellátás végképp a szegénység szinonimája lesz. Meglehetõsen beszédes, hogy a legfelsõ tizedbe tartozók évi 97 ezer, a legalsó jövedelmi tizedbe tartozók pedig 15 ezer forintot fordítanak gyógyszereik kiváltására, kórházi és rendelõintézeti kiadásaik fedezésére, beleértve a hálapénzt is.