A legtöbb beteg kényszerként éli meg a magánorvoshoz járást. Az Union Biztosító tavaly õszi, 1300
ember megkérdezésével zajló reprezentatív felmérése szerint sokan az állami egészségügyi rendszer
hiányosságai miatt választják inkább a magánszolgáltatókat. Az egészségügy általános helyzetét minden
korábbi felméréshez képest rosszabbnak tartották: még a kettes osztályzatot sem érte el a válaszolók
értékelése. A legtöbben a hosszú várólistákra panaszkodtak. 

A közelmúltban alig volt olyan gazdasági szektor Magyarországon, ami olyan gyorsan növekedett volna, mint a magánegészségügyi ellátás. Az említett felmérés szerint 2012-ben még csak a lakosság 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, míg 2017-ben már 57 százalék, vagyis az elmúlt öt évben országosan mintegy kétmillió új, fizetõ páciens jelent meg a magánklinikákon, amelyek egymás után döntenek bevételi rekordokat.

A vándorlás nem csak a betegekre jellemzõ. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a SE Egészségügyi
Menedzserképzõ Központjának munkatársa szerint bár az állami rendszerben a bérek – különösen az
orvosoké – évek óta emelkednek, egyre több orvos és ápoló veszi az irányt a magánszektor felé. "Ma már nem a külföld csábítja el a legtöbb magyar orvost az állami kórházakból, hanem a hazai magánszolgáltatók" – mondta. Szerinte a jelenlegi rendszer mesterségesen tereli mind az orvosokat, mind pedig a betegeket a magánellátás felé: legtöbben az állami kórházakban tapasztalható káosz és a hosszú várakozás miatt választják ezt az alternatívát. 

A helyzet kezd hasonlítani a jelenlegi amerikai modellre, ahol, bár van kötelezõ társadalombiztosítás,
továbbra is a magánbiztosítások dominálnak, azaz a magánellátást választók tulajdonképpen kétszer fizetnek. 

Kérdés, hogy ha egyre többen hagyják ott az állami ellátást, nem lenne-e jobb egyszerûen lemondani az
univerzális állami egészségügyrõl? Ez a megoldás az Obamacare elõtti amerikai rendszerhez hasonlítana, amit a választható, minimális ellátást fedezõ tb és a magánellátás dominanciája jellemzett.

A magyar rendszer sajátossága azonban, hogy már most kérdés, a gyakorlatban valóban ingyenes-e az
állami ellátás: itt is gyakori, hogy a tb mellett plusz költségeket kell fizetniük a betegeknek. Ennek a
leggyakoribb formája a hálapénz, de törvényes úton is megjelent a fizetõs ellátás az állami kórházakban. Az Uzsoki Utcai Kórházban például már mûködnek úgynevezett VIP-osztályok, ahol azok, akik a tb kétszeresét fizetik be, elõrébb kerülnek a mûtéti várólistán. Decemberben Lang György, a SOTE Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója egy szakmai konferencián arról beszélt, hogy az egyetem – állami intézmény – saját magánklinikát indítana. Mint mondta, a magánegészségügyi befektetõkért folyó versenyben a SOTE sem akar lemaradni. A SOTE mellkassebészetén dolgozó orvosok egy része egyébként már így is folytat magánpraxist, mellékállásban. Gyakori jelenség, hogy az orvosok az állami kórházakban csak egyfajta alapellátást nyújtanak, a valódi kezelésért már a magánrendelõbe vagy a magánklinikára kell menni, ahol természetesen fizetni is kell. Van, ahol ez is kényszer, mert az állami kórházban nem áll rendelkezésre minden orvosi eszköz vagy gyógyszer. 

Sinkó Eszter szerint azonban a romló színvonalú állami szolgáltatásokat a magánellátás nem képes teljes körûen helyettesíteni, még a magas jövedelmûek számára sem. A privát szolgáltatók meghatározott területeket fednek le, a diagnosztikán kívül elsõsorban járóbeteg-szakellátást és egynapos beavatkozást kínálnak, de életmentõ kezeléseket vagy háziorvosi ellátást jellemzõen nem.  Bár hónapról hónapra növekszik a magánellátók forgalma, egyelõre még nem alkotnak összefüggõ, alternatív rendszert. 

Több országban létezik olyan kiegészítõ magánbiztosítás, ami úgynevezett osztott finanszírozást tesz lehetõvé a magánellátás igénybevételekor, azaz a magánbiztosító és a tb közösen finanszírozza a beteg privát ellátása során felmerülõ kiadásokat. Nálunk a tb-finanszírozás még csak részlegesen sem fedezi a magánellátást, így a betegeknek maguknak kell állniuk a teljes cehhet, noha sokszor olyan ellátást vesznek igénybe, ami a tb által finanszírozott szolgáltatóknál is járna a kötelezõ járulékuk ellenében.

Egyelõre mégis úgy tûnik, a hivatalos egészségpolitika erõsíti azt a folyamatot, hogy a magánellátás
átvegye az állami kórházak feladatait. Egy 2016-os törvénymódosítás során felmerült, hogy 2017-tõl
adómentes juttatás lehet a munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás. Ez az elképzelés ugyan nem
valósult meg, de a szolgáltatás alapú egészségbiztosítás valóban adómentes juttatás, és kedvezményes, 34,22 százalékos adózással adhat a munkáltató SZÉP kártyát egészségmegõrzés céljára. 

Az utóbbi években a biztosítók is egyre több, kifejezetten a magánellátásra szakosodott egészségbiztosítást hirdettek meg, amelyek különbözõ jellegû (ambuláns, háziorvosi, sürgõsségi) ellátásokat vagy egészségügyi területeket (belgyógyászat, szemészet, ortopédia stb.) fedeznek magánklinikákon. Sinkó Eszter mégsem látja reális esélyét annak, hogy a jövõben lehetõség nyíljon olyan finanszírozási rendszer bevezetésére, amelyben a magas jövedelmûek kiszállhatnának a kötelezõ társadalombiztosításból – mint például Németországban –, s csak a kisebb jövedelmûek által befizetett járulékokból kísérelné meg a tb finanszírozni a közellátást. – Egy ilyen rendszer azonnal csõdöt mondana, mivel nálunk a középosztály igen szûk réteget képvisel, így jobbára a szegények tb-befizetéseibõl kellene fenntartani az egészségügyet – véli. 

A bérek rendbetétele önmagában nem elegendõ a közellátás rendbetételéhez, de a szükséges változásoknak mindenképpen kiinduló feltételét képezi. Ez akkor is fontos, ha a jövõben a kormány fontos szerepet szán a magánellátásnak. Sinkó Eszter szerint az ideális politika az lenne, ha az állam szétválasztaná a fizetõs és nem fizetõs szolgáltatásokat: az eddiginél jobban meghatározná, mi az az ellátás, ami biztosítotti jogon jár az állami kórházakban, és mi az, ami magánellátás keretében, plusz díjazásért nyújtható. Emellett érdemes lenne egy kiegészítõ biztosítással támogatni nálunk is a fizetõs ellátás finanszírozását. Egy ilyen rendszerben a kötelezõ tb például akár 50–70 százalékban fedezhetné az orvosszakmailag indokolt magánellátás költségeit.