A lakáspiaci élénkülés már az eladási időkön is látszik, a panellakásoké a leggyorsabb
2024.07.30
  • Most már látszik, hogy az előzetes hivatalos statisztikák szerint múlt év végén még csökkentek a lakásárak, ám a később beérkezett adatok alapján már drágulást mutattak ugyanebben az időszakban, pont ahogy a szinte valós idejű trendeket bemutató kínálati adatokból képzett ingatlan.com lakásárindex is.
  • Azóta folyamatos az áremelkedés, és az értékesítési idők csökkenéséből is az derül ki, hogy élénkülő fázisba került a lakáspiac.
  • Az országszerte eladásra kínált lakóingatlanok az idei második negyedévben átlagosan 94 nap alatt találtak gazdára, szemben az első negyedévben feljegyzett 106 nappal szemben.

Teljesebbé vált a lakáspiaci kép, ami az árak alakulását illeti és enyhe áremelkedés látható az élénkülésnek köszönhetően - egyebek mellett ez derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely tulajdonosok által eladott 63 ezer lakóingatlan adatai alapján bemutatja azt is, hogy az idén hány nap alatt keltek el az eladásra szánt lakóingatlanok a különböző településtípusokon.

Egyértelművé vált a lakáspiac élénkülése

“A legfrissebb hivatalos, idei első negyedéves adatok alapján az országos lakáspiacon megkezdődött az élénkülés. 36 százalékkal nőtt az eladott lakóingatlanok száma, szemben az egy évvel korábbi 23 százalékos csökkenéssel. A használt lakóingatlanok ára a KSH adatai szerint az előző negyedévhez képest 5,3, az újaké 4,6 százalékkal nőtt. Az előzetes, múlt év végére vonatkozó hivatalos statisztikák még árcsökkenést mutattak, ám az újabb adatok beérkezése után már drágulás rajzolódott ki. A KSH és az MNB legfrissebb statisztikái így megerősítik azt a képet, ami a keresleti-kínálati adatokból látható volt már 2023 végén és 2024 elején.” - értékelte a KSH és az MNB által közölt első negyedéves adatokat Balogh László, az ingatlan.com szakértője.

A szakember szerint a lakáspiaci forgalom és az árak változása, valamint az értékesítési idő alakulása több hónap alatt rajzolja ki a lakáspiac aktuális folyamatait. Balogh László elmondta, hogy jelenleg már mindhárom tényező a lakáspiac élénküléséről tanúskodik, mert a legutóbbi időszakban már az eladási idők is rövidültek. A piaci folyamatok lassulásakor a kereslet csökkenésével párhuzamosan először az eladási idők kezdenek nőni, és ez kitart akkor is, amikor már elindult a gyorsulás, élénkülés. Akkor ugyanis régebben a piacon lévő ingatlanokat is felszívja a kereslet, ami rövid távon tovább növeli értékesítési időket. Ezt követően viszont már egy-egy ingatlan kevesebb időt tölt eladósorban. “Az aktuális adatok alapján a kereslet növekedése, az árak emelkedése és az eladási idők rövidülése egyértelműen kirajzolódik tavalyhoz képest, ami azt is jelenti, hogy a lakáspiac ismét élénkülő fázisba került” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

Továbbra is a panellakások a leggyorsabbak

A 365 napnál nem régebb óta hirdetett és a tulajdonosok által eladottnak jelölt lakóingatlanok adatai szerint az idei második negyedévben országos átlagban 94 napra csökkent az eladási idő a második negyedévben, szemben 2024 első három hónapjára jellemző 106 napról.

A budapesti házak esetében 98 napra csökkent az értékesítési idő az év elején látott 134 napról, vagyis több mint egy hónappal rövidült le az eladáshoz szükséges idő. A fővárosi lakások pedig 74 nap alatt találtak gazdára a második negyedévben, miközben az év első három hónapjában 88 napra volt szükség. Budapesten a panellakásokat lehetett eladni leggyorsabban az idei év második negyedében, erre átlagosan 65 napra volt szüksége az ingatlantulajdonosoknak.

A vármegyeszékhelyeken is hasonló a helyzet. Az ott található házakat és lakásokat 124, illetve 84 nap alatt el lehetett adni április eleje és június vége között, míg egy negyedévvel korábban 133 és 96 nap volt az átlagos értékesítési idő. A vármegyeszékhelyeken is a panellakásokat tudták a leggyorsabban eladni a tulajdonosok. A második negyedévben átlagosan 71 nap alatt sikerült vevőt találni rájuk az ingatlan.com adatai alapján.

Balogh László azt is elmondta, hogy a harmadik negyedév elejére vonatkozó, júliusi adatok arra utalnak, hogy az eladási idő tovább csökken, vagyis a lakáspiac élénkülése folytatódhat.