Ne felejtse el igénybe venni nyugdíjbiztosítása adójóváírását!
2018.05.15
Május 22-én éjfélkor jár le az szja-bevallás határideje, ami a nyugdíjbiztosítási szerzõdéssel rendelkezõknek egyben 20 százalékos adójóváírást is jelent, amennyiben idõben, adótartozás mentesen és helyesen kitöltve nyújtják be a bevallásukat. Évrõl évre ezt minden negyedik nyugdíjbiztosítással rendelkezõ ügyfél felejti el megtenni, ami akár 130.000 Ft-os kiesést is jelenthet számára – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A nyugdíjbiztosítások után 2014-tõl járó adójóváírás már több mint 200 ezer ügyfelet érint az idei adóbevallásnál. Tavaly ez a szám az adóhatóság nyilvántartásai alapján még csak közel 149 ezer fõ volt. A bevallás idõszakára szóló befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot a személyi jövedelemadó-bevallás keretében, bevalláskor kell igényelni. Az adóhatóság a bevallás beérkezésétõl számított 30 napon belül átutalja az összeget a biztosítónál vezetett számlánkra, növelve ezáltal a nyugdíjcélú megtakarításokat. 

Az adójóváírás-igénylést a biztosító által megküldött igazolás alapján kell kitölteni, amely legkésõbb február közepén kellett hogy megérkezzen az ügyfélhez. Aki esetleg nem rendelkezik ilyen igazolással, az a biztosítója ügyfélszolgálatán keresztül tudja pótolni.

A folyamatos felhívások ellenére mégis sokan elfelejtik jelezni az igényüket az adóbevallásban, pedig a jóváírás nem jár automatikusan. Évrõl évre a jogosultak 25 százaléka esik el emiatt a befizetésük után járó visszatérítéstõl. A visszatérítések elmaradásának oka persze nem csak a figyelmetlenség lehet: ugyanis ha az érintett adóalany ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, úgy az adóhatóság visszatarthatja a fizetést a fennmaradás rendezéséig. Az adójóváírás feltétele – a jogosultságon és az igény benyújtásán felül – az is, hogy az adózó éves adóbefizetése meghaladja az adójóváírás mértékét.

Abban az esetben, ha elfelejtettük feltüntetni az adójóváírási igényünket, akkor azt az elévülési idõn belül (adóbevallás évét követõ 5 évig) önrevízió keretein belül meg tudjuk tenni. Érdemes tehát utánanézi az elmúlt évek bevallásainak is.

2018-ban egy fontos változás lépett életbe az szja–törvényben. Így a munkáltató már nem készítheti el a munkavállalók adóelszámolását, hanem az adóbevallást a NAV tölti ki mindazoknak, akik ügyfélkapu-regisztrációval rendelkeznek. Ezt ügyfélként nem kell külön kérelmezni, a NAV automatikusan elkészíti a tervezetet, így nekünk csak át kell néznünk, és jóvá kell hagynunk az adatokat.