Kétszer annyit késnek az európai járatok, mint egy éve
2018.07.21
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint az idei elsõ félévben kétszer annyi perc késést regisztráltak a légi közlekedésben, mint az elõzõ év azonos idõszakában. Emiatt a szervezet azonnali intézkedéseket kér a kormányoktól és a légiforgalmi irányító szolgálatoktól - adta ki az MTI.

Az Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, hogy az elsõ félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több, mint az elõzõ év azonos idõszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az idõjárási körülmények is növelték a késéseket.

Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelõ számú irányító dolgozzon. Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes Európai Égbolt (SES) koncepciót, amely jelentõsen javítja Európa légterének kihasználtságát.

A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait, és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék.
A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülõterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyûlésén Rafael Schvartzman európai légiközlekedésért felelõs alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülõtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülõterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlõdését beruházásokkal.