Egymillió százalékos infláció várható Venezuelában
2018.07.28
A korábban tervezett három helyett öt nullát vágnak le a venezuelai pénznem, a bolívar végérõl a hiperinfláció miatt – jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök. A lépés vélhetõen azzal áll összefüggésben, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elõrevetítései szerint a dél-amerikai országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot az év végéig - adta ki az MTI.

Az infláció idén júniusban meghaladta a 46 ezer százalékot. Alejandro Werner, az IMF térségért felelõs illetékese azt mondta, hogy a venezuelai inflációt csak ahhoz lehet hasonlítani, ami Németországban az elsõ és második világháború után, illetve Zimbabwéban az elõzõ évtized végén volt. Venezuela eredetileg júniusban három nullával akarta megkurtítani bankjegyeinek címleteit, de ezt a lépést elhalasztották a bankszektor irányítóinak kérésére, akik szerint erre még nem állt készen az ország pénzügyi rendszere.

Maduro a televízióban közvetített beszédében közölte, hogy a monetáris átalakítás augusztus 20-án veszi kezdetét, és eközben bemutatta az új bankókat, melyeket ennek megfelelõen terveznek kiadni. Közölte azt is, hogy a venezuelai pénz, a bolívar árfolyamát a közelmúltban indított, állami támogatású kriptovalutához, a petróhoz köti, de több részletet nem osztott meg erre vonatkozó terveirõl. A digitális valuták szakértõi korábban már felhívták a figyelmet arra, hogy a petro hitelessége meglehetõsen vitatott, mert a befektetõk egyrészt nem bíznak Maduro kormányában, másrészt elrettenti õket a bolívar helytelen kezelése.

Maduro mindemellett javaslatot tett a deviza-bûncselekményekre vonatkozó törvény módosítására, hogy elõmozdítsa a külföldi befektetéseket az országba. Közgazdászok leginkább az ország devizakorlátozását azonosítják a gazdasági növekedés legfõbb akadályaként. A venezuelai elnök tudatta azt is, hogy az Orinoco folyó melletti nehézolaj-kitermelés kihasználási jogait átruházza a központi bankra, ami szerinte segíteni fogja az ország nemzetközi tartalékainak feltöltését. A hatalmas olajkészletekkel rendelkezõ, de szinte semmi mást nem exportáló Venezuela gazdasága az olajár esése miatt az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, számos venezuelai szenved élelmiszerek, valamint gyógyszerek hiányától.