Az Allianz Global Corporate & Specialty (AGCS) „A környezeti kockázatoknak való kitettség mérése és kezelése” címû legújabb jelentésében arra figyelmeztet, hogy a Föld természeti erõforrásai, mint például a tiszta levegõ és a friss víz, számos ipari ágazatban jelentõs kockázatnak vannak kitéve. Az elemzés rámutat arra is, hogy a természeti tõke nem megfelelõ kezelése a közvetlen környezeti hatások mellett, az egyre szigorodó szabályozások, valamint a közösségi nyomás következtében felemésztheti a vállalatok nyereségét, újabb kötelezettség elé állíthatja õket és megszakíthatja üzletmenetüket is. Az AGCS jelentése szerint az olaj- és gázipar, a bányászat, az élelmiszer- és italipar, valamint a szállítási ágazatot fenyegeti leginkább ez a fajta kockázat.

„A természeti erõforrások fenntartható felhasználása döntõ jelentõségû a legtöbb vállalkozás jövõbeli sikeressége szempontjából. Noha a vállalatok egyre inkább tudatában vannak saját ökológiai lábnyomuk fontosságának, sokan még nem látják át azokat a speciális veszélyeket, amelyek hatással lehetnek ágazatukra, azon belül is magára az adott vállalkozásra. Fontos, hogy a cégek jobban megismerjék azokat a lehetõségeket, amelyek segíthetnek mérsékelni a veszélyt” – állítja Chris Bonnet, az AGCS környezetvédelmi, társadalmi és irányítási üzleti szolgáltatásokért felelõs vezetõje.

Az AGCS több mint 2500 vállalatot vizsgált meg az MSCI kutatási szolgáltató adatait felhasználva, hogy feltérképezze a természeti erõforrások kockázatait 12 különbözõ ágazatban. Az elemzés öt legfontosabb tényezõ - a biológiai sokféleség, az üvegházhatásúgáz-kibocsátás, az üvegházhatású gázoktól eltérõ egyéb kibocsátások, a víz és hulladék – alapján arra jutott, hogy az olaj- és gázipar, a bányászat, az élelmiszer- és italipar, valamint a szállítási ágazat elsõ helyen áll a kockázatoknak való kitettség tekintetében. Ezek mindegyike az úgynevezett veszélyzónába tartozik, ami azt jelenti, hogy a vállalkozásokat érintõ természetitõke-kockázatok általában meghaladják a jelenleg enyhítésükre rendelkezésre álló lehetõségeket.

Az olaj- és gázipari, valamint a bányaipari vállalatok esetében az üzleti tevékenység jellegébõl adódóan rendkívül magas a természeti erõforrások kimerülése miatti fenyegetettség. A bányaiparban például a globális vasérc-kitermelés több mint 90 százaléka olyan területeken folyik, ahol nagy a veszélye a vízhiánynak és a biológiai sokféleségre gyakorolt hatásnak.

A AGCS jelentése szerint a szállítással összefüggõ szén-dioxid-kibocsátás 250 százalékkal növekedett 1970 óta, ma pedig már az összes globális kibocsátás 23 százalékáért tehetõ felelõssé a vasúti és közúti szállítás. A biológiai sokféleségre gyakorolt hatása, valamint az üvegházhatású gázok és az azoktól eltérõ egyéb kibocsátások miatt a szállítási ágazat így szintén azok közé a veszélyes területek közé sorolható, ahol sürgetõek a kibocsátások mérséklésére irányuló intézkedések.

A természeti tõkétõl való függõség miatt az élelmiszer- és italipar szintén a veszélyeztetett területekhez tartozik az ellátási láncban. A vízhiány miatt ebben a szektorban az ellátás igen jelentõs veszélynek van kitéve, ennek ellenére az MSCI minden országra kiterjedõ mutatója szerint az élelmiszergyártó vállalatok csupán 20 százaléka foglalkozik ezzel a problémával. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a növény- és állatvilágot a peszticidek túlzott használata is gyakran károsítja, így csökken a termékenység és nõ az idõjárási eseményeknek való kiszolgáltatottság is, ami terméshiányt okoz az élelmiszeripari vállalatok beszállítóinál.

Hét ipari ágazat – építõipar, közmûvek, ruhaipar, vegyipar, gyártóipar, gyógyszeripar és gépipar – helyezkedik el az úgynevezett köztes zónában, ahol a kockázat és azok mérséklése nagyjából egyensúlyban áll. A távközlési ágazat az egyetlen olyan szektor, amely biztonságos terepnek tekinthetõ, itt a legkisebb a kockázatoknak való kitettség. A távközlési cégeknek ráadásul tömérdek lehetõség áll rendelkezésére a más ágazatokban tapasztalható természetitõke-kockázat ellentételezésére. A digitális kommunikációs és irányítási megoldások hatékonyabb erõforrás-felhasználást tehetnek lehetõvé.

Az AGSC jelentése rávilágít arra is, hogy a kockázatok három szakaszban jelennek meg, mielõtt egy vállalkozás mûködési eredményét befolyásolnák. Az elsõ szakaszban fokozatosan tudatosul a kockázat, míg a második szakaszban a kockázat már az ellátási láncra vagy a vállalat mûködésére is hatással van. Az utolsó szakaszban, amikor a kockázat már nem mérsékelhetõ és kézzelfoghatóvá válik, károkat okozhat, például felelõsségbiztosítási költségeket, magasabb termelési ráfordításokat vagy az üzletmenet megszakadását, végül pedig a szervezet pénzügyi teljesítményét is befolyásolhatja.

A vállalatok jelentõs része foglalkozik már a természetitõke-kockázattal vállalati kockázatkezelése keretében. A természeti tõke költségeinek figyelembevétele az üzleti döntéshozatalban szintén segíthet a vállalatoknak az esetleges veszélyek elõrejelzésében. Egy új gyár megnyitásakor például olyan tényezõket is figyelembe kell venni, mint a víz késõbbi rendelkezésre állása és az új kibocsátási szabályok.

A mára koncentráló kockázatkezelés és az újonnan megjelenõ kockázatok között azonban nehéz fenntartani az egyensúlyt. A jövõbeli és a nem pénzügyi jellegû kockázatokat könnyû szem elõl téveszteni, mivel a vállalatok a rövid távú célokra összpontosítanak. Ezeket a kockázatokat nehéz mérni, számszerûsíteni és pénzben kifejezni. A jövõben mindazonáltal a normák változásával a vállalatoknak várhatóan aktívnak kell lenniük a természetitõke-kockázatnak való kitettségük kormányhivatalok és befektetõk felé történõ közlésében.