Erdõtüzek Európában: számuk és súlyosságuk is növekszik
2018.10.02
Tavaly Európában 1,2 millió hektárnyi erdõt és földet – ez nagyobb, mint Ciprus teljes területe – pusztított el erdõtûz. Az erdõtüzeknek 127 polgári és tûzoltó halálos áldozata is volt, a gazdasági kár pedig 10 milliárd euróra becsülhetõ – derül ki az Európai Bizottság európai, közel-keleti és észak-afrikai erdõtüzekrõl szóló 2017. évi jelentésébõl.

Karmenu Vella környezetvédelmi biztos így nyilatkozott: „A szélsõséges idõjárási körülmények – hosszan tartó szárazság és hõhullámok – súlyosbítják az erdõtüzeket, és megnehezítik a tûzoltást. Az erdõtüzek több mint 90%-a emberi tevékenység miatt keletkezik, ezért az EU szorosan együttmûködik a tagállamokkal a megelõzés terén, biztosítva, hogy a polgárok és a döntéshozók jobban tudatában legyenek az erdõtüzek veszélyének. Sokkal többet kell befektetnünk az erdõgazdálkodásba, hogy az egész Unióban biztosítsuk a bevált gyakorlatok alkalmazását. Mint azt 2018 nyara is újra megmutatta, sok a tennivaló a megelõzés terén, és Európának továbbra is élen kell járnia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért, valamint a Közös Kutatóközpontért (JRC) felelõs biztos kifejtette: „A JRC tudósai az európai erdõtûz-információs rendszeren keresztül folyamatosan nyomon követik az erdõtüzeket Európában. Az elmúlt néhány év adatai azt mutatják, hogy a tûzesetek száma és súlyossága növekszik. Büszke vagyok rá, hogy ezen adatok összegyûjtése és elemzése révén a JRC segít a változások jobb megértésében, valamit alapot biztosít a nemzeti hatóságok számára a megelõzés és a tûzvédelmi felkészültség javítására.”
Európának több és súlyosabb tûzzel kell szembenéznie

A legutóbbi jelentés egyértelmû tendenciát tár fel az elõzõ évekhez képest hosszabb tûzidény felé, és azt mutatja, hogy a tüzek ma már a száraz és meleg nyári hónapokon (július–szeptember) kívül is jelentkeznek. 2017-ben a legkritikusabb hónapok a június és az október voltak, amikor gyilkos tüzek söpörtek végig Portugálián és Észak-Spanyolországon. 

Továbbra is a mediterrán térség marad a leginkább érintett terület. Ennek ellenére a közelmúltban a szokatlanul száraz nyarak Közép- és Észak-Európában nagy erdõtüzeket okoztak olyan országokban – például Svédországban, Németországban és Lengyelországban –, amelyek hagyományosan eddig nagyon kevés ilyet tapasztaltak. 

Végezetül pedig 2017-ben a teljes leégett terület több mint 25%-a a Natura 2000 hálózatba tartozott, ami az uniós országok fokozott erõfeszítéseit sürgeti a védett élõhelyeknek és azok ökoszisztéma-szolgáltatásainak helyreállítására és kezelésére, többek között az erdõtüzek megelõzése érdekében. 

Az erdõtüzek megelõzhetõk

A korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben a legtöbb vegetációtüzet emberi tevékenységek okozták. Fenntarthatatlan erdõgazdálkodási gyakorlatok, az ökoszisztémák állapotának romlása, valamint a nagyon tûzveszélyes erdei fafajok ültetése elõsegíti a tüzek keletkezését és az erdõtüzek terjedését.
A megelõzés ezért kulcsfontosságú az erdõtüzek legyõzéséhez. Megfelelõ erdõgazdálkodási és földhasználati gyakorlatok csökkenthetik a tûzveszélyt és ellenállóbbá tehetik az erdõket a tüzekkel szemben. A jelentésbõl az is kiderült, hogy a helyi közösségek, a politikai döntéshozók és az érdekelt felek körében végzett tudatosítás és képzés növeli felkészültségüket. 

A tagállamoknak és az uniós intézményeknek továbbra is együtt kell mûködniük azzal a céllal, hogy iránymutatást nyújtsanak arra, hogy mi a teendõ erdõtüzek esetén, és hogyan fokozhatnánk ellenállóképességünket a nemzeti tapasztalatokra és bevált gyakorlatokra építve.