PwC: 2025-re ötödével csökkenhetnek a vagyonkezelési költségek
2018.11.16
Az vagyonkezelõi költségek várhatóan 20%-kal csökkenni fognak 2025-re, miután a díjak mértéke egyre inkább teljesítményhez, nem pedig a kezelt vagyon nagyságához kapcsolódik – állapítja meg jelentésében a PwC. Emellett a technológiai változások is átalakítják a vagyonkezelõi piacot az elkövetkezõ néhány évben.

A tanácsadó cég szerint a vagyonkezelõknek éppen ezért új technológiákat kell elsajátítaniuk, hogy a csökkenõ díjbevételét kompenzálni tudják. A PwC prognózisát 65 vagyonkezelõ éves beszámolóinak elemzésére alapozta, melyek együttesen több mint 40 ezer milliárd eurónyi eszközt kezelnek. 

Az elmúlt öv év aranykornak számított a nagy vagyonkezelõk számára, ugyanis bevételeik kezelt vagyonhoz mért aránya ugyan 9,81%-kal csökkent, ugyanakkor a költségeik kezelt vagyonhoz mért aránya jóval nagyobb mértékben, közel 16%-kal csökkent, köszönhetõen fõként a kezelt vagyon folyamatos emelkedésének. Ennek eredményeként a mûködési nyereségük közel 16%-kal emelkedett. 

A PwC szerint ez a tendencia azonban megfordulni látszik, mivel a díjak egyre nagyobb nyomás alá helyezõdnek. Ez részben a pénzügyi eszközök piacairól szóló európai irányelv (MiFID II) szabályozásainak köszönhetõ, mi nagyobb átláthatóságot eredményezett a díjak terén, ugyanakkor az intézményi befektetõk is egyre költségtudatosabbá válnak. Emellett az olcsó, passzív befektetési termékek bevezetése is felgyorsította ezt a tendenciát. 

Az aktív termékek iránti érdeklõdés továbbra is megmarad, azonban ezek hozzáadott értékének jobban bizonyíthatónak kell lennie az intézményi befektetõk számára – állítja a tanácsadó cég

A passzív befektetésekre vonatkozó díjak várhatóan 0,15%-ról, 0,12%-ra csökkennek majd, míg az aktív tõzsdei megbízatások esetében a 0,54%-ról, 0,44%-ra esnek vissza a díjak a PwC elõrejelzése szerint. Ezeknél az alapoknál alternatív díjstruktúrák megjelenése látszik, ami részben a teljesítményhez kapcsolódik. 

A prognózisok világszintre vonatkoznak, azonban a tanácsadó cég arra számít, hogy Európában és Ázsiában nagyobb mértékû csökkenés következik be, mivel itt a díjak magasabb, mint az USA-ban. 

Innováció és racionalizálás

A PwC azt tanácsolja az eszközkezelõknek, hogy fokozzák a termékinnovációt, például olyan alapok létrehozásával, melyek illikvid eszközosztályokba, például lakossági hitelekbe fektetnek. 

A vagyonkezelõnek a tehetséges munkavállalók megtartására is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük, például vonzó munkakörnyezet kialakításával, a költségek csökkentése érdekében pedig technológiai újításokra, digitális infrastruktúra-beruházásokra lesz szükségük. 

Mindezek ellenére a PwC úgy látja, hogy a jelenleg elérhetõ befektetési alapok mintegy negyede várhatóan el fog tûnni az elkövetkezõ években.