Az egyéni számlás (NDC) nyugdíjszisztéma stabilitását alapvetõen országspecifikus tényezõk határozzák meg. Az öregségi nyugdíjrendszer NDC-mintájú átalakítása kapcsán fontos igényként vetõdik fel az egyéb állami rendszerekkel való összehangolás, illetve az implicit adósságszabály meghatározása is − véli Viszkievicz András, aki szerint az átgondolt hazai bevezetés komoly elõkészítést és bizonyos új, innovatív megoldások kifejlesztését igényli – írja a Napi.hu.

Az elemzés egyik fõ tanulsága, hogy az egyéni számlák bevezetése a nyugdíjrendszerbe épített automatizmusokkal kiegészítve jelentõsen javíthatja a rendszer stabilitását, mivel alkalmazkodást biztosít a gazdasági és demográfiai folyamatokhoz. Jelentõs elõrelépés lenne, ha a döntéshozók hosszú idõre rögzítenék a nyugdíjjárulék mértékét, illetve mérlegelnék a rugalmas korhatár bevezetését. A nyugdíjrendszer kiegyensúlyozásának fõ eszköze ezek után a névleges kamatláb és a nyugdíjak indexálása maradna.

A szerzõ szerint a magyar korfa és költségvetési helyzet sajátosságai miatt nem feltétlenül érdemes teljes egészében átvenni a svéd kiegyenlítõ mechanizmust.

Magyarországon az úgynevezett keresztmetszeti egyensúlyhoz − amikor egy évben a járulékbevétel megegyezik az éves járadékfizetéssel − való minél gyorsabb közelítés fontos szempont lehet. A rosszabb költségvetési pozíció, valamint a magasabb államadósság miatt Magyarországon szükséges lehet a kiigazítások aktuális nyugdíjasokra való nagyobb terhelése, ekkor viszont a nyugdíjak szintje a svédnél nagyobb változékonyságot mutathat − olvasható a tanulmányban.

A nyugdíjszint nagyobb ingadozásai komolyan felvetik a garantált alapnyugdíj bevezetésének igényét, illetve a nyugdíjindex differenciálásának lehetõségét a nyugdíjasok csoportján belül is. A garantált alapnyugdíjra a szociális feszültségek csökkentése, az indexálás differenciálására pedig a nyugdíjrendszer fenntartásához való egyéni erõfeszítések elismerése érdekében lehet szükség.