Rekordközeli eredményt hoztak össze a magyar lakások
2019.01.29
Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 20 százalékkal emelkedett tavaly, így a harmadik negyedévben bõven 500 ezer forint felett voltak.

Lendületes növekedésrõl tanúskodnak a legfrissebb lakáspiaci adatok - derül ki az ingatlan.com legújabb felmérésébõl, amely a KSH legfrissebb hivatalos adataiból és a saját adatbázisa alapján összesítette a lakáspiaci trendeket.

Ritkán látott drágulás, budapesti rekordárral
A tavalyi harmadik negyedévben országos átlagban az elõzõ negyedévhez képest 3,7 százalékos volt az úgynevezett tiszta árváltozás, ez pedig az elmúlt tíz év egyik legmagasabb értéke, mindössze három alkalommal mértek ennél nagyobb drágulást egy negyedév alatt.

A hivatalos statisztika szerint 2018 elsõ háromnegyed évében több mint 22 ezer használt lakás kelt el a fõvárosban átlagosan 492 ezer forintos négyzetméteráron, ez egyrészt 20 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 410 ezer forintot. Másrészt rekordot is jelent. A harmadik negyedévben közel 5 ezer budapesti lakás cserélt gazdát, átlagos négyzetméteráruk a hivatalos adatok alapján 540 ezer forint volt, a kínálati piacon pedig 559 ezer forint volt az átlag. A KSH adatai alapján az éves áremelkedés üteme ebben az idõszakban 20 százalék volt, ami megegyezik az ingatlan.com által mért drágulással. A megyeszékhelyeken egy év alatt alatt átlagosan 18 százalékkal 239 ezer forintra nõtt az átlagos négyzetméterár. Ezzel összhangban vannak az ingatlan.com adatai, amelyek szerint 17 százalékos volt az árnövekedés, igaz, a kínálati piacon valamivel magasabb, 270 ezer forint felett voltak az átlagos négyzetméterárak. Az áremelkedés azóta sem állt meg, idén januárban a fõvárosban átlagosan már a 600 ezer forintnál is többet kérnek egy négyzetméternyi lakásért vagy házért.

Elõrehozták a lakásvásárlást
Balogh László elmondta, hogy a lakásforgalom továbbra is élénkülõben van: a múlt év elsõ kilenc hónapjában több mint 8 százalékkal 103 ezer fölé nõtt a lakás-adásvételek száma. A tavalyi harmadik negyedévben bekövetkezett áremelkedésben pedig szerepe lehet annak, hogy sokan a jegybank tavaly októberben életbe lépett lakáshitel-szigorítása miatt igyekeztek elõre hozni a lakásvásárlást. A saját célra ingatlant vásárlók több mint fele hitelre veszi a lakását, így az elõrehozott lakásvásárlások által generált keresletnövekedés a tavalyi év második felében rekordközeli áremelkedést okozott. Az ingatlan.com szakértõje hozzátette, hogy ezek a vásárlók 2019-ben hiányozhatnak a piacról, ezért a lakáseladóknak érdemes a piaci szintnek megfelelõen árazniuk a lakásukat vagy házukat, különben hónapokkal is elhúzódhat az adásvétel.