Több mint 5 millió gyermek született 2017-ben az EU-ban
2019.03.12
Elsõ gyermeküket az európai nõk átlag 29 éves korukban szülték 2017-ben, amikor is összesen 5,075 millió gyermek született, szemben az 2016-os 5,148 millióval – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) adataiból.

A teljes termékenységi arány, vagyis a szülõképes korú nõi népességre jutó születések átlaga 2017-ben 1,59 volt, míg 2016-ban még 1,60. A legmagasabb ez a mutató 2010-ben volt (1,62), azonban még ekkor is elmaradt attól a szinttõl, ami a népesség középtávú fennmaradásához szükséges, ami 2,1. 

A 2017-ben született gyermekek közül 45% volt elsõ gyermek, 36% második, 19% harmadik vagy többedik gyermek. Az elsõ gyermeküknek életet adó nõk átlag életkora az EU-ban 29,1 év volt 2017-ben, ami évek óta emelkedést mutat, 2013-ban még 28,7 év volt. Az elsõ gyermek születések kevesebb mint 5%-a 20 évesnél fiatalabb anyától származott 2017-ben, 3%-ának pedig 40 évesnél idõsebb nõ adott életet. 

Franciaország az 1,9-es teljes termékenységi arányszámmal európai összehasonlításban a legmagasabb termékenységû ország, amit Svédország (1,78), Írország (1,77), Dánia (1,75) és az Egyesült Királyság (1,74) követnek. Ezzel szemben a legalacsonyabb termékenységi arányt Málta (1,26), Spanyolország (1,31), Olaszország és Ciprus (1,32), Görögország (1,35), Portugália (1,38) és Luxemburg (1,39) esetében figyelték meg. Magyarországon 2017-ben 1,54 volt, és évek óta emelkedõ tendenciát mutat. 

Az elsõ gyermeküket szülõ anyák Bulgáriában (26,1 év) és Romániában (26,5 év) a legfiatalabbak, Olaszországban (31,1év), Spanyolországban (30,9 év) és Luxemburgban (30,8 év) a legidõsebbek. Hazánkban átlag 29,8 éves korukban szülik elsõ gyermeküket a nõk, ami szintén évek óta növekszik. 

Bulgáriában és Romániában születik a legtöbb gyermek tizenéves anyáktól: az összes elsõszülött gyermek közel 14%-a. Hazánk ezen a ranglistán a harmadik helyen végzett, 9,9%-kal, de a nyugat-európai országok közül az Egyesült Királyságban is 6,1% ez az arány. Ezzel szemben Dániában, Olaszországban, Szlovéniában, Hollandiában, Luxemburgban és Svédországban mindenütt 2% alatti azon születések száma, melyek tinédzser anyákhoz kapcsolódnak. Ami a 40 év felett elõször gyermeket szülõ nõket illeti, 2017-ben Spanyolországban az összes születés mintegy 7,4%-a nekik volt köszönhetõ, de Olaszország (7,3%), Görögország (5,6%), Luxemburg (4,9%), Írország (4,8%) és Portugália (4,3%) esetében is jelentõs arányban fordulnak elõ 40 év felett elsõ gyermeket szülõ nõk. 

Az EU-ban az összes születés 81,5%-a elsõ, vagy második gyermek volt, míg a harmadik gyermek születése 12,5%, a negyedik vagy többedik gyermek 6% volt. Finnországban 10-bõl 1 gyermek olyan anyától született, akinek már legalább 3 gyermeke volt 2017-ben. Írországban ez az arány 9%, az Egyesült Királyságban 8,8%, Szlovákiában 8,1%, Belgiumban pedig 8%. Hazánkban az összes születés 7,2%-a volt negyedik, vagy többedik gyermeke egy anyának.