Az európai biztosítók egyre nagyobb arányban fordulnak a magánhitelezés felé, hogy javítsák hozamaikat, biztosítsák kötelezettségeikhez illeszkedő befektetéseiket, és diverzifikálják portfólióikat. Jelenleg ezek az eszközök a befektetések átlagosan 13%-át teszik ki, de ez az arány várhatóan jelentősen emelkedni fog a következő években.

Kiemelkedő a brit életbiztosítók szerepvállalása, akik jellemzően hosszú távú járadéktermékeket kínálnak, és akár 40% feletti arányban is tartanak magánhiteleket. A holland piacon főként lakáshitelek révén érnek el hasonló arányokat. Ezzel szemben a kontinentális biztosítók inkább a likvid, megtakarítási célú termékekre koncentrálnak, így alacsonyabb a kitettségük.

A jelenlegi szabályozás a magánhiteleket azonos elbírálás alá helyezi a hasonló minőségű nyilvános eszközökkel, ami ösztönzőleg hat a befektetések bővítésére, különösen a nagyobb, saját kockázatmodellel rendelkező társaságok esetében. A szabályozási környezet változása ugyanakkor nem minden szereplő számára jelent könnyítést, mivel a kisebb biztosítók számára a tőkekövetelmények továbbra is szigorúbbak.

A szektoron belül leggyorsabban az infrastruktúra-hitelezés és a közvetlen hitelezés bővül, különösen a kamatkörnyezet enyhülésével. A visszaváltható termékeket kínáló biztosítók számára azonban ezek az illikvid eszközök kockázatot jelenthetnek, így megfelelő likviditási tartalékokat kell fenntartaniuk.

A magánhitelezés további térnyerése várható, különösen a nagy biztosítók körében, míg a kisebb szereplők inkább külső vagyonkezelőkre támaszkodnak. Az újonnan megjelenő eszközosztályok iránti érdeklődés nő, de ezek szélesebb körű elterjedését a tőkekövetelmények és a befektetési elvek korlátozzák.