Ezt tanácsolja a katasztrófavédelem a fesztiválozóknak
2019.07.11
A szabadtéri rendezvények és fesztiválok megrendezése komoly elõkészületeket igényel a szervezõktõl és a hatóságoktól egyaránt. A katasztrófavédelem hatósági szakemberei nemcsak ellenõrzik a rendezvényeket, hanem már a tervezési szakaszba is bekapcsolódnak azért, hogy a fesztiválozók a lehetõ legnagyobb biztonságban szórakozhassanak.

Idén már 126 fesztivált ellenõriztek a katasztrófavédelem szakemberei. Általánosságban elmondható, hogy a rendezõk ügyelnek a fesztiválozók biztonságára, csak kisebb hiányosságokat tártak fel - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatósága.

A legfontosabb, hogy a fesztiválozók veszély esetén a lehetõ leggyorsabban el tudják hagyni a helyszínt. Ehhez jól kivilágított, sötétben is látható táblákon és kivetítõkön jelzett menekülõ útvonalakra van szükség. A húszezer négyzetméternél nagyobb területen, vagy tízezernél több látogatót fogadó rendezvényeken kétméteres, jól látható helyeken felállított kivetítõkön mutatják be, mit kell tenni veszély esetén.

A fesztiválokon megfelelõ létszámú és felkészített biztonsági személyzetet kell foglalkoztatni, veszély esetén az õ utasításaikat kell követni. A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezõi folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az idõjárás indokolttá teszi, akár le is állítják a rendezvényt. 

Néhány egyszerû szabály betartásával mindenki biztonságban szórakozhat:

1. A sátrat csak a kijelölt helyen szabad felállítani. A sátor felállítási helyét úgy kell megválasztani, hogy ne legyenek a sátor felett és annak közelében instabil tárgyak, veszélyes fák.

2. A sátrat merevítõkkel, cövekekkel megfelelõen rögzíteni kell, hogy a szél ne tudja felkapni azt.

3. Az esõ önmagában nem veszélyes, viszont ha tömegben esernyõt használunk, az már balesetet okozhat. Aki nem akar megázni, vigyen magával esõkabátot, az esernyõt hagyja otthon. Egy gumicsizma is hasznos lehet azoknak, akik több napot töltenek egy fesztiválon.

4. A tömeg a tolakodástól nem fog eloszlani. Egy fesztiválon mindig a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt. Vihar, vagy más baj esetén nem szabad pánikba esni és másokon átgázolva menekülni, hanem a biztonsági személyzet utasításait kell követni. A helyszínt a menekülési útvonalakon lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban elhagyni. Közben ne feledkezzünk meg másokról sem, figyeljünk egymásra, így elkerülhetõek a balesetek.

5. Senki ne meneküljön vihar idején fa alá. Ott nemcsak a villámcsapás jelent veszélyt, hanem a szél kicsavarhatja a fát is, vagy ágak törhetnek le róla.

6. A színpad közelébe sem tanácsos menekülni. A színpadokon ugyan van villámhárító, de erõs szél estén balesetveszélyes lehet a felépített technika.

7 .Nem szabad a kiáramló tömeggel szemben haladni, a tömeg szélén haladva próbáljunk meg kiválni belõle.

8. A telefon nem csak arra jó, hogy fotózzunk és videózzunk vele. Ahelyett, hogy a közösségi oldalakon posztolunk, baj esetén segítsünk másokon és hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon.

9. Fesztiválokon csak a kijelölt tûzrakóhelyeken szabad tüzet gyújtani, ott is csak akkor, ha ezt nem tiltja a fesztivál házirendje. Grillezés és sütögetés helyett válasszuk az étkezõbódék egyikét. A fesztivál területén a tûzvédelmi elõírások megismerése és betartása kötelezõ.

10 .A fesztivál területén található erdõkben, mezõgazdasági táblákon és azok húszméteres környezetében ne gyújtsunk rá és ne rakjunk tüzet.

11. Üveghulladékot se dobjunk el a szabadban, mert a nap sugarait összegyûjtve, nagyítóként tüzet okozhat.

12. Fesztiválon se dobjunk el égõ csikket.

13. Ha tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleljük, jelezzük azt a biztonsági személyzetnek.

14. Ne akadályozzuk a tûzoltók, a mentõk és a rendõrök szabad mozgását.