Visszafizette az Aegon a mentõcsomagot
2011.06.15
Az Aegon az elsõ biztosító, amelyik maradéktalanul visszafizette a holland kormánytól a válság alatt kapott mentõcsomagot. A biztosító ezután ismét fizethet osztalékot, és felvásárlásokat is végezhet – jelentette be szerdán a társaság.

A holland kormány közel 40 milliárd eurót fordított a pénzügyi szektor megmentésére 2008-ban. Ekkor államosította az ABN-t, juttatott tõkeinjekciót az Aegonnak, az ING-nek és az SNS Reaal bankbiztosítónak.

Összesen az Aegon 4,1 milliárd eurót fizetett most vissza az államnak, ezzel feloldotta a mentõcsomagért cserébe kitûzött korlátozásokat, így akár már felvásárlásokba is belemehet a cég. A cég vezetõje azonban hozzátette, elsõsorban az organikus növekedésben bíznak, de nyitottak az akvizíciókra is. A spanyol befektetési bank mellett Kelet-Európát, Ázsiát, Latin-Amerikát jelölte meg az igazgató, mint lehetséges befektetési célpontok.

A bejelentés hatására a cég részvényei 1,18 százalékkal, 4,63 euróra emelkedtek, ami túlszárnyalta az amszterdami bluechip index, az AEX 0,13 százalékos zuhanását.
Az Aegon korábban azt jelezte, hogy 2011-ben részvényenként 10 eurocent osztalékot kíván fizetni, szakértõk szerint ez azonban 2012-ig akár 30 eurocentre is nõhet, ezzel honorálva a befektetõk eddigi türelmét.