A Libanonban született amerikai Nassim Nicholas Taleb 2007-ben írt, A Fekete hattyú. A nagyon valószínûtlen hatása címû könyve a nagyon ritka események statisztikai vizsgálatával és az ilyen jellegû ténylegesen bekövetkezõ politikai, gazdasági és nem utolsósorban kulturális események elemzésével foglalkozik. Ilyen esemény volt többek között a szeptember 11-ei terrortámadás, vagy a 2004-es Indiai Óceánon bekövetkezett cunami. Elmélete egy csapásra népszerûvé vált, miután kiderült, hogy már 2007-ben megjósolta a 2008/2009-es világgazdasági válság eljövetelét, s a Fannie Mae amerikai állami jelzálog-hitelezõ összeomlását. Azóta az elméletet alkalmazták a British Petroleum (BP) mélytengeri fúrótornyának, a Deepwater Horizon felrobbanására, de a tavasszal bekövetkezett arab forradalmakra is.

Egyre szürkül a fekete hattyú

Ma, a black swan eseményekre úgy tekintenek, mint a három kockázati típus egyikére. Az elsõ, az „ismert kockázat”, melyet a cégek azonosítani tudnak, ezáltal elkerülhetõek, vagy hatásuk csökkenthetõ. A második a „felmerülõ kockázatok”, melyek ugyan ismertek lehetnek, de következményeik teljes mértékben még nem világosak. A harmadik típusba a tartoznak a black swan események, vagyis olyan rendkívüli következményekkel járó szituációk, amelyeket majdhogynem lehetetlen elõre megjósolni, és csak utólag próbál magyarázatot találni rájuk a szakma.

Természetükbõl fakadóan ezekre az eseményekre kiszámíthatatlan idõközönként kerül sor, mégis a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre gyakrabban következnek meg olyan esetek, melyek a black swan kategóriába sorolhatók.

A PwC legújabb, „Black swans turn grey -The transformation of risk” címet viselõ jelentése úgy fogalmaz, hogy a fekete hattyú – amit magyarul hívhatnánk fehér hollónak is – szürkül, vagyis ahelyett, hogy ritka, „kiugró” események lennének, egyre inkább részei a mai, gyorsan változó és bizonytalan világunknak.

Éppen ezért a vállalkozásoknak gyors és innovatív kockázatkezelési megoldásokat kell találniuk, hogy ne szenvedjenek jelentõs károkat egy-egy terrortámadás, szökõár, olajkatasztrófa, vagy egyéb hasonló esemény következtében.

A tanulmány meglehetõsen negatívan szól a vállalati kockázatkezelés (ERM) mai gyakorlatáról, amely a kockázatokat a saját üzleti döntésektõl független tényezõnek tekinti.

A PwC szerint ehelyett átfogó kockázatkezelésre van szükség, melyet az üzleti döntésekbe beágyazottan kell elvégezni, fokozva ezáltal a szervezetek kockázatokkal szembeni ellenálló képességét, és világos képet festve a vezetõk hozzáállásáról a kockázathoz, illetve biztonsághoz.

A szervezeteknek mindenekelõtt fel kell tenniük maguknak néhány kellemetlen kérdést, például olyanokat, hogy kellõ iparági szakértelemmel rendelkezik-e a menedzsment, megfelelõ példával járnak-e elõl a szervezet többi tagja számára a kockázattudatosság terén, vagy, hogy a javadalmazási struktúra kellõen ösztönöz-e a kockázat-alapú gondolkodásra, viselkedésre?

A mai kockázati környezet megértésével a szervezetek jelentõs fejlõdést érhetnek el, amely nagyobb rugalmasságot, és ellenálló képességet biztosíthat számukra az elõre meg nem jósolható események bekövetkezésekor is – véli a PwC kockázatkezeléssel foglalkozó partnere, Armoghan Mohammed. Hozzátette: ehhez új, sokkal rugalmasabb és holisztikus megközelítésre van szükség a kockázatkezelésben, amely kockázat-tudatos vállalati kultúrát teremt, és a kockázati étvágyat egyértelmûen fókuszba helyezi.

Bármilyen szavakkal is próbálják a társaságok leírni a kockázatokat, az egyre világosabban látszik, hogy a kockázati környezet, amellyel szembesülniük kell, rohamléptekkel változik. A szervezetek, és a kockázatkezelésért felelõs vezetõk azonban nehezen tudják megállapítani, hogy mi áll a változások hátterében, vagy hogy milyen választ kellene adniuk ezekre a változásokra.

A megfelelõ válaszok felé vezetõ elsõ lépés mindenképp egy olyan kockázati térkép felállítása kell, hogy legyen, amely bemutatja a változásokat a múlthoz képest.