A világ folyói 2025-ben az elmúlt több mint három évtized egyik legszárazabb évét zárták, miközben a szárazföldi vízkészletek hosszabb ideje tartó csökkenése és a gleccserek visszahúzódása tovább folytatódott. A szélsőséges vízháztartási események egyre gyakoribb váltakozása a társadalmak és a gazdaságok számára is növekvő kockázatot jelent – derül ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) legfrissebb, a globális vízkészletek állapotát értékelő jelentéséből.
A WMO State of Global Water Resources Report szerint 2025-ben a globális folyóvízhozam a 35 éve rendelkezésre álló adatok egyik legalacsonyabb szintjén alakult. A világ folyómedencéinek 36 százalékán az átlagosnál alacsonyabb vízhozamot mértek. A jelentés arra is rámutat, hogy immár hetedik egymást követő évben kisebbségben voltak a normális vízállapotú folyómedencék: arányuk mindössze 34–38 százalék között mozgott, szemben az 1991–2020 közötti időszak 46 százalékos átlagával.
A WMO szerint a vízkörforgás egyre szélsőségesebbé és kiszámíthatatlanabbá válik, egyre gyakrabban ingadozik a túl kevés és a túl sok víz között. A jelenség nem csupán az aktuális időjárási helyzetekre vezethető vissza: a lassabban változó vízkészletek, például a talajvíz, a gleccserek, a hó- és jégkészletek is egyre nagyobb nyomás alatt vannak.
Fogy a „vízügyi megtakarítás”
A szárazföldön tárolt víz – amely magában foglalja többek között a felszín alatti vizeket, tavakat, folyókat, talajnedvességet, valamint a hó- és jégkészleteket – mennyisége a 2010-es évek közepe óta csökkenő trendet mutat. A WMO főtitkára, Celeste Saulo ezt a Föld „megtakarítási számlájának” apadásához hasonlította: a lassan felhalmozódó vízkészletek ugyanis korábban pufferként tompították egy-egy aszály vagy szárazabb időszak hatását.
A talajvíz állapota szintén aggasztó képet mutat. A megfigyelt kutak csaknem kétharmada 2025-ben a korábbi időszakhoz képest rendellenes állapotot mutatott, és a mérleg 2024-hez képest tovább tolódott a vízhiány irányába. Többéves, tartós talajvízhiányt regisztráltak egyebek mellett Európa középső és keleti részén, a Közel-Keleten, Indiában, Afrika déli részén és Ausztráliában.
A gleccserek olvadása szintén folytatódott. 2025 volt a negyedik egymást követő év, amikor valamennyi jelentősebb gleccservidéken nettó jégveszteséget mértek. A gleccserek a hidrológiai év során mintegy 408 gigatonna tömeget veszítettek, ami körülbelül 1,1 milliméterrel emelte a globális tengerszintet. A 2023–2025 közötti három évben összesen mintegy 1400 gigatonna víznek megfelelő jégtömeg tűnt el. Ez nagyjából 560 millió olimpiai úszómedence megtöltéséhez elegendő vízmennyiségnek felel meg.
Afrikát és Ázsiát sújtják leginkább a szélsőségek
A vízzel kapcsolatos szélsőséges események területi megoszlása is egyenlőtlen. Az elmúlt öt évben Afrika és Ázsia együttesen a regisztrált vízügyi szélsőségek legalább feléért, az ezekhez kapcsolódó halálesetek több mint 80 százalékáért volt felelős.
2025-ben Dél- és Délkelet-Ázsiát trópusi ciklonok és rendkívül intenzív monszunesők sújtották, amelyek az érintett országokban – köztük Srí Lankán, Pakisztánban, Vietnámban, Indonéziában, Thaiföldön, Malajziában és a Fülöp-szigeteken – összesen akár 3600 halálos áldozattal jártak. Eközben a Közel-Keleten, a Földközi-tenger térségében, Kelet-Európában és Afrika szarván súlyos aszályok alakultak ki.
A WMO szerint a vízzel kapcsolatos katasztrófák gazdasági hatásait számos országban továbbra is nehéz pontosan felmérni. Jamaica esetében például a Melissa hurrikán okozta veszteségek a GDP 41 százalékát tették ki, míg a Ditwah ciklon Srí Lankán a GDP mintegy 4 százalékának megfelelő kárt okozott.
A jelentés ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a vízkészletek állapotának nyomon követésében még jelentős adatgapek vannak. Bár a WMO az elmúlt években háromról 15-re bővítette a vizsgált hidrológiai változók körét, Afrika és Ázsia továbbra is a legkevésbé lefedett régiók közé tartozik – miközben éppen ezek a térségek szenvednek leginkább a vízügyi szélsőségektől.
A folyók és vízgyűjtők azonban nem követik az országhatárokat, ezért a WMO szerint a változó vízkörforgás kezeléséhez nemzetközi együttműködésre, összehangolt adatgyűjtésre és közös korai előrejelző rendszerekre van szükség. A jelenlegi trendek alapján ugyanis egyre kevésbé lehet arra számítani, hogy a korábban rendelkezésre álló természetes víztartalékok ugyanúgy képesek lesznek tompítani a szélsőséges időjárási események hatásait.