A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap bejelentette, hogy kiszélesíti a jegybanki eszköztárat. A döntés három fõ elemet tartalmaz: kétéves lejáratú, a jegybanki alapkamathoz kötött változó kamatozású fedezett forrásnyújtást; a jegybanki eszköztár igénybevételéhez figyelembe vehetõ fedezeti értékpapírok (jegybankképes értékpapírok) körének kiszélesítését; jelzálogkötvény vásárlási programot.

Az intézkedések részletei még nem ismertek, így azoknak csak a koncepciója értékelhetõ. A jegybank közleménye és Simor Andrásnak, az MNB elnökének nyilatkozata széles körûen bemutatja az új eszközök bevezetésének indokait és korlátait. Ezek is jelzik, az eszközök egy része a hitelezési képesség erõsödését eredményezheti akkor, ha a hitelkereslet növekedésnek indul. Vagyis a fedezett forrásnyújtás és a jelzálogkötvény vásárlási program is felkészülésként értékelhetõ a majdani gazdasági élénkülés finanszírozási oldalról történõ támogatására. A hitelezési aktivitás csak akkor bõvül, ha a hitelezési hajlandóság, a hitelezési képesség és a hitelkereslet egyaránt növekedésnek indul.

Ahogy azt a jegybank elnöke is kiemelte, a likviditás csak egyik eleme a hitelezési képességnek, miközben a keletkezõ veszteségek a szektor szavatoló tõkéjét terhelik, és így korlátozzák a bankok hitelezési kapacitásait. Ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyetért azzal, hogy a lépés segítheti a jövõbeni finanszírozást. Önmagában azonban nem tudja megoldani a hitelezési aktivitás visszaesésének problémáját.

Fontos az a jegybanki törekvés is, amely a bankrendszer forrásainak lejárati szerkezetét a hosszabb lejáratú források irányába igyekszik eltolni. Egyes bankoknál ugyanis viszonylag jelentõs a rövidebb források súlya, miközben a portfoliók jelentõs része közép vagy hosszú lejáratú hitelekbõl áll.

Az MNB egyértelmûen hitelkínálati korláttal magyarázza a hitelezési aktivitás csökkenését, a PSZÁF azonban a legutóbbi kockázati jelentésében a két oldal – hitelkínálat és hitelkereslet – szerepét közel azonosan ítéli meg. A PSZÁF a rendelkezésre álló információk, a helyszíni vizsgálatok és prudenciális beszélgetések tapasztalatai alapján úgy látja: a hitelkereslet és a hitelkínálat körülbelül azonos mértékben felelõs a finanszírozás jelenlegi visszaeséséért.

A 2008-as válság kitörését követõen a hazai (és a nemzetközi) bankrendszer hitelezési hajlandósága kétségtelenül jelentõsen csökkent, ami a nem teljesítõvé vált portfoliók folyamatosan növekvõ arányát tekintve érthetõ, és prudenciális szempontból megfelelõen óvatos magatartás volt. A 2010-ben megindult, és 2011. I. negyedévéig tartó, valamelyest gyorsuló gazdasági növekedés mellett ez a banki magatartás a vállalati szektor egy részénél, ahol nem állnak rendelkezésére egyéb finanszírozási források – külföldön felvett vagy tulajdonosi hitel, tõkepiaci forrásbevonás, kockázati tõkealap bevonása, uniós vagy más szupranacionális szervezetektõl származó források, stb. – finanszírozási korlátot okozott.

A jelenlegi helyzetben azonban, amikor minden mutató, többek között a jegybank gazdasági növekedésre vonatkozó elõrejelzése, a vállalati betétek gyorsan növekvõ állománya, a vállalati beruházásokra vagy a munkahelyek számára vonatkozó vállalati várakozások, beszerzési menedzser index, készletállomány, rendelésállomány, stb. a gazdasági aktivitás csökkenését vagy csökkenõ ütemû növekedését vetíti elõre, a hitelkereslet hatása ugyanolyan szerepet játszik a hitelezési aktivitás visszaesésében, mint a hitelkínálat visszafogása.

A vállalati szektor egy része, elsõsorban a kis- és mikrovállalkozások, s egyes projektek (szálloda, iroda, stb.) esetében így jelentõs a finanszírozási korlát, miközben a szektor többi része nem igényel további finanszírozást, vagy hozzájut ahhoz hazai banki vagy egyéb forrásból. A PSZÁF egyetért ugyanakkor azzal a jegybanki értékeléssel, hogy a hitelkínálati oldal mind a hitelezési képesség, mind a hitelezési hajlandóság tekintetében gyengült az utóbbi egy évben.

A jegybankképes értékpapírok körének szélesítésére vonatkozó részletes tervek még nem ismertek. Ahogy a jegybank elnöke is utalt rá, itt jelentõs mértékben azért vált szükségessé a felülvizsgálat, mert a magyar szuverén adósság leminõsítése miatt a jegybankképes értékpapírok körébõl a jegybank jelenlegi fedezet befogadási szabályai szerint számos olyan fedezet kikerülne, amelyeket ma a hitelintézetek használhatnak a jegybanki források igénybevételéhez. Azt, hogy ténylegesen mennyire szélesíti ki az intézkedés a befogadható fedezetek körét, csak a részletek ismeretében ítélhetõ majd meg.

A jelzálogkötvény-vásárlási programot 2010-ben már alkalmazta a jegybank, és a bankok a rendelkezésre álló kereteket kihasználták. Miközben azonban 2010-ben a MNB is úgy értékelte, hogy a jelzáloghitelezés intézményrendszerének átalakítása nem idõszerû, ma ezzel szemben liberalizálni kívánja a hazai jelzálogpiacot, és ebben külföldi tapasztalatokra is hivatkozik.

A piac liberalizálása az adott piacon jellemzõ árakat általában kedvezõen csökkenti. A liberalizálás társadalmi költségei azonban gyakran vitatottak. Ilyen költség a jelzáloghitel prudenciális szempontból vett biztonsága, amely ma itthon nagyon erõs. A jelzáloglevelek mögött álló eszközök jelenleg egyértelmûen, intézményileg a jelzálogbankokban elkülönítve találhatók, azokra szigorú értékelési és felügyelési elõírások vonatkoznak.

Ennek biztosítása egy olyan bankban, amely más típusú finanszírozási tevékenységet (például vállalati vagy projektfinanszírozást) is végez, csak úgy lehetséges, ha a befektetési szolgáltatásokhoz hasonló „tûzfallal” határolják el, ahogy az egyébként például Németországban is történt. Ezzel biztosítható az, hogy a jelzáloghitel-portfolió ne legyen kitéve az egyéb tevékenységekbõl fakadó kockázatoknak. Ekkor azonban az elkülönült jelzálog-hitelintézet és az univerzális bankon belül elkülönített jelzáloghitelezés költségei között már nincs lényeges különbség, mivel a költségek többsége a tevékenységhez, és nem annak intézményi formájához kötõdik.

A jelzáloglevél-kibocsátás és a kapcsolódó elõírások teljesítésének költsége magas, ezért erõs méretgazdaságossági korlát is érvényesül. A német piacon például jellemzõek a nagy összegû, jumbo kibocsátások, vagyis ez az eszköz a kisebb és közepes bankok számára nem jelent alternatívát.

A jelzálog befektetõk – és ezzel a jelzáloglevél kibocsátások sikere – szempontjából kritikus, hogy egy esetleges bankcsõd esetén mi történik a befektetésükkel. A mai magyar szabályozás a nemzetközi gyakorlattal összhangban fedezeti biztost rendel a jelzálogbankba bankcsõd esetén, aki a jelzálogleveleket és a fedezetül szolgáló ingatlanokat a jelzáloglevelek lejáratáig kezeli, ezzel védve a befektetõk, köztük a kisbefektetõk érdekeit. Ezzel egyenértékû jogi megoldás kialakítása egy univerzális bank esetében nem lehetséges. Egy, a mainál kevésbé erõs megoldás is a csõdjogi szabályozás jelentõs átalakítását igényelné.

Ma nem láthatók annak elõnyei, hogy a jelzáloghitelezés intézményi szerkezete átalakuljon, a jegybank tervei azonban részleteiben nem ismertek. Ugyanakkor ma fontos szempont az intézményi és szabályozási környezet stabilizálása, a további változások szükséges minimumra csökkentése annak érdekében, hogy a szektorban az üzleti aktivitás tervezhetõ legyen, a bizalom helyreálljon, és a bankszektor azt tegye, ami a feladata: finanszírozza a reálgazdaságot.