500 millió eurót oszt az EU a rászorulóknak - hazánk 13 milliót kap!
2012.02.29
Az irányítóbizottság tegnap megszavazta a rászorulóknak nyújtandó 2012. évi támogatás végleges elosztását, amelyet a közeljövõben az Európai Unió Hivatalos Lapjában is közzétesznek. Ezzel bizonyossá vált, hogy az idén összesen 500 millió euró áll rendelkezésre, amelybõl a tervek szerint 20 tagállamban 18-19 millió ember támogatható. A tegnapi szavazásra azután került sor, hogy az Európai Parlament és a Tanács a múlt héten hivatalosan elfogadta az új jogi keretet.

Miután a Bíróság 2011. április 13-i ítélete kimondta, hogy a program keretében szétosztott élelmiszer csak intervenciós készletbõl származhat (a nyílt piacról nem), a 2012. évi kötelezettségvállalást a közraktárak megmaradó készletének megfelelõen 113 millió euróra korlátozták. A Bizottság tudatában volt annak, hogy a hatályos rendelet hiányossága miatt a közraktárak készletének kimerülése következtében adott esetben elõállhat ez a probléma, és már 2008-ban javaslatot terjesztett elõ a támogatás keretében elosztható élelmiszer biztosításával kapcsolatos nehézségek elkerülése érdekében. Mivel a Tanács (az Európai Parlament támogatása ellenére) blokkolta a javaslatokat, a Bizottság 2010 szeptemberében, majd 2011 októberében módosította javaslatait a megállapodás elõsegítése érdekében.

2011 decemberében az EU mezõgazdasági miniszterei megállapodásra jutottak az említett új szabályokról, amelyek lehetõvé teszik pénzügyi forrásoknak a piacon történõ élelmiszervásárlásra történõ átcsoportosítását, amennyiben intervenciós készletek nem állnak rendelkezésre. Ezt második olvasatban az Európai Parlament és a Tanács is támogatta és a rendelet múlt héten megjelent a Hivatalos Lapban. A Bizottság az elmúlt hetekben a tagállamokkal (és jótékonysági szervezetekkel) együtt mindent megtett annak biztosításáért, hogy az új rendelet elfogadása után a rendelkezésre álló végleges mennyiségeket mihamarabb meg lehessen határozni.

A tegnap lezajlott szavazást követõen Dacian Cioloș mezõgazdasági és vidékfejlesztési biztos így nyilatkozott: „Örömmel tölt el, hogy végre sikerült olyan intézkedéseket elfogadnunk, amelyek révén a leginkább rászorulók támogatására rendelkezésre álló 2012. évi költségvetés teljes mértékben kihasználható. A jelenlegi gazdasági válságban ez a program minden eddiginél nagyobb jelentõséggel bír, és úgy gondolom, hogy az e célra biztosított 500 millió euró a szolidaritás egyértelmû bizonyítéka ebben a nehéz idõszakban.”

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelõs biztos megállapította: „Örülök, hogy Európa nem hagyja magára azokat, akiknek a leginkább szükségük van a segítségünkre. Az Uniónak hatékony és kézzel fogható eszközökre van szüksége a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben. Elköteleztük magunkat, hogy az évtized végéig legalább 20 millióval csökkentjük az EU-ban a szegények számát, és ez a program része az említett erõfeszítésnek, és annak is kell maradnia.”

1987 óta van élelmiszerosztás az EU-ban

A Közösség leginkább rászoruló személyeit támogató uniós élelmiszer-osztási program 1987 decembere óta létezik, amikor a Tanács elfogadta a mezõgazdasági termékek állami intervenciós készleteinek azon tagállamok rendelkezésére bocsátására vonatkozó szabályokat, amely tagállamok e készleteket a Közösség leginkább rászoruló személyeinek nyújtott élelmiszersegélyként kívánták felhasználni.

Intenzív tárgyalások után a Tanács 2011. december 15-én politikai megegyezésre jutott a jelenlegi program 2013-ig történõ folytatásáról. Az Európai Parlament februári plenáris ülésén jóváhagyta a Tanács álláspontját, hogy az új szabályok a lehetõ leghamarabb hatályba léphessenek. Az Unió leginkább rászoruló személyei részére történõ élelmiszerosztásról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletet 2012. február 15-én fogadták el

A módosított program fõ rendelkezései a következõk:

  • A költségvetési évenként legfeljebb 500 millió EUR kiadással járó programot továbbra is teljes egészében az uniós költségvetésbõl finanszírozzák.
  • A jelenlegi rendszer fokozatosan, a 2013-as éves terv végrehajtásának lezárultával kivezetésre kerül.
  • Az Unió leginkább rászoruló személyei részére történõ élelmiszerosztás programjának jogalapja (a 42. cikk és a 43. cikk (2) bekezdése) a kivezetés idõszakában változatlan marad.
  • A piaci beszerzések a program rendszeres ellátási forrásává válnak az intervenciós készletek kiegészítése érdekében. Ha azonban megfelelõ intervenciós készletek állnak rendelkezésre, akkor ezek felhasználása elsõbbséget élvez.
  • A tagállamok az élelmiszereket objektív kritériumok alapján, a tápérték és a szétosztásra való alkalmasság figyelembevételével választják ki.
  • A tagállamok elõnyben részesíthetik az uniós eredetû élelmiszereket.
  • A jótékonysági szervezetek által viselt tárolási költségek esetében visszatérítés igényelhetõ.
  • A program visszamenõleges hatállyal 2012. január 1-jétõl alkalmazható.