A bizonytalan gazdasági környezetben az európai hitelintézeti szektorban folytatódott a rendkívül erõteljes mérlegalkalmazkodás. A hazai pénzügyi szektor, különösen a bankrendszer kockázatai a romló nemzetközi környezet mellett a gazdasági növekedés hiánya és ország-specifikus tényezõk következtében szintén nõttek.

A piaci szereplõk 2011-ben a még rendelkezésre állt tartalékok mozgósításával igyekeztek mérsékelni a veszteségeket. Ezen, részben egyszeri lehetõségek ellenére azonban a jövedelmezõség minden szektorban romlott, a bankrendszer pedig 13 év után szektorszinten is ismét veszteségessé vált. Emellett valamennyi szektorban egyre nagyobb a veszteséges intézmények száma, és a veszteség átlagos mértéke is emelkedik. Ez a belsõ tõkeképzõdés folyamatos zsugorodását jelenti, ami miatt nõ a tulajdonosi elkötelezettség jelentõsége. A negatív fejlemények ellenére a hazai bankrendszer – és a pénzügyi rendszer egésze – mind a tõke-, mind a likviditási helyzetét tekintve továbbra is stabil. A változások ugyanakkor az intézményi szerkezet átrendezõdésében, elsõsorban a fiókteleppé alakulásokban, a piacról történõ kilépésekben, illetve a piaci pozíciók változásában is tükrözõdnek. Mindezek következtében – és az alkalmazkodási törekvések ellenére - a pénzügyi szektor egyre korlátozottabban képes a funkcióját hatékonyan betölteni, és a gazdasági növekedéshez hozzájárulni. A veszteséges szektorok jövedelemtermelõ képességének javítása ezért kiemelkedõen fontos.

A pénzügyi intézmények – hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások – esetében az aktivitás gyors szûkülése, a finanszírozási szerkezet változása, valamint a nemteljesítõ állományok folyamatos növekedése jelenti az üzletszerû mûködés legfontosabb kockázatát. Az ezek következtében romló eredményességet a válságadók és a 2012. február 29-én lezárult végtörlesztés nettó hatása ugyancsak terhelte.

A hitelezési aktivitás mind a bankszektorban, mind a pénzügyi vállalkozások esetében nagymértékben visszaesett 2011-ben, és a szövetkezeti hitelintézetek is csak a végtörlesztés során nyújtott forint kiváltó hitelek révén tudták a hitelállományt növelni. A bankrendszerben a mérlegfõösszeg zsugorodását a mérlegszerkezet átrendezõdése kíséri: a vállalati és lakossági hitelezés csökkenése mellett az államháztartással, mindenekelõtt a jegybankkal szembeni követelések folyamatosan nõnek. A tendencia Európában nem egyedülálló, azonban mértéke, valamint a tény, hogy a vállalatfinanszírozás visszaesése kifejezetten ellentétes a gazdaságpolitikai szándékokkal, kockázatot jelent mind a finanszírozást végzõ intézmények mûködése, mind a gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozások tekintetében. A folyamatot a hitelkínálat és a hitelkereslet visszaesése azonos mértékben magyarázza. A hazaihoz hasonló aktivitás szûkülés kizárólag a balti államokban, valamint a korábbi túlzott hitelezés visszafogását kifejezetten ösztönzõ országokban jellemzõ. A kelet közép-európai régió országaiban ezzel szemben a hitelezés – és a gazdasági növekedés – változó mértékû erõsödése tapasztalható.

Az aktivitás finanszírozása az anyabankok megváltozott üzleti stratégiájának köszönhetõen szintén erõteljes átalakuláson megy keresztül. A külföldi, jelentõs részben anyabanki források kivonását a belföldi források, elsõsorban a betétek növekedése kíséri. A forráskivonás hozzávetõleg egyharmada a végtörlesztés következtében felszabadult finanszírozás visszavonását jelentette. A külföldi források csökkenése az eddigiekben még nem vezetett a hitelezés kényszerû szûkítéséhez, sõt a bankrendszer jelenleg is közel 2000 milliárd forint hitelezési kapacitással rendelkezik. A gazdasági növekedés és ezzel a hitelkereslet emelkedése azonban a jövõben kényszerû hitelkínálati korláthoz vezethet, ha a külföldi források – pl. a jövedelmezõségi problémák miatt - nem térnek vissza, és a belföldi források bevonására sem lesz lehetõség.

Mindeközben folyamatosan nõ a nemteljesítõ állomány valamennyi szektorban, és - a lakossági portfolió kivételével, ahol a Kormány és a Bankszövetség megállapodása kedvezõ változást hozhat - nem várható, hogy a növekedés a következõ két negyedévben megáll. Bár az értékvesztés fedezettség valamennyi szektorban nõtt, ez jelentõs részben a várható veszteségek növekedésével függ össze. Az átstrukturálások továbbra is a késedelembe esõ állomány valamivel több, mint felénél tudják helyreállítani vagy megõrizni az adós fizetõképességét, azonban itt is folyamatosan nõ az ismételten késedelembe esõ ügyfelek száma és aránya.

A bankrendszer erõteljes alkalmazkodást hajtott végre a negatív hatások mérséklésére. A szektor fenn tudta tartani a nettó kamateredmény szintjét, jelentõsen csökkentette a mûködési költségeket, növelte a nem kamatjellegû bevételeit és számos egyszeri eredményjavító lépést tett, miközben egyes intézmények a nyereséges mûködést is meg tudták õrizni. A mindezek ellenére kialakult szektorszintû veszteség erodálta a tõkét, és több esetben tulajdonosi tõkeemelést tett szükségessé. Bár a tõkeemelés a tulajdonosi elkötelezettség fontos jele, mértéke jellemzõen csak a tõkehelyzet rendezésére elegendõ, az aktivitás növelésére nem. Ezen túlmenõen az anyabanki stratégiák a csoporton belüli tõke- és forrás újraallokálást tartalmaznak, amelyet elsõsorban jövedelmezõségi alapon hajtanak végre. Ez egyértelmûen hátrányba hozza a magyarországi leányvállalatokat a csoportokon belül.

A változékony piaci környezet ugyanakkor pozitívan hatott a befektetési aktivitásra, mind a saját számlás, mind az ügyfélmegbízásra teljesített forgalom vonatkozásában. Bár az alaptendencia, amely a befektetési vállalkozások esetében a befektetési szolgáltatási bevételek és a jövedelmezõség folyamatos csökkenését mutatja, nem tört meg, a 2011. közepe óta megélénkült piacon termelt eredmény mérsékelte ennek ütemét.

A vagyon- és portfoliókezelést a piaci változások, mindenekelõtt az árfolyamok alakulása mellett a végtörlesztés és a nyugdíjrendszer átalakítása érintette leginkább. Az árfolyamok trendszerû csökkenése következtében a befektetési jegyek visszavásárlása 2011 áprilisától növekedni kezdett. Ez a folyamat felerõsödött a végtörlesztés idõszakában, amikor a lakosság a befektetési jegyek egy részének visszaváltása révén teremtette elõ a hitel visszafizetésének forrását. Tovább csökkentette a kezelt állományt az, hogy az Államadósságkezelõ Központ megkezdte a korábbi magánnyugdíjpénztárak portfoliójában található befektetési jegyek visszaváltását. Az alapkezelõk eredménye mindezen hatások eredményeként csökkent.

Hasonló tendenciák jellemzik a biztosítási szektort is mind az aktivitás, mind az eredményesség tekintetében. Az életbiztosítások megtakarítási formaként folyamatosan veszítenek jelentõségükbõl, miközben kissé erõsödik a biztosítottság igényét szolgáló, valamint a befektetési célú biztosítások jelentõsége. A nem életágban szintén csökkent a díjbevétel, itt azonban a változás fõ oka a kockázatok csökkenése volt a gépjármû ágazatokban, és a 2010. évihez hasonló katasztrófák elmaradása az egyéb biztosítások esetében. Mivel ezzel párhuzamosan a költséghatékonyság nem nõtt a szektorban, a biztosítók jövedelmezõsége is csökkent. A tõkehelyzet a szektorban stabil, a tõkefeltöltöttség továbbra is 200% feletti.

Alapjaiban alakult át a nyugdíjrendszer annak eredményeként, hogy a Kormány visszaállította az állami (társadalombiztosítási) nyugellátás elsõdlegességét. A változások hatására a magánnyugdíjpénztári tagok döntõ többsége az állami rendszerbe történõ visszalépésrõl döntött 2011-ben. A maradó mintegy 100 ezer tag egynegyede a 2012-ben hatályba lépett változások hatására szintén visszalépett. Ennek következtében a magánnyugdíjpénztári taglétszám és vagyon a korábbinak töredékére esett vissza, csökkentve ezzel a vagyonkezelési bevételeket a vagyonkezelõk – alapkezelõk, biztosítók, közvetetten a bankok – esetében. A bevételek adományokra korlátozódása következtében a nyugdíjpénztárak összességében veszteségesek. Az öngondoskodás érdemi megerõsödése a második pillér változása ellenére egyelõre nem látható, bár az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjbefizetések a taglétszám csökkenése ellenére valamelyest nõttek, vagyis az önkéntes nyugdíjpénztári tagok kissé megemelték az pénztári nyugdíjcélú megtakarításaikat. Az egészségpénztárak mûködése elsõsorban a változó cafeteria szabályozástól függ. A szegmens mûködését egy egységes egészségpolitikai koncepció tudná stabilizálni, ami hosszútávra megjelöli, hogy az egészségpénztárak milyen szerepet töltenek be az egészségügyi ellátások és a prevenció finanszírozásában.