A gyors török reform ugyan fellendülést és forrást hozott az egészségügyi rendszerbe, uyganakkor eredményeként a szegregáció erõsödött. Míg a gyógyulását önerõbõl is finanszírozni képes lakosok számára minden szolgáltatás elérhetõ, a biztosítási kockázatközösségre épülõ megoldások egyelõre nem nyertek jelentõs teret, s az ellátásból kiszoruló népesség aránya továbbra is magas.

A kötelezõ jellegû, kockázatközösségre épülõ német szisztéma ezzel szemben a jövedelemmel arányos, folyamatos járulékfizetéssel teremtette meg annak alapját, hogy a szolgáltatást igénybe vevõk köre teljes körû legyen, és a finanszírozott szolgáltatások, az ellátás színvonala mindenki számára garantálható legyen. E kötelezõ körbõl csak felfelé van kilépés, a magasabb jövedelmûek dönthetnek úgy, hogy magánegészségbiztosítási szerzõdést kötnek. „A szinte teljeskörû lefedettséget biztosító rendszer mûködését ugyanakkor kihívás elé állítja az elöregedõ társadalom problémája miatt növekvõ költségszint, amelynek terhei deficitessé teszik a rendszert, vagy ezt elkerülendõ egyre magasabb járulékfizetést tesznek szükségessé”- emeli ki Vass Gábor a PBA biztosítási alkusz ügyvezetõje.

A jelenlegi magyar status quo-ra egyelõre a határozatlanság a jellemzõ. Bár az már jól látszik, hogy a rendszer a jelenlegi formában – elméletben mindenkinek mindenféle ellátás jár ugyan, de valójában nem tud ehhez hozzájutni – fenntarthatatlan, a szükséges változtatásokhoz nincsenek meg a döntések. „Ahhoz hogy újra lehessen formálni a hazai rendszert, a szolgáltatási minimumszintet is újra kellene definiálni. Ahogy a német, török, és magyar adatok jelzik, óriási különbségek adódnak az egy fõre jutó költések között, de hiába növekednek erõtelejesen a költségek, ha nem megfelelõ a keretrendszer nem érjük el a célokat”- fejti ki Vass Gábor.

A jelenlegi szabályozás által teremtett kapunyitással a szolgáltatásfinanszírozó biztosítások váltak hozzáférhetõvé. Az ezekhez kapcsolódó ellátások csak meghatározott szolgáltatók körében vehetõk igénybe. Ezen intézmények között pedig jelenleg kevés az állami szereplõ, javarészt privát szereplõk biztosítják az ellátást. Pedig a közintézmények ki nem használt kapacitásait lekötve hatékonyabbá és jobban finanszírozottabbá vállhatnának az állami intézmények is, ugyanakkor azt is szükségessé tenné, hogy a kapacitások államilag finanszírozott és privát célú kihasználása egyértelmûen elválasztható legyen egymástól, a páciensek egyedi igényei alapján végzett beavatkozások finanszírozása ne a közös büdzsé terhére történjen.

A szolgáltatásfinanszírozó biztosítás által lefedett ellátási terület elsõsorban a kisebb problémákat oldja meg – laborvizsgálatok és diagnosztika elvégzése rövidebb határidõvel, komfortosabb környezetben -, de általában nem kínál teljes körû megoldást a súlyosabb egészségügyi, várólistás mûtéti beavatkozásokat igénylõ élethelyzetekre. Ebben újabb elõrelépést jelentene, ha a választani lehetne a részleges szolgáltatást nyújtó és a teljes spektrumot lefedõ egészségbiztosítások közül, utóbbi pedig nem mûködhet az ebbõl profitálni képes állami intézmények együttmûködése nélkül.

A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás lendületet kapott idén, hiszen egyrészt a munkáltatói járulékkedvezmény miatt bekerülhetett a vállalati cafeteriaelemek közé, másrészt a magánszemélyek érdeklõdése is érezhetõen megélénkült az egészségbiztosítási konstrukciók iránt. „Egy kétgyermekes család éves magánegészségügyi ’fogyasztását’ alapul véve, az egészségbiztosítási kiadások ezzel messzemenõkig versenyképesek tudnak lenni. A családi vállalkozásoknál a két érdek egybevág - a biztosítások költségként is elszámolhatók, illetve a közremûködõ családtag szakegészségügyi ellátása is megoldódhat, illetve a szûrések révén a prevenció is megoldott.”– összegzi a tapasztalatokat Vass Gábor, a PBA biztosítási alkusz vezetõje.