Januárban sem állt meg a hazai alapok vagyongyarapodása
2013.02.20
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán januárban is, így a 2013-as esztendõ kezdeti képe örömteli. A világ tõzsdéi emelkedtek, a magyar index azonban ezt meghaladóan is tudott emelkedni, ledolgozva így az elmúlt havi leszakadását. A forint erõsödött a dollárhoz képest és stagnált az euróval szemben. A hónap nyertese abszolút az abszolút hozamú alapok, ahol kétszámjegyû vagyongyarapodást láthattunk (11,81%!). A kötvényalapok vagyona 9,4%-kal emelkedett és a még dobogós vegyes alapok eszközértéke is 5,66%-kal tudott emelkedni az év elsõ hónapjában.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 130 milliárd forinttal, azaz 3,8 százalékkal növekedett januárban. A nettó eszközérték csak a zártkörû alapoknál csökkent, illetve az ingatlanalapoknál volt még az értékesítést meghaladó visszaváltás. A többi alapkategóriában szebbnél szebb növekedési számokkal találkozhatunk. A tõkebeáramlás tekintetében a zártkörû és az ingatlan alapok esetében visszaváltásokat láthattunk, de a többi kategóriában egyértelmûen pozitív az elõjel, így összességében 100 milliárdnyi friss tõke érkezett az alapokba. A hónap végén a BAMOSZ tagok összesen 3.543 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

A nyilvános nyíltvégû „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét (63,7 százalékát). Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 4,5 százalékkal nõtt.

A pénzpiaci alapoknál közel 42 milliárd forintos tõkebeáramlást történt. Érdemes megemlíteni, hogy csak önmagában a hazai likviditási alapokba 32 milliárdnyi friss tõke érkezett. Összességében 3,47%-os növekedés következett be ennél a kategóriánál, amely majdnem eléri az átlagos vagyonnövekedési szintet.

A kötvényalapok, továbbra is igen népszerûek. A vagyongyarapodás 9,4%-os volt és 33,4 milliárdnyi friss tõke áramlott ebbe a kategóriába. A legvonzóbb alkategória továbbra is a hazai rövid kötvényalapok, ahová 27 milliárdnyi friss tõke érkezett januárban.

A magyar tõzsdeindex januárban szépen teljesített, felülmúlta a világ tõzsdéit. Mondhatni egy hónap késéssel, de megérkezett a Mikulás rally. A részvényalapoknál tõkebeáramlás ezzel együtt igen szerény volt (1,7Mrd) és a vagyongyarapodás (1,9%) is csak a fele volt az átlagosnak.

A tõkevédett alapok ebben a hónapban 12 milliárdnyi friss tõkét vonzottak, azonban ezzel együtt is a kategória 3,6%.os eszköznövekedése némileg az átlagos szint alatt maradt.

Az abszolút hozamú alapok már az elmúlt évben többször is felhívták magukra a figyelmet. A befektetõk elõtt egyre ismertebb lett ez a kategória és teljesítményének köszönhetõen egyre vonzóbb is. Azonban a januári növekedést már szárnyalásnak kell neveznünk, mivel a vagyon gyarapodása ebben a hónapban kétszámjegyû. Húsz milliárd forintnyi friss tõke érkezett, a hozamok pedig tovább segítették a növekedést, így a kategória vagyongyarapodása a hónapban 11,81%-os volt.

A nyilvános ingatlanalapok a hónap során ritka kivételt jelentettek. A visszaváltások elérték a 9,5 milliárd forintot, amit a hozamok már nem tudtak teljesen korrigálni, így a vagyon csökkenése 1,66%-os volt az év elsõ hónapjában.

A kisebb kategóriákat illetõen a vegyes alapok kiugróan jól teljesítettek januárban. (Csakúgy mint novemberben és decemberben.) A 7,2 milliárd forintos tõkebeáramlás és a hozamok együttesen 5,66%-kal növelték a vagyont.

Az árupiaci alapok esetében szerény tõkebeáramlást tapasztalhattunk, amin a hozamok még javítottak, de a hónapban így is csak 2,82%-kal növekedett az eszközérték, amely azonban még egy százalékpontra van az alapok havi átlagos növekedésétõl.

A zártkörû alapok nyilvánvalóan nehezen találnak magukra a nyugdíj-átalakítás utáni sokk után. A hónapban 7 milliárd forintnyi visszaváltásokat láthattunk, amin a hozamok javítani tudtak, de teljesen kiküszöbölni nem. A nettó eszközérték 1,4%-kal csökkent januárban.