Cégek, amelyek többszáz millióval tartoznak az adóhatóságnak
2013.02.28
A feketelista.hu összegezte azoknak a cégeknek listáját, amelyek adóhiánya a 2012. évben meghaladta a 100 millió forintot. Az összegzésbõl kiderül, hogy 57 százalékuk budapesti székhelyû, a nagyvárosok legfeljebb néhány vállalkozással szerepelnek, kivéve Kecskemétet, ahonnan öt cég is bekerült a „toplistára”. Feltûnõ viszont, hogy tizenkét, több száz millió forint adóhiánnyal rendelkezõ cégnek kisközségekben van a székhelye. Az is szembetûnõ, hogy a százas lista vállalkozásainak 96 százaléka korlátolt felelõsségû társaság; mindössze egyetlen részvénytársaság és három betéti társaság található közöttük.

Adóellenõrzés kockázati elemzés alapján

Mi van a mamutadósokon innen? Az adóhatóság tájékoztatása szerint az adóbevallások utólagos vizsgálata tavaly 79,9 százalékban zárult „megállapítással”, azaz az adóhiány feltárásával. Gyakorlatilag tehát csak minden ötödik cég könyvelését találták rendben lévõnek – tudósít a „ feketelista.hu ” portál. Ez a durva arány döntõen azzal magyarázható, hogy lényegesen nõtt a kiválasztás hatékonysága.

Korábban egy program véletlenszerûen választotta ki a revízió alá vont cégneveket. Most az ellenõrök elõzetes kockázati elemzés alapján elsõsorban ott jelennek meg, ahol számítani lehet a szabálytalanságra, a csalásra. Esetenként egyes kötelezettségeket kiemelten kezelnek, például a nyugtaadást, a be nem jelentett alkalmazottakat vagy a megjelölt gazdasági tevékenység valódiságát.

Minden évben meghatározzák azokat a szakmai területeket is, amelyeket kiemelten ellenõriznek. 2013-ban általában a nagykereskedelmet, továbbá a dísznövény-, vetõmag-, mûtrágya-kiskereskedelmet, a munkaerõ-piaci szolgáltatást, valamint a biztonsági tevékenységet vizsgálják. Az átlagosnál nagyobb figyelmet fordítanak majd a csomagküldõ és internetes kereskedelem, az adószakértõi tevékenység, valamint a humán-egészségügyi ellátás területén tevékenykedõ cégek adóbevallásaira.

Ezekrõl a cégekrõl is kimerítõ információk szerezhetõk be a feketelista.hu -n, ahol az adóhivatal információival együtt összesen tizenegy állami hatóság cégeket érintõ információi ismerhetõk meg itt (mintegy félmillió társaság körülbelül egymillió „ügyérõl”). A honlap az adószám vagy a cég neve alapján összesíti a vállalkozásra vonatkozó nyilvántartásokat, így azonnal kiderül, hogy például van-e adótartozása, folyik-e ellene felszámolás, rendben vannak-e munkaügyei – egészíti ki fentieket Iklódi András, a feketelista.hu fõszerkesztõje.

340 milliárdot behajtottak

Az adóhatóság egyre inkább az adóvégrehajtás eszközéhez nyúl, emiatt az elmúlt évben a megelõzõ esztendõhöz képest 13,8 százalékkal nagyobb összegû adótartozás beszedésére indult végrehajtás. A tavaly behajtott összeg 9,4 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összeget, és 340,7 milliárd forintra rúgott. A behajtási formákat tekintve: az inkaszók összege 15,3 százalékkal, a jövedelemletiltásoké 2,8 százalékkal, az ingó végrehajtásoké pedig 4,9 százalékkal növekedett; ez utóbbi keretében 6,8 százalékkal nagyobb értékben foglaltak le jármûveket.

A feltárt adóhiányt adóbírsággal és késedelmi kamattal „fejelik” meg az ellenõrök. Így az adó befizetésén felül 50 százalék bírság terheli a mulasztót, sõt bizonyos esetekben például a könyvelés meghamisítása esetén a bírság az adóhiány akár 200 százaléka is lehet. A késedelmi kamat pedig – mindaddig, amíg az adóhátralékos ki nem egyenlíti tartozása összegét – a Magyar Nemzeti Bank irányadó kamatának kétszerese. Nem olcsó játék tehát adóval hátralékba kerülni. Felvetõdik a kérdés: mennyi idõ alatt kell az adósnak a hátralékát kiegyenlítenie? Az adóhatóság szerint esedékességkor. Az esedékesség pedig a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 nap. Ha az érintett nem nyújt be fellebbezést az elsõfokú határozat ellen, akkor a fellebbezési határidõ lejártával (utólagos adómegállapítás esetén ez 30 nap), a másodfokú határozat pedig a közléssel (átvétellel) válik jogerõssé. Ezután még 15 nap áll rendelkezésre a határozatban megállapított adó, adóbírság, késedelmi pótlék befizetésére.