Indul a hajózási szezon a Balatonon: évi többmilliós kártól óvhat meg a biztosítás
2013.05.02
A hajózási idény ugyan még csak most indul, de az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy minden évben többmilliós nagyságrendû kár keletkezik a hajókban egy-egy rosszul sikerült manõver miatt. A közel 5000 balatoni hajótulajdonosnak a Generali Biztosító most egy új komplex casco, felelõsség- és balesetbiztosítást kínál, amivel már évi néhány tízezer forintért is elkerülhetõ, hogy egy rosszul sikerült kikötés akár több százezerrel megterhelje a hajós pénztárcáját. A társaság emellett – a Balatoni Hajózási Zrt.-vel kötött megállapodása értelmében – 2013-tól több mint 1500 kishajónak szolgáltat felelõsségbiztosítást összesen tíz balatoni kikötõben.

A hajózási szezon nyitásaként idén már 14. alkalommal rendezik meg a Balaton Boat Nemzetközi Vízisport- és Szabadidõ Kiállítást 2013. május 3-5. között a balatonlellei vitorlás kikötõben. A kiállítást támogató Generali Biztosító a helyszínen is felhívja a hajósok figyelmét arra, miért érdemes a vízi jármûvekre is biztosítani a megfelelõ védelmet.

A statisztikák szerint Magyarországon csak a Balatonon ma közel 5000 vitorlás és hozzávetõlegesen 3000 motoros hajó rendelkezik hajólevéllel. Hasonlóan a szárazföldi jármûvekhez, itt is az üzembentartót terheli a felelõsség, amennyiben a hajójával kárt okoz, és mivel ezek a hajók amúgy sem olcsók, a javíttatásuk is meglehetõsen költséges. Egy kisebb ütközés, vagy egy balul sikerült kikötés, mólónak ütközés is több százezer forintba is kerülhet, a legrosszabb esetben pedig akár a hajó is elsüllyedhet, vagy komoly személyi sérülés történhet. Ennek ellenére ma még a balatoni hajóknak csak mintegy ötöde rendelkezik biztosítással.

„A múlt évben emlékezetes káresetünk volt egy vitorlás hajó „partra futása”. A baleset következtében kettétört árboc javíttatása 15 millió forint körüli összegbe került a tulajdonosnak, és csak a szerencsén múlt, hogy a lezuhanó árboc nem okozott személyi sérülést” – mondta el Ilics László, a Generali vezérigazgató-helyettese. A vitorlások esetében nagyon gyakori a viharkár, az erõs szél ugyanis gyakran kisodorja a hajókat a parti szikláknak, de a rossz navigáció, a helytelen horgonyzás vagy a figyelmetlenség miatt sokszor fordul elõ hajótörés is. A motorcsónakok esetében a kiálló részek törése okozza a legtöbb kárt, az uszadék fával, kõgáttal való ütközés teljesen tönkreteheti a motort, ami szintén jelentõs anyagi terhet jelent.

Az autóvezetéshez hasonlóan itt is elõfordult már, hogy a hajó kormányosa elaludt és homokpadra futtatta a hajót” – tette hozzá a szakember. A versenyek alkalmával a hibából fakadó ütközések jellemzõek. Tavaly egy esetben például az egyik hajó kormányosa nem jól mérte fel a fordulót és nekiütközött egy másik hajó hátsó részének, aminek következtében a bal hátsó farkorlátja deformálódott, az elgörbült korlát hátsó lábainál a fedélzet megrepedezett. A hibázó kormányos a versenyt követõen elismerte a felelõsségét, de mivel volt felelõsségbiztosítása, társaságunk az okozott 350 ezer Ft kárt megtérítette.
A Balatonon sok a patinás, régi fahajó is, ezek javítása meglehetõen munkaigényes feladat. Egy ilyen hajó tavalyi ütközése során a fa fedélzet és a vitorlás oldalán több palánksor is megsérült, a javításra a Generali több mint 600 ezer forintot fizetett ki. Egy-egy sérülésnél a hajó szétszedése, daruval történõ kiemelése és elszállítása önmagában százezres nagyságrendû költséget jelent, ehhez adódik még a javítás összege.

A Generali most Kikötõ biztosítás néven egy új, komplex biztosítási csomagot ajánl a hajótulajdonosoknak, ami a casco és felelõsség- mellett egyben balesetbiztosítást is kínál. Egy kis vitorlásra a hajózási szezonra már akár 30 ezer forinttól is lehet biztosítást kötni, ami káreseménynél 10 millió forintos biztosítási összeget térít. Érvényes hajólevéllel rendelkezõ, 15 évnél fiatalabb vitorlás és motoros hajók tulajdonosai hajóbiztosítást köthetnek például tûzkárra vagy robbanás, villámcsapás, vihar, felhõszakadás, jégverés okozta pusztításokra, de a biztosító téríti a károkat ütközés és törés, esetén is, beleértve a hajótesten kívüli, kiálló részek javításait is. A biztosítás a betörés vagy vandalizmus során bekövetkezett károkat is megtéríti.

Ez a biztosítás alapvetõen Magyarország területére terjed ki, de kibõvíthetõ egyebek mellett Európa vizeire, valamint újdonságként a vitorlásversenyeken való részvétel kockázataira is. Egyedülálló a személyekre vonatkozó kiegészítõ balesetbiztosítás is, amely fedezheti például vízisí, wake-board, wake-kite vagy a vízen sikló szórakoztató eszközökön – például vízi banán – történõ balesetek költségeit is. A biztosítás kiterjed a vízi jármû szárazföldi tarolásának idejére - a hajó kiemelésére és vízrebocsátására is, valamint a szárazföldi szállítására is, amelyek különösen sérülésveszélyes mûveletek. A biztosítás emellett fedezi a vízi jármû utasainak ruházatában és személyes tárgyaiban bekövetkezõ károkat - kivéve a vízbe ejtett tárgyakat -, valamint a javítás idejére a hajóbérlés költségeit.

1500 vitorlás hajó védelmét biztosítja a Generali 10 balatoni kikötõben
A Balatoni Hajózási Zrt.-vel kötött megállapodása értelmében 2013-tól két éven át a Generali szolgáltatja az 1 millió forintos fedezetû felelõsségbiztosítást a kedvtelési célú vitorlás kishajókra 10 balatoni kikötõben, ez jelenleg több mint 1500 hajó biztosítási védelmét jelenti. A következõ kikötõkben nyújt fedezetet a Generali felelõsségbiztosítása: Siófok – Balatonföldvár – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár – Fonyód – Keszthely – Szigliget – Badacsony – Balatonfüred.