Autóbiztosítás: az ütközések közel harmada elkerülhetõ
2011.07.26
A mai jármûvek egye jobban védik az utasokat ütközések esetén, a legújabb technológiák azonban már magát a balesetet is meg tudják elõzni. Az amerikai Highway Loss Data Institute (HLDI) legújabb tanulmánya szerint a Volvo által kifejlesztett, speciális ütközés-elhárító rendszer a mindennapi forgalomban gyakori, kis sebességû ütközések negyedét megakadályozza.

A biztosítási kárigényeket vizsgáló tanulmány megállapította, hogy Volvo XC60 közepes SUV, amely standard ütközések elkerülésére szolgáló City Safety rendszerrel ellátott, jóval kisebb valószínûséggel szenved el kis sebességû ütközést, mint a City Safety rendszer nélküli hasonló jármûvek.

Esetükben 27 százalékkal ritkábban nyújtottak be kárigényt az ügyfelek.

Az eszköz célja, hogy segítse a vezetõt a hátulról érkezõ autókkal való összeütközés elkerülésében.

Elsõ alkalommal nyertünk bepillantást a fejlett balesetelkerülõ technológiákba, és az eredmények bíztatóak – közölte a HLDI elnöke. A City Safety valóban segíti a Volvo vezetõit a kis sebességû ütközések elkerülésére, melyek gyakran fordulnak elõ a zsúfolt utakon – tette hozzá Adrian Lund.

A Volvon kívül más autógyártók is kínálnak opcionális, ütközést elõrejelzõ rendszereket, azonban kifejezetten a nagyobb sebességnél elõforduló balesetek megelõzése, ellentétben a City Safetyvel. A HLDI több autógyártóval közösen igyekszik felmérni a City Safety és egyéb rendszerek mellett elszenvedett baleseti károk nagyságát, miután egyre több autógyártó építi be jármûveibe õket.

A City Safety automatikusan lefékezi az autót alacsony sebesség mellett, hogy elkerülje az ütközést. A szélvédõbe beépített infravörös érzékelõvel figyeli a SUV elõtti területet 3-30 km/h-s sebesség esetén, és észleli a lökhárítótól 5 méterre lévõ jármûveket, nappali és éjszakai fényviszonyok esetén is. Amennyiben a két jármû sebessége közötti különbség kisebb, mint 15 km/h, a City Safety segít elkerülni az ütközést, efölött azonban nem tudja megakadályozni, de enyhíteti azt. 30 km/h-nál nagyobb sebességnél nem tud segíteni a rendszer.

A HLDI a 2010-es XC60-as modell biztosítási kárigényeit hasonlította össze egyéb közepes méretû SUV-ok, illetve más 2009-10-es Volvo modellek adataival, figyelembe véve földrajzi, demográfiai és egyéb befolyással bíró tényezõket. A vizsgálat során a kárigények gyakoriságát és súlyosságát figyelték, és megállapították, hogy a City Safetyvel felszerelt XC60 esetében jóval ritkábban nyújtottak be kárigényt

A tanulmány készítõje szerint a biztosítási költségek csökkentése óriási eredmény, bár bizonyos vezetési stílusbeli különbségek is szerepet játszhatnak az eredményben.