A fiatalok hatoda komolyabb béremelésre számít
2020.02.13

A fiatalok 68 százaléka érzi stabilnak a munkahelyét, 46 százalékuk pedig úgy látja, megbecsülik a munkáját – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. Utóbbi eredmény ráadásul rekordot jelent a felmérés hétéves történetében. A fiatalok 16 százaléka vár komolyabb, inflációt meghaladó béremelést, ez a nettó átlagbérek alapján több mint 250 ezer forintot jelentene.

A dolgozó fiatalok 68 százaléka, azaz tízből heten érzik stabilnak a jelenlegi állásukat, ez az optimizmus pedig megfelel az elmúlt két évben látott trendnek. Mindössze 11 százalék nem tartja stabilnak a munkahelyét - derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztály munkaerőpiaci helyzetét vizsgálta 2019 negyedik negyedévében.

Az érintett fiatalok az elhelyezkedési lehetőségeket is pozitívan értékelték: 36 százalékuk szerint szükség esetén könnyen találnának másik munkát, és csak 10 százalék mondta azt, hogy nagyon nehezen tudna új állást szerezni. Egyébként a férfiak sokkal magabiztosabbak voltak: 44 százalékuknak nem jelentene ez gondot, szemben a nők 24 százalékos arányával.

Fontos rekord született

Csúcsot döntött az egyik fontos mutató: a dolgozó fiatalok közel fele, 46 százaléka érzi úgy, hogy a jelenlegi munkahelyén megbecsülik, hasonlóan magas arányra nem volt még példa a felmérés több mint hét éves történetében.

Érdekesen alakultak a nettó fizetésre vonatkozó várakozások is. A dolgozó fiatalok hatoda – 16 százaléka – számít nagyobb, az inflációt meghaladó fizetésemelésre. Jelentősek azonban a régiós különbségek: a fővárosban és környékén, valamint a nyugati országrészben élők negyede vár ilyen emelést, a keleti megyékben élő társaiknak viszont csak 4 százaléka tudja ezt elképzelni. A többség, a dolgozó fiatalok 53 százaléka kevésbé látja pozitívan a helyzetet: ők csekély mértékű – infláció alatti – béremelést várnak, míg változatlan nettóra az érintettek ötöde számít, 10 százalék szerint pedig elképzelhető, hogy kevesebbet fog kapni. Ez pedig leginkább a fővárosiakra és a 19-25 évesekre jellemző.

Mindez számokban a következőt jelentheti: a múlt év első tizenegy hónapjában 242 300 forint volt a nettó átlagfizetés, amennyiben ez a Magyar Nemzeti Bank által várt 3,5 százalékos infláció felett, például 4 vagy 5 százalékkal növekedne, az 252-254 ezer forintos nettó átlagbért jelente.