Mibe fektessünk 2014-ben? Tanácsok a Generalitól
2014.01.27
A lassú, de stabil világgazdasági kilábalás 2014 során is segítheti a globálisan meghatározó vállalatok teljesítményét. Ráadásul az alacsony hozamkörnyezet és a több évre visszatekintõ kedvezõ részvénypiaci hozamok a megtakarítások további átcsoportosítását vonhatják maguk után, a pozitív tõkebeáramlásból pedig profitálhatnak a kockázatos eszközosztályok, így a részvénypiacok is. Az egyedi részvénykiválasztások szerepe ugyanakkor még inkább felértékelõdhet az aktív részvényalapok és az abszolút hozamú alapok tekintetében egyaránt. A Generali Alapkezelõ véleménye szerint 2014-ben is lesz lehetõség kétszámjegyû hozamok elérésére, azonban ehhez egyre tudatosabb és aktívabb portfóliókezelés szükséges.

Az amerikai jegybank eszközvásárlási programjának lassulása nem jelent monetáris megszorítást, csak a támogatás mértékének csökkentését, ezért a Fed mérlegfõösszegének bõvülése továbbra is likviditás- és bizalomerõsítõ lehet a fejlett részvénypiacok számára. Ez határozhatja meg a 2014-es évet is – gyakoribb korrekciókkal ugyan – de folytatódhat az emelkedõ trend az iránymutató amerikai és európai részvénypiacokon. A vállalatoknál és az intézményi portfóliókban lévõ magas készpénz-arány továbbra is mérsékeltté teheti az esetleges részvénypiaci korrekciókat, de nagy valószínûséggel legalább egy 10% feletti árfolyam-hanyatlás bekövetkezik majd 2014 során. Ezt a pillanatot érdemes lehet majd beszállási lehetõségként megragadni.

Összességében az amerikai részvényekben a jelenlegi szintekhez képest még enyhén 10 százalék alatti potenciál van, de az öreg kontinensen akár ennél többet is lehet majd keresni. Éppen ezért ismét érdemes lehet felülsúlyozni az európai részvénypiacokat, mert a vállalati mutatók kedvezõbbek, a tõke pedig a recesszióból való kilábalással párhuzamosan elkezdte megcélozni ezen korábban alulsúlyozott és alulpozícionált régiót.

A fejlett piacokon a befektetõi kockázatok továbbra is alacsonyabbak a fejlõdõkénél, amely elsõdlegesen a transzparenciával, a politikai-szabályozói kockázatokkal és a likviditás szintjével magyarázható. Az év eleji erõs rali után megfontolandó a defenzívebb szektorok reprezentánsainak keresése ezeken a piacokon, a dohánygyártók, a gyógyszergyártók, a média és a technológiai szektor kiemelt befektetési lehetõségeket kínálnak.

A 2007 elõtti esztendõk nagy nyertesének számító fejlõdõ részvénypiacok komoly zuhanást szenvedtek el a tavalyi év során. A Generali Alapkezelõ meglátása szerint már közel vannak a befektetõk a teljes kiábránduláshoz, azonban az átértékelõdés megkezdéséhez még hiányoznak a katalizátorok. Ezért javasolt óvatosan közelíteni ezekhez a befektetésekhez, mégis kiemelt lehetõségek lehetnek a pénzügyi szektorban, az egyes iparvállalatokban és a diverzifikált holdingtársaságokban, illetve a vezetõ ingatlanpiaci szereplõk papírjaiban.

Itthon a jegybanki alapkamat immár 2,85%-ra süllyedt, és az elõrejelzések szerint óvatos lépésekkel tovább folytatódhat a kamatcsökkentési sorozat. Ilyen környezetben a bankbetétek már nem jelentenek vonzó alternatívát, ráadásul egyre alacsonyabb, mindössze pár százalékos éves hozamot ígérnek. Vélhetõen a hazai kötvénypiac további jelentõs felértékelõdésében rejlõ tartalékok is elfogytak, sõt a már tavaly megfigyelhetõ fordulat a globális tõkeáramlási folyamatokban kockázatokat hordozhat az állampapírokat a jelenlegi alacsony hozamok mellett megvásárló befektetõk számára, adott esetben ugyanis árfolyam-veszteségeket eredményezhet. Ilyen helyzetben mindenképpen érdemes elgondolkodniuk a hazai ügyfeleknek 2014 során az aktív részvényalapok és az abszolút hozamú alapok felé történõ elmozduláson a Generali Alapkezelõ véleménye szerint.

„A jól teljesítõ abszolút hozamú alapokat javasoljuk az alacsony bankbetétek és pénzpiaci hozamok alternatívájaként. A részvények tudatos kiválasztása a világ tõkepiacain, az egyedi katalizátorok sikeres megtalálása, a megfelelõ devizapiaci diverzifikáció még mindig esélyt nyújthatnak a kétszámjegyû hozamok elérésére a befektetõk számára. Ugyanakkor a várhatóan hektikus mozgások miatt még a korábbiaknál is fontosabb lehet a gyors és szakszerû portfóliókezelés. Legfõbb veszélyforrás a túlzott részvénypiaci optimizmus lehet 2014-ben, de a hirtelen emelkedõ kötvénypiaci hozamok vagy egy átmeneti javulás után az euró-zóna visszacsúszása a recesszióba szintén komolyabb problémákat okozhat” – mondta el véleményét Pallag Róbert, a Generali Alapkezelõ portfólió menedzsere.

A várakozások szerint tehát az abszolút hozamú alapokkal – akár a származtatott, akár a vegyes alapokkal – el lehet érni kétszámjegyû hozamot 2014-ben is. Ebben a kategóriában tavaly a Generali alapja is kiemelkedõen teljesített: a Generali IPO abszolút hozam alap 17% feletti hozamot produkált alacsony ingadozás és mérsékelt kockázatvállalás mellett.