A fiatalok fogékonyak az életbiztosításra
2014.02.07
A legfiatalabb korosztályok mintegy tizede szándékozik két éven belül életbiztosítást kötni az öngondoskodás jegyében – derül ki a GfK Hungária vizsgálatából.

Az összefoglaló szerint a GfK Biztosításpiaci Adatszolgáltatások vizsgálatának 2013-as adatai azt mutatják, hogy a fiataloknak viszonylag jelentõs hányada komolyan fontolgatja életbiztosítás kötését. A 15-19 éves korosztályban a megkérdezettek 9,7 százaléka, míg a 20-29 éves korosztályban 9,2 százalék nyilatkozott úgy, hogy két éven belül szándékában áll életbiztosítást kötni. Az adatok szerint a huszonéves korosztály 13,4 százaléka már kötött is valamilyen típusú életbiztosítást.

Az idõsebb korosztályokban egyre növekszik, de a 21,1 százalékot nem haladja meg az életbiztosítással rendelkezõk aránya. A legmagasabb hányadot a 60-69, illetve a 40-49 éves korosztályban mérték a kutatók.

A megkötött biztosításokat tekintve a lakásbiztosítások területén a legjobb a helyzet, a magyar háztartások 64,7 százaléka rendelkezik ilyen típusú védelemmel. Az életbiztosításoknál ez az arány mindössze 17,9 százalék.

Minden biztosítástípus esetében megfigyelhetõ, hogy a háztartás jövedelmével együtt növekszik az igénybevételi kedv. A legmagasabb vizsgált jövedelmi kategóriában négybõl egy embernek van életbiztosítása – közölte a Gfk. A GfK Biztosításpiaci Adatszolgáltatások felmérése országosan reprezentatív, negyedévente 2000 ember megkérdezésével folyik a 15-69 éves lakosság körében.