Hosszú hétvégék után megugrik a lakáskárok száma
2014.04.30
Elsõsorban a tûztõl és a betöréstõl féltjük a házakat és a lakásokat, ezt a villámcsapás és a csõtörés követi a veszélyek toplistáján. Az Aegon Biztosító adatai szerint egy–egy hosszú hétvégét követõ munkanapon a kárbejelentések száma jelentõsen megnõ, pedig a lakáskárok 75%-a elkerülhetõ lenne.

Az Aegon Biztosító 2013 novemberében online kérdõív segítségével mérte fel a lakosság véleményét a vagyonvédelemrõl – ezen belül is fõképp a lakásvédelemrõl. A válaszokból kiderült az is, hogy leginkább a tûztõl (40%) és a betöréstõl (32%) féltjük ingatlanunkat. Az emberek harmadik legnagyobb veszélynek a villámcsapást (9%), a negyediknek pedig a csõtörést (7%) tartják.

A válaszadók csupán 14%-ának lakását nem érte még kár, a tesztet kitöltõk 51%-a azonban maga is élt már át káreseményt, tízbõl nyolc embert pedig közvetve vagy közvetlenül ért kár.

A felmérés érdekessége, hogy a károktól való félelem nem mutat földrajzi eltéréseket, így például a folyók mentén élõk is ugyanezektõl a károktól féltik ingatlanjaikat.

A károk elõfordulásának gyakorisága azonban eltér a különbözõ megyékben az Aegon Biztosító saját adatai alapján. A tûz- és a betöréskár az összes kárkifizetés darabszámát tekintve mindössze 6%-át, de összegét tekintve negyedét teszi ki a piacvezetõ lakásbiztosítónál. A meteorológiai károkat leszámítva, a leggyakoribb a víz- (csõtörés), a baleset-, és az üvegkár.




A most következõ hosszú hétvége is rejteget magában veszélyeket, amelyek 75%-a megelõzhetõ lenne a biztosító szakemberei szerint, ha néhány egyszerû tanácsot megfogadunk.

Mivel a betörõk kedvelik a sötét, elhagyatott területeket, érdemes õket mozgásérzékelõs lámpával elbizonytalanítani, mert arra utal, hogy a háznál vigyáznak a biztonságra.

A ház, lakás, nyaraló kulcsait ne rejtsük el az ajtó közelében – a lábtörlõ alá, vagy a virágcserépbe –, mert az elkövetõk ismerik ezeket a „dugi” helyeket!

A közösségi oldalakon megosztott információk is ötletet adhatnak a lopások, betörések, besurranások elkövetéséhez. A nyaralásról, utazásról készített képek, élménybeszámolók megosztását halasszuk a visszaérkezés utánra.

A tavaszi idõszakban a viharok, zivatarok gyorsan, akár naponta többször is kialakulhatnak. Mielõtt elmegyünk otthonról, érdemes ellenõrizni az ablakokat, hogy be vannak-e zárva. Amennyiben nyitva maradnak, a huzat tárgyakat sodorhat le, betörheti az ablakot. Ráadásul a nyitva maradt nyílászárókon a csapadék bejut a lakásba, és eláztathatja a falat, a parkettát, a szõnyeget.

Ha hosszabb idõre, több napra elhagyjuk otthonunkat, az elektromos készülékeket érdemes áramtalanítani, hogy megelõzzük a villámcsapás okozta károkat, vagy megelõzzünk egy elektromos zárlatból kialakuló tüzet.

Gyakori eset a mosógép meghibásodásából eredõ lakáskár. Amikor nem használjuk a mosógépet, érdemes elzárni a nyomóvezeték csapját. A több napos távollét után így nem kell arra megérkeznünk, hogy a szõnyegek úsznak a lakásban.

A kerti bútorokat vigyük fedett vagy védett helyre, ha nem tartózkodunk otthon. A vihar kárt okozhat a szabadban tartott tárgyakban, és csábítást jelenthet az illetéktelen behatolók számára.

Egy–egy hosszú hétvégét követõ munkanapon a kárbejelentések száma jelentõsen megnõ. Sokszor az idõjárás okoz pusztítást az épületekben, kertekben. Gyakori a csõtörés, leáztatásos kár, a betörés, és sokszor nagy tûzesetek is a pihenõ napokra esnek.