A világ 30 százaléka túlsúlyos
2014.05.29
A világ közel egyharmada túlysúlyos, egyetlen ország sem volt képes megfékezni az elhízást az elmúlt három évtizedben - derül ki egy új, globális elemzésbõl.

A kutatók megállapították, hogy ma már több mint 2 milliárd túlsúlyos, vagy elhízott ember él a világon. A legmagasabb az elhízottak aránya a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ahol a férfiak közel 60 százaléka, a nõknek 65 százaléka elhízott. Az Egyesült Államokban él a világ kövér népességének 13 százaléka, amely a legmagasabb arány az összes többi ország közül. Kínában és Indiában együttesen mintegy 15 százaléka él az elhízott embereknek.

A Washingtoni Egyetem Institute for Health Metrics and Evaluation intézete a tanulmány elkészítéséhez több, mint 1700 meglévõ tanulmányt vizsgált meg 188 országot felölelõen, melyek 1980-2013 között készültek. Ezzekbõl kiderült, hogy egyetlen országnak sem sikerült a világon csökkentenie az elhízottak arányát, amelybõl kiderül, hogy igen nehéz feladatról van szó.

A kutatásból az is kiderül, hogy igen szoros az összefüggés az elhízás és a jövedelem között: ahol az emberek gazdagabbak, ott a túlsúly is gyakoribb, csakúgy, mint a cukorbetegek és a túlsúlyhoz kapcsolódó rákbetegségek, mint például a hasnyálmirig-rák aránya is magasabb.

Múlt héten az Egészségügyi Világszervezet (WHO) létrehozott egy bizottságot, amelynek feladata a gyermekkori elhízás megszûntetése. A WHO fõigazgatója, Dr. Margaret Chan a szervezet éves ûlésén azt mondta: a gyerekek egyre kövérebbek, "a világ egy része szó szerint halálra eszi magát". Az év elején a WHO azt közölte, hogy a napi kalóriabevitelnek mindössze 5 százalékának kellene cukorból származnia.

A modernizáció nem tett jót az egészségnek - véli az Egyesült Arab Emírségek Egyetem elhízás szakértõje, Syed Shah. Az elmúlt 20 évben az elhízottak aránya ötszörösére emelkedett még néhány távoli himalájai faluban is, Pakisztánban. Shah egy bulgáriai konferencián mutatta be kutatását az elhízásról. Elõadásában azt mondta: "évekkel ezelõtt még hosszú órákat gyalogoltak az emberek egy telefonhívásért, ma már mindenkinek mobiltelefonja van". A falusiak ma már nem is saját gazdaságukra támaszkodnak az élelmiszerért, cégek hozzák el nekik a feldolgozott élelmiszereket - tette hozzá Shah.

Nagy-Britanniában egy független egészségügyi felügyeleti szerv nemrégiben azt javasolta, hogy a túlsúlyos embereket ingyenes fogyókúra-oktatásra kellene küldeni, hogy testsúlyuk 3 százalékától megszabaduljanak. Háromból két brit felnõtt ma túlsúlyos, ezzel az Egyesült Királyság Nyugat-Európa legkövérebb országának számít.