Érdekes tanulságok nehéz döntések meghozatalához
2021.03.18

Egy nemrég megjelent tanulmányhoz arra kérték az embereket, hogy rangsorolják életük legfontosabb döntéseit. Az elhangzott válaszok és az emberek által leggyakrabban megbánt döntések együtt érdekes tanulságot és támpontot nyújtanak, hogy miként érdemes priorizálni döntéshozatal során.

Életünk során számtalan döntést hozunk, melyek többsége nem igazán fajsúlyos. Néhány azonban valóban fontos, melyeknek évekre, évtizedekre kiható következménye lehet. Mivel ilyen döntési helyzetbe ritkán kerülünk, nem biztos, hogy lehetőségünk lesz tanulni saját hibáinkból, éppen ezért fontos, hogy tanuljunk a másokéból.

Számtalan kutatás foglalkozott már azzal, hogy mi az, amit az emberek megbánnak az életükben. Egy nemrégiben készült kutatás arra kereste a választ, hogy mit tartanak az emberek életük legnagyobb döntéseinek. Összesen 657, 20-80 év közötti amerikai vett részt a felmérésben, akik életük eddigi tíz legnagyobb döntéséről számoltak be. A válaszok alapján a házasságkötés, a gyermekvállalás, a diploma megszerzése és a munkába állás tartoznak a legnagyobb döntések közé.

Mindegyik döntést kilenc kategória és 58 alkategória egyikébe sorolták. A felmérés végén a válaszadók a 10 döntésüket rangsorolták a legnagyobbtól a legkisebbig. Az alábbi ábra az 58 döntési alkategória mindegyikét mutatja, aszerint, hogy milyen gyakran említették (vízszintes tengely), és milyen nagynak tekintették a döntést utólag (függőleges tengely).

A diagram jobb felső sarkában a nagyon jelentős és nagyon gyakori döntések láthatók. A házasság és a gyermekvállalás egyértelműen ide tartozik. Szintén a meglehetősen általános és fajsúlyos döntések közé tartozik az új munka megkezdése és a diploma megszerzése.

Természetesen a válaszok meglehetősen eltérőek: a 70 éves férfiak teljesen más válaszokat adnak, mint a 30-as nők. A kutatás honlapján megtekinthetők az eredmények, különféle szűrők (például életkor, nem) szerint.

Mit sajnálunk a legjobban az életben?

Sokat elárul az élet nagy döntéseinek helyes meghozataláról az is, ha tudjuk, hogy mások milyen múltbeli döntést bántak meg a leginkább. Egy 2011-es amerikai reprezentatív felmérésben épp erről kérdezték az embereket. A hat leggyakrabban említett döntés, amit megbántak, a szerelmi életet (19,3%), a családot (16,9%), az oktatást (14,0%), a karriert (13,8%), a pénzügyeket (9,9%) és a gyermeknevelést (9,0%) érintette.

Az elmúlt szerelem és a beteljesedés nélküli kapcsolatok miatt érzett megbánás meglehetősen gyakorinak mondható, azért a férfiak és a nők esetében megfigyelhető némi különbség. A nők a szerelemmel (romantika / család) kapcsolatos döntéseiket, míg a férfiak a munkával (karrier / oktatás) kapcsolatos döntéseiket említik gyakrabban.

Több tényező is növeli annak esélyét, hogy egy döntést később megbánunk. Egy 1994-es tanulmány szerint az emberek legnagyobb sajnálatát olyan dolgok vonják maguk után, amelyeket elmulasztottak megtenni az életükben.

Hogyan hozzunk meg nagy döntéseket utólagos megbánás nélkül?

Az élet legfontosabb döntései láthatóan a családdal és a barátokkal kapcsolatosak. Időt kell tehát szánni arra, hogy helyesen hozzuk meg ezeket a döntéseket, és nem szabad hagyni, hogy más tényezők - különösen a munkával kapcsolatosak- aláássák ezeket a kapcsolatokat.

Kerüljük az olyan döntéseket, amik szembe mennek személyes értékeinkkel és eltávolítanak vágyott önmagunktól. Ha a jelenben jól meg tudunk indokolni egy döntést, kisebb eséllyel bánjuk meg a későbbiekben.