Ismét a feltörekvõ piacok felé fordulnak a befektetõk
2014.07.31
Az elmúlt egy év folyamán a legtöbb befektetõ jelentõsen alábecsülte a feltörekvõ piacokat, a Saxo Bank szerint azonban a hosszú távú tendencia továbbra is a feltörekvõ piacok növekedése. A kínai részvénypiac, például, a világ öt legolcsóbbja között szerepel annak ellenére is, hogy Beszerzési Menedzser Indexe (BMI) másfél éves csúcson van, a brazil bankok részvényei pedig a futball-világbajnokságot követõ eufóriában több mint nyolc százalékot emelkedtek. A feltörekvõ részvénypiacok összességében 16 százalékkal erõsödtek 2013 augusztusa óta. Peter Garnry, a Saxo Bank vezetõ részvénypiaci stratégája szerint ez azt is jelenti, hogy azok a vállalatok, amelyek a feltörekvõ piacoktól függenek, jobban fognak teljesíteni, mint azok, amelyeknek csak Európában és az Egyesült Államokban vannak érdekeltségeik; így a befektetõknek érdemes lesz figyelni az olyan nagy neveket, mint a Volkswagen és a L’Oréal, amelyek csütörtökön teszik közzé negyedéves jelentéseiket.

A kínai részvénypiac végletesen olcsó

„Részvénypiaci kutatásainkból is jól nyomon követhetõ, hogy Kína egyike a világ 5 legolcsóbb részvénypiacának. A napokban frissített adataink szerint a kínai részvénypiacot az orosz részvények is csak szûken tudták felülmúlni. A másfél éves csúcson álló kínai BMI pedig minden kétségünket eloszlathatja afelõl, hogy érdemes-e kínai részvényekbe fektetni” – emelte ki Peter Garnry, a Saxo Bank vezetõ részvénypiaci stratégája.

Amikor azt mondjuk, hogy a kínai részvények olcsók, az 50 legnagyobb kínai vállalatot tartalmazó FTSE Kína A50 Indexre gondolunk, amely jelenleg 1,1-szeres P/B mutatóval, és 6-szoros 12 hónapra elõrevetített P/E mutatóval rendelkezik. Az indexben szereplõ vállalatok részvényeinek árrése (az egy részvényre jutó várható hozam és a részvény becsült költségének különbsége) megegyezik az amerikai részvényekével, de az értékelésekben igen nagy eltérés figyelhetõ meg. Ez tulajdonképpen jól tükrözi az amerikai részvényekbe vetett általános és nehezen megrendíthetõ bizalmat, de bizonyos mértékig a kínai részvények politikai kockázati felárát is. Peter Garnry szerint a befektetõknek nem csak a többi részvénypiachoz viszonyított alulértékeltsége miatt lenne érdemes elõnyben részesítenie a kínai részvényeket, hanem a lehangoló értékeléseknek ellentmondó, pozitív makrogazdasági adatok miatt is.

A feltörekvõ piacokat fõleg a bankok húzzák

A feltörekvõ piaci részvények jól teljesítettek az elmúlt hónapokban: az utóbbi két hétben szárnyra kaptak a brazil és kínai részvények, a múlt héten pedig a már említett, másfél éves rekordot döntõ BMI-nek köszönhetõen a kínai részvények ugrottak hatalmasat. Ennek eredményeképpen a vezetõ MSCI EM Index elõször haladta meg a 2011 harmadik negyedévében elért szintjét.

Érdekes módon, a feltörekvõ piaci részvényekkel sok elemzõ mostohán bánik, a papírokat a globális részvénypiacok „elveszett” szegmensének tartja, mondván, az amerikai jegybank szerepét betöltõ Fed mennyiségi lazítási programjának felszámolása alacsony növekedési pályára kényszeríti ezeket a gazdaságokat. Sok elemzés a feltörekvõ piacok kapcsán azt tanácsolta a befektetõknek, hogy inkább kerüljék el ezeket a részvénypiacokat. A Saxo Bank már egy éve is másképp értékelte a helyzetet; 2013 augusztusában a hosszú távú tendenciák alapján a feltörekvõ piacok erõteljes növekedését várta. A feltörekvõ piaci részvények azóta 16 százalékot emelkedtek. A legjobb feltörekvõ piaci részvényekbõl álló portfóliónk 2,6 százalékkal erõsödött csak az elmúlt két hét során, szemben az MSCI Feltörekvõ Piaci Indexszel, amely 1,7 százalékot emelkedett ugyanezen idõ alatt.

A kimagasló teljesítmény hátterében elsõsorban a brazil bankrészvények erõs növekedése állt, többek között az Itau Unibanco 9,5 százalékos, a Banco do Brasil 8,8 százalékos és a Banco Bradesco 8,3 százalékos emelkedése. Kijelenthetõ, hogy a futballvébé elõdöntõjében a németektõl elszenvedett megalázó vereség okozta sokk nem terjedt át a brazil befektetõkre, a brazil részvények még feljebb törtek a világbajnokság vége óta. A Saxo Bank legfrissebb részvény-toplistáját továbbra is a bankok uralják, de a lista iparágakat tekintve változatos képet mutat, hiszen jól szerepel az olaj és gáz, illetve az autó-, a sör-, a vegyiáru-, és a félvezetõgyártás is.

A feltörekvõ piacoktól való függés most inkább elõny

A világ legnagyobb vállalatainak körülbelül egyharmada hozza nyilvánosságra negyedéves jelentését ezen a héten; várakozásaink szerint az amerikai adatok kiválóak lesznek, Európa vegyes eredményeket mutat majd fel, míg a feltörekvõ piacok növekedésrõl adnak majd számot.

„A hozamok és eladások általában fáziskéséssel követik a makrogazdasági mutatók alakulását: míg az európai fogyasztás már élénkülni látszik, az árbevételek egyelõre alacsonyak, és ez tükrözõdik majd a jelentésekben is. Ha európai részvényekkel kereskedünk, jobban tesszük, ha nagy fogyasztói márkaneveket keresünk, és olyan vállalatok papírjait választjuk, amelyeknek magas a feltörekvõ piaci kitettsége. Ilyen például a Volkswagen és a L’Oréal, amelyek csütörtökön teszik közzé jelentéseiket” – mondta Peter Garnry. „Szerintem azok a vállalatok, amelyek erõsen függenek a feltörekvõ piacoktól, jobban fognak teljesíteni, mint azok, amelyek inkább Európához és az Egyesült Államokhoz kötõdnek” – tette hozzá a szakértõ. – „Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a jövõben a fejlõdõ gazdaságok gyorsabb ütemben növekednek majd, mint a fejlett országok, és ez a feltörekvõ piacoktól erõsen függõ vállalatok növekedési ütemére és részvénypiaci értékeléseire is pozitív hatással lesz.”