Kiemelkedő beruházási kedvet látni az agráriumban
2021.05.31

Az utóbbi öt év legerősebb első négyhavi teljesítményét nyújtotta idén a CIB Lízing, az agrárgép- és a teherautó-finanszírozás területén pedig kiugró mértékű növekedést sikerült elérnie. A jó teljesítményben jelentős szerep jutott az NHP-konstrukcióknak is.

A koronavírus-járvány közepette is sikerrel zárta az idei év első harmadát a CIB Lízing: az új kihelyezések értéke 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, és 25 százalékkal a 2019 első négy hónapjában regisztrált volument. Ezzel az utóbbi öt év messze legerősebb első négy hónapját zárta a pénzügyi szolgáltató.

A kétszámjegyű bővülésben meghatározó szerepet játszott, hogy a kis- és középvállalkozói ügyfeleknél közel 20, a kisvállalati ügyfeleknél pedig közel 45 százalékkal emelkedett az új szerződések összege 2020 első négy hónapjához képest. Ami pedig az egyes eszközcsoportokat illeti, az átlagnál is jobban teljesített a nagyhaszonjármű-terület, amelynél a szerződéses összeg közel 40 százalékkal nőtt éves összevetésben, és az agrárgép-finanszírozás, ahol csaknem megduplázódtak a kihelyezések a 2020 első négy hónapjában elért volumenhez viszonyítva.

A CIB Lízing üzleti aktivitásának bővülésében jelentős szerepet játszik a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) is. A jegybanki program keretén belül kihelyezett beruházási célú források összege január és április között közel 65 százalékkal nőtt 2020 azonos időszakához képest, miközben az április hónap az eddigi legsikeresebbnek bizonyult ezen támogatott konstrukciók szempontjából. Emellett a CIB Lízing márciusban közel 13, áprilisban pedig közel 18 százalékos piaci részesedést ért el az NHP-hoz kapcsolódó beruházási célú lízingfinanszírozásban; a kisvállalati területen pedig az új, beruházási célú kihelyezések több mint 20 százalékát mondhatta magáénak.

Az április végéig számolt egy évben a portfólió mérete csaknem 12 százalékkal növekedett a CIB Lízingnél, 2019 első negyedévéhez képest pedig 35 százalékos a bővülés: ez egyben azt is jelenti, hogy az erős új kihelyezési volumen és a törlesztési moratórium nyomán sikerült megfordítani a közel nyolcéves csökkenő trendet az állományban.

„A CIB Lízing folyamatosan növeli piaci részesedését, javuló portfólióminőség mellett. Az idei, első négy havi eredményekből is egyértelműen kitűnik, hogy helyes döntésnek bizonyult a társaság stratégiájának 2019. tavaszi újragondolása. Ennek lényege, hogy erősen építünk a CIB Bank tőkeerejére és keresztértékesítési lehetőségeire, miközben gyorsan és rugalmasan komplex, teljes körű finanszírozási megoldásokat kínálunk ügyfeleinknek” – mondta az eredmények kapcsán Fekete Csaba, a CIB Lízing vezérigazgatója.