Az idõskori biztonságot kockáztatják a halogatók
2014.12.03
Egy pszichológiai kutatás eredményei szerint minden ötödik felnõtt krónikus halogató, és az egyetemisták körében ennél is magasabb azok aránya, akik elodázzák teendõiket. Pedig a pontos tervezésnek számos pozitív hozadéka van: az ING Biztosító szakemberei szerint, a megtakarítás boldogabbá és elégedettebbé teszi az embereket. Érdemes a félelmetesnek tûnõ kihívást részekre bontani.

Egy, a chicagói DePaul University-n készült kutatás szerint minden ötödik felnõtt krónikus halogató. Az egyetemi hallgatók között ennél is nagyobb – 70 százalék az arány –, és a férfiak közül többen odázzák el teendõiket, mint a nõk közül. Pedig a halogatók nem csak kevesebbet keresnek, és nagyobb eséllyel válnak munkanélkülivé, de nem figyelnek eléggé egészségük megõrzésére, és elhanyagolják a nyugdíj-megtakarításokat is – mutatott rá a felmérés eredményeit elemezve Joseph Ferrari, a chicagói DePaul University pszichológus professzora.

A szakemberek szerint a krónikus halogatás egyik oka a félelem: az embereket rettegéssel tölti el az elõttünk álló kihívás, és ez megbénítja õket. John Perry, A halogatás mûvészete címû könyv szerzõje számos technikát ajánl a probléma megoldására, ezek egyike a félelmetesnek tûnõ feladatok részekre bontása. Szerinte elsõ lépésként érdemes papírra vetni egy 3 pontból álló vázlatot határidõkkel, majd azt bõvíteni, lehetõleg minél rövidebb idõ alatt elvégezhetõ feladatokkal, amelyek véghezvitele sikerélménnyel tölt el.

Ez a technika kiválóan alkalmazható a nyugdíjcélú megtakarítások esetében is. Az emberek – elsõsorban a fiatalok – számára sokkoló lehet, milyen sok pénzt kellene összegyûjtenünk, hogy biztonságban tudják magukat. Ha azonban az ellenkezõ irányból közelítenek, megkönnyíthetik a saját dolgukat – véli Szabó Anikó, az ING Biztosító marketingigazgatója. Gondoljanak kisebb összegekre, a megtakarítást így is el lehet kezdeni, a hosszú évtizedek alatt a sok kicsi sokra megy. Egy 25 éves fiatal például nyugdíjba vonulásáig 25,4 millió forintot gyûjthet össze, ha most 12 ezer forintos kezdõbefizetéssel Motiva Garantált Nyugdíjbiztosítást köt. 35 évesen ugyanekkora kezdõösszeggel 12,4 millió forintot, 45 évesen pedig 5,3 milliót gyûjthet össze.

Szabó Anikó azt javasolja az idõskori öngondoskodást fontosnak tartóknak, hogy elõször gondolják át pénzügyeiket, és – akár egy szakember vagy tanácsadó segítségével – állítsanak össze egy hosszú távú tervet, amihez tarthatják magukat.

Nyugdíjcélú megtakarításainkat életkorunknak és habitusunknak megfelelõen válasszuk ki. Az ING Biztosító Motiva Nyugdíjbiztosításai például két verzióban is elérhetõk. A Motiva Garantált Nyugdíjbiztosítás esetén az ING Biztosító garanciát nyújt a szerzõdésben elõre meghatározott összeg kifizetésére. E változat azoknak ajánlható, akik nyugdíjcélú megtakarításukat teljes biztonságban szeretnék tudni és viszonylag közel állnak a nyugdíjkorhatárhoz. A Motiva befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítás pedig azok számára jó megoldás, akik a magasabb hozam reményében készek magasabb kockázatot vállalni, és több mint 10-15 évük van a nyugdíjig.
Aki ellátogat a www.ingnyugdijbiztositas.hu oldalra, pár kattintással kiszámolhatja, mennyi pénzt kell félretennie a következõ években, hogy összegyûjtse az igényeinek és céljainak megfelelõ összeget nyugdíjas éveire.

Az elõtakarékosság pedig nem csak nyugodt öregkort, de lelki nyereséget is hoz, a megtakarítások ugyanis az emberek többségét boldogabbá és elégedettebbé teszik – ez az ING Biztosító felmérésébõl derült ki. A kutatás eredményei szerint az emberek többsége – 53 százaléka – úgy véli, a pénz biztonságot jelent. Negyedük szerint erõt és hatalmat nyújt, míg a többiek függetlenséget, szeretetet vagy más érzést társítanak hozzá. Azok, akik a pénzt a biztonsággal azonosítják, elsõsorban a nyugalmat és szeretteik védelmét tartják szem elõtt.