Új műholdas adatok szerint az árvizeknek kitett lakosság aránya világszerte egyre nagyobb
2021.08.18

Az extrém árvízveszélynek kitett lakosság száma tízszer nagyobb, mint korábban gondolták - derül ki a Cloud to Street felméréséből, amit a Bloomberg közölt.

A Cloud to Street árvíztérképező platform kutatása szerint az árvíznek kitett globális népesség aránya az ezredforduló óta 24%-kal nőtt, ami tízszerese annak, amit a tudósok korábban gondoltak. A gyors növekedés hátterében az egyre gyakoribb árvízi események és az egyre nagyobb kitettség állnak.

Több embert és több vagyontárgyat érint az árvizek kockázata, mint bármely más éghajlatváltozás okozta katasztrófa. A cég által létrehozott globális árvízi adatbázis segít a biztosítóknak megérteni az árvízkockázat változó jellegét, hogy versenyképesebb biztosítási fedezetet tudjanak kínálni – közölte a cég.

A kutatók több mint 900, 200 és 2018 között bekövetkezett nagy árvízi eseményt vizsgáltak meg, hogy megbecsüljék mind az árvizek mértékét, mind az árvízi eseményeknek kitett emberek számát. Megállapították, hogy mintegy 255-290 millió ember volt közvetlenül érintett, és 2000 és 2015 között nagyjából 58-86 millióval nőtt ezeken az elárasztott helyeken élők száma.

A kutatás ezen kívül az alábbiakat állapította meg:

  • a modell becslései szerint 2030-ra az éghajlatváltozás nyomán 25 új országgal bővül azon országok listája, amelyek már most is árvizekkel küzdenek
  • Az árvízzel sújtott területek népességnövekedését az árvízveszélyes területekre költöző emberek növekvő száma és az ottani gazdasági fejlődés okozza. A veszélyeztetett népességnek ugyanis gyakran nincs más választása, mint ezeken a területeken letelepedni.
  • Az árvízi események közel 90%-a Dél- és Délkelet-Ázsiában következett be, ahol a nagy medencékben (Indus, Gangesz-Brahmaputra és Mekong) a legnagyobb az árvíznek kitett emberek száma és arányának növekedése is.
  • A műholdas adatok az árvíznek való kitettség korábban nem ismert növekedését tárták fel Dél-Ázsiában, Dél-Latin-Amerikában és a Közel-Keleten is.

Az adatbázis hiteles viszonyítási alapot nyújthat a biztosítási ágazat számára az árvízkockázatok értékeléséhez, mind az éves átlagos veszteségek összesítése, mind pedig az egyes szélsőséges veszteségeket okozó árvizek szempontjából.

Mivel az árvízkockázat várhatóan növekedni fog a népességváltozás és az urbanizáció miatt, az adatkészlet folyamatos és nélkülözhetetlen képet fog nyújtani a kockázatokról a humanitárius és a kockázatkezelési erőfeszítések támogatása érdekében is.

Szakértők szerint az árvízkockázatok várhatóan emelkedni fognak a népességváltozások és az urbanizáció következtében, melyek hátterében az éghajlatváltozás által előidézett háttértrendek húzódnak meg. A jövőben ezért még fontosabbá válhatnak az ilyen típusú adatbázisok, amelyek folyamatos és alapvető képet adnak a kockázatokról, támogatva a humanitárius és kockázatkezelési erőfeszítéseket.