Nem akar bankot váltani a magyar
2015.01.12
Továbbra is alacsony a bankváltások száma a hazai lakosság körében, az ügyfelek háromnegyede az elmúlt 10 évben még egyszer sem váltott pénzintézetet – derült ki a Budapest Bank megbízásából készült kutatásból . Mindez felülmúlja az élet egyéb területein mutatott hûségünket is: ritkábban cseréljük le bankunkat, mint például munkahelyünket vagy partnerünket. A felmérésbõl arra is fény derült, hogy a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvét lehetõsége alig változtatott a lakosság pénzügyi szokásain az elmúlt évben.

Mindennel meg vagyunk elégedve?

Évrõl-évre egyre alacsonyabb a bankok közötti mobilitás Magyarországon: az elmúlt évben a hazai lakosság mindössze 4%-a választott új pénzintézetet. Míg 2013-ban 70% volt azok aránya, akik legalább 10 éve nem váltottak bankot, mára ez 73%-ra nõtt. A tervezett bankváltás valószínûsége is csökken: míg egy évvel korábban 10% mondta, hogy a következõ esztendõben szinte biztosan váltani fog, addig 2014-ben már csak 7%. Azok is egyre kevesebben vannak, akiket egy-egy jó ajánlattal el lehet csábítani a jelenlegi bankjuktól: 2013-ban 20% mondta, hogy ilyen esetben megfontolná a bankváltást, 2014-ben viszont csak 17% nyilatkozta ugyanezt.

A bankok közötti átjárás lassulása annál is inkább meglepõ, mivel az ügyfelek között egyre többen vannak, akik úgy vélik, hogy a bankváltás akár kevesebb, mint egy óra alatt elintézhetõ (2014-ben 14%, 2013-ban 9% nyilatkozta ezt). A bankváltások alacsony száma mögött továbbra is az áll, hogy a lakosság jelentõs része (90%) elégedett a pénzintézetével, és megbízik benne.

Partnert is elõbb váltunk, mint bankot!

A magyarok többsége a bankváltáshoz képest jóval rugalmasabb, ha munkahelyváltásról vagy új partneri kapcsolatról van szó. Miközben a bankjához az elmúlt 10 évben a megkérdezettek 73%-a ragaszkodott, addig korábbi partnerkapcsolata helyett „csak” 65% nem keresett újat, a munkahelyét pedig 56% nem változtatta meg. A bankunkhoz képest mi magyarok még az otthonunkat is könnyebben hagyjuk ott: új lakásba a válaszadók 39%-a költözött az elmúlt egy évtizedben, miközben új bankot csak 27% keresett.

A banki díjak a legfontosabbak – csak éppen nem szoktuk azokat nyomon követni

A bankokkal szembeni elvárások, a bankválasztás szempontjai között a legmeghatározóbb továbbra is a kedvezõ díjszabás (68%), valamint a bank ismertsége és jó hírneve (69%). Ezen kívül lényegesek a kényelmi tényezõk is, így például a kiterjedt ATM hálózat (60%) és a jó megközelíthetõség (51%).

A költségek kiemelt szerepe ellenére azokat csak az emberek fele ellenõrzi kisebb-nagyobb rendszerességgel, háromnegyedük pedig nem szokta azokat összehasonlítani más bankok ajánlataival.

Nem sok minden változott az ingyenes készpénzfelvét bevezetése nyomán

A felmérésbõl az derült ki, hogy a hazai lakosság többsége havonta egyszer (37%) vagy kétszer (51%) vesz fel ATM-bõl készpénzt. A bankkártyás fizetések gyakorisága ennél jóval magasabb: 20-20% öt, illetve tíz alkalomnál is többször fizet kártyával a vásárlások után.

A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetõségét a hazai lakosság túlnyomó többsége igényelte (77%), csak kevesen vannak, akik még nem is hallottak errõl (6%). Azonban mindössze a megkérdezettek 16%-a mondta, hogy ennek hatására változtatott pénzhasználati és fizetési szokásain: például maximum kétszer vesz fel pénzt egy hónapban, vagy többször használ bankkártyát fizetésre. Azt, hogy valójában mennyit tud spórolni az ingyenes készpénzfelvétnek köszönhetõen, a megkérdezettek egyharmada tudja megbecsülni, közülük a legtöbben úgy vélik, hogy havonta 500 és 1000 forint közötti összeget takarítanak meg.

Hódít az internetbank

A lakossági ügyfelek közül egyre többen ébrednek rá az online bankolás elõnyeire: 2012 óta 33%-ról 49%-ra nõtt azok száma, akik túlnyomórészt a neten intézik bankügyeiket. Ezzel párhuzamosan a bankfiók szerepe fokozatosan visszaszorul (bár még mindig 48% azok aránya, akik személyesen, a fiókokban bankolnak). Az internetes ügyintézés szerepe várhatóan tovább nõ a következõ években is, hiszen egyre többen jönnek majd rá, hogy ez a módszer nemcsak kényelmesebb, de gyorsabb is: a netbankolás havonta átlagosan 0,5 órát, míg a személyes bankfióki ügyintézés 1,2 órát vesz el egy ember életébõl.