Biztosítást kötnének az állami erdõkre
2015.01.14
Nincsenek biztosítva az állami erdõk, ezért a kormány a biztosítók bevonásával javaslatot készít elõ - tudta meg az InfoRádió. A Földmûvelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: várhatóan még az idén kötnek ilyen biztosítást, de egyelõre csak erdõtüzek esetére. A tavaly decemberi ónos esõ több mint 1,5 milliárd forint értékben okozott károkat az állami tulajdonú erdõkben.

"Információink szerint három biztosító foglalkozik erdõbiztosítással. Ugyanakkor egy-egy állami erdõgazdaság is túl nagy volna számukra - ez derült ki az elmúlt idõszakban. A biztosítók kivonultak errõl a piacról, mert nem tudtak olyan bevételt biztosítási díjban realizálni, ami kár esetén fedezte volna az igényeket" - mondta Ugron Ákos.

A Földmûvelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, dolgoznak egy erdõtûz-biztosítási rendszer kidolgozásán, amelynek logikája alapján a biztosítók egyéb károkra is tudjanak biztosítást nyújtani. Ez sem teljes biztosítás lesz, a károk helyreállításában tud segítséget nyújtani, de nem tudja majd fedezni a teljes kárt.

"Az állami erdõk, maguk az erdõterületek és a faállomány jelenleg nincsenek biztosítva" - közölte Ugron Ákos.

"Bizonyos biotikus, rovarkárokra is ki lehet majd terjeszteni ezt. Ez egy másik kategória, de arról van szó, hogy nem tudunk olyat kidolgozni, hogy a kár teljes mértékét tudja állni a biztosító, olyan magas lenne az éves díja, a bekövetkezés valószínûségét pedig nehéz lenne megbecsülni, ezért túl sokat kellene fizetni" - jelezte a Földmûvelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Ugron Ákos úgy fogalmazott: "terveink szerint már idén várhatóak olyan megoldások, amelyeket bevezethetnénk, elõször is erdõtûzre." Ha ennek logikája beválik, lehetne továbbvinni víz-, szél- és biotikus károkra is.

"Több mint 40 ezer hektárt érintett a fagykár, több mint félmillió köbméter fatömeg károsodott. Erdõfelújítási kötelezettségünk több mint hatszáz hektáron lesz, itt egybefüggõen dõlt le a faállomány, új erdõt kell helyette létrehoznunk. Több ezer kilométer felszabadítása is a feladatunk volt, mindezek összesen több mint másfél milliárd forint becsült költséggel járnak. Jövõ év második felében érünk a károk felszámolásának végére, a pontos összeget akkor lehet majd megmondani - hangsúlyozta a Földmûvelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.